„7mérföldes csizmában, heted 7 határon át”

Az alsó tagozatos tanulókkal leginkább a meséken keresztül lehet megszerettetni az olvasást. Persze, egyre több  furfangos módszert kell bevetni, hogy a különféle képernyők rabságából a gyerekek a könyvek szabad világába lendüljenek át. Egy lehetséges  furfang vagy „varázslat“ a  7mérföldes csizmában, heted 7 határon át elnevezésű vetélkedő, amit néhány év óta két lelkes pedagógus szervez rendületlenül: Mózes Hajnalka, a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda pedagóusa, valamint Lőrincz Katalin, az ipolyviski alapiskola igazgatója. Az alábbiakban ők vallanak a rendezvényről.

 

Mikor, ki és milyen céllal indította el a Hétmérföldes vetélkedőt?

Mózes Hajnalka: Az általános iskolák alsó tagozatosainak szóló mesevetélkedő Hódmezővásárhelyről indult útjára, több mint 10 évvel ezelőtt. Az eredetileg Csongrád megyei játékba az évek során folyamatosan több megye is bekapcsolódott. A játékot iskolai szinten a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda tanulóival is kipróbáltuk a 2007/2008-as tanévben. A következő tanévben már mi is részt vettünk a Győr-Moson-Sopron megyei versenyben. Iskolánk Szlovákiában első ízben a 2008/2009-es tanévben felvállalta saját körzetében a vetélkedő megszervezését és lebonyolítását, valamint a kistérségi döntő megrendezését. A döntőben sikeresen szereplő csapatok Bőnyben képviselték hazánkat. A megyei döntőn legjobbnak bizonyult csapat szépen szerepelt Veszprémben, az országos megmérettetésen is. A verseny célja, hogy játékos szövegfeldolgozás segítségével a gyermekeket ösztönözzük az olvasásra. Fejleszteni tudjuk olvasási készségüket is. A csapatmunka pedig segít az együttgondolkodásban, egymás véleményének tiszteletben tartására nevel, és az összetartozást erősíti.

Lőrincz Katalin: 2009-ben a Katedra Napokon Mózes Hajnalka, a verseny szlovákiai fordulóinak főszervezője előadást tartott a Hétmérföldes vetélkedőről. Engem azonnal elvarázsolt, olyan lelkesedéssel, szeretettel beszélt a verseny filozófiájáról. Rögtön elhatároztam, hogy mi otthon, a Garam mentén is felhúzzuk a hétmérföldes csizmát, és bejárjuk vele a mesék birodalmát. 2010-ben be is neveztünk akkori munkahelyemről, a zselízi alapiskolából egy csapattal, és elmentünk Vásárútra tapasztalatot gyűjteni. A gyerekek és a felkészítő pedagógusok olyan lelkesen jöttek haza, hogy a következő tanévben  a régiónkban már 7 iskolát meg tudtunk győzni a verseny fontosságáról. Aztán évről évre több iskolát, több gyereket szólítottunk meg.
Hogyan épül fel a  vetélkedő?

M.H.: A mesevetélkedőben négy fős csapatok hat fordulón keresztül versenyeznek. A meséket a megyei szervezők válogatják, melyek közös megegyezés során kerülnek a játékba. Igyekszünk évfordulókhoz kapcsolni a meséket, de legfontosabb szempont az, hogy minél több népmesét ismerjenek meg a gyerekek. A játék a kiadott mesék elolvasásán alapszik. Minden fordulóban 4 mesét kapnak a csapatok, tehát  egyre több mese alapos tanulmányozása után jutnak el a következő szintig. A szlovákiai döntőre már 20 mesét kell ismerniük a gyerekeknek. Kieséses rendszerben haladunk az iskolai döntőktől a körzeti, területi, majd az országos szintig. Az iskolai, körzeti és a területi döntőkön a csapatok 50%-a, a szlovákiai döntőből 2 csapat jut tovább Magyarországra, az országos megmérettetésre.
Hogyan fogadták a pedagógusok, a felkészítők? Milyen többletmunkát jelentett a pedagógusok és a tanulók részére a verseny?

M.H.: A felkészülés folyamatos munkát igényel mind a pedagógustól, mind a gyerekektől. A mesék játékos, alapos feldolgozása hoz igazán eredményt, ami nem csak a továbbjutás. A gyerekeknek növekszik a szókincsük, megismerik a mesék világát,  szövegértésük nagymértékben fejlődik.

L.K.:  Eddig szervezője voltam a versenynek, idén első alkalommal készítettem gyerekeket. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy komoly munka, ami nagy odafigyelést igényel. Azt tapasztaltam, hogy nagy hatással van a gyerekekre a szociokulturális környezet: másként olvas egy olyan gyermek, akit otthon könyvek és olvasó családtagok vesznek körül, mint az, akinek otthon nem adnak könyvet a kezébe, másképp a városi, másképp a falusi.

A felkészülés a versenyre a tanítási időn kívül történik, a pedagógus együtt olvas a gyerekkel, sőt a szülőket is be lehet vonni a közös olvasásba.

 

Szeretik a gyerekek a mesékkel való bíbelődést? Hogyan viszonyultak a
feladatokhoz?

M.H. A vetélkedő anyagát egy keretmese fogja egybe. A 7 feladatsort elsősorban jól értékelhető, érdekes írásbeli feladatok alkotják, melyeket gondolkodtató szóbeli, gyors választ igénylő kérdések tesznek változatossá. A mesékből a tanulók illusztrációkat készítenek a területi versenyre, melyekből kiállítást rendezünk.

L.K.: A népmesék nyelve a mai gyerekektől már elég távol áll, a bennük szereplő reáliák is gyakran magyarázatra szorulnak. Lépésről lépésre értelmezzük a szöveget, magyarázzuk a szavakat, szótárakat, képeskönyveket forgatunk, interneten böngészünk felkészülés közben.

 

Az ilyesfajta többletmunka módosítja-e a felkészítő és a gyerek kapcsolatát?

L.K.: Mindenképpen. Sokkal közelebb kerülünk egymáshoz, belelátok a gyerek világába, ő is az enyémbe, és sokat tanulunk egymástól spontán.  A tanítási órákon átvett tananyag keretén belül sokkal kevesebb lehetőség van pl. megtudni, mit élnek át a gyerekek olvasás közben. Az egyik negyedikes kislányom elmondta, hogy belül a lelkének nagyon jó érzés, amikor mesét olvasunk, és mindig mélyebben megyünk bele az adott mese világába.  Sokat játszottunk közben, és néhányan igencsak beleélték magukat azokba a szituációkba, melyeket a mesék megteremtettek. A mesének felszabadító hatása is van, mert aki pl. nehezen nyílt meg tanítás közben, az sokkal bátrabban szólt hozzá a meséhez a felkészítéseken.

 

Az idén hány szlovákiai magyar iskola, ill. nebuló vett részt a versenyen?
L.K.:
Olyan sok jelentkező volt, hogy az Ipoly-Garam mentén és a Csallóközben párhuzamosan folyt a verseny.

M.H.: Az idén 27 iskola 72 csapata vett részt a körzeti megmérettetésen. A döntőn, Bőnyben  a tallósi  és a zselízi  csapat versenyzett.

 

Kik a zsűri tagjai?

L.K.: A zsűri tagjai általában a felkészítőkből kerülnek ki, de idén pl. Ipolyvisken újítottunk, független zsűrit hívtunk, olyan pedagógusokat, akik eddig nem kapcsolódtak be tanítványaikkal a versenybe. Elértem, hogy jó hírét vitték a versenynek, és a jövőben szeretnének indulni. A zsűrinek is fel kellett egyébként készülnie, és azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek másképp és mást olvasnak ki a szövegekből, sőt sokkal gyorsabban reagálnak bizonyos helyzetekben, és a memóriájuk is frissebb, mint a felnőtteké.

 

Milyen kísérőprogramokat szerveztetek?

L.K.: A vetélkedő után az adott mesék jegyében kézműves- és drámapedagógiai foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek, a felkészítők pedig a verseny alatt különböző témájú előadásokat hallgathattak.

 

Komoly szervezőmunkát igényelt a verseny. Kik segítettek?

M.H.: A játékunk megvalósításához nem elég a pedagógusok és a gyerekek lelkesedése, szükséges az anyagi háttér is. Pályázati pénzből, magánválalkozók támogatásából tudjuk lebonyolítani a versenyt. Nagy támogatást kapunk községünk önkormányzatától, és a CSEMADOK Dunaszerdahelyi TV-tól.

L.K.: Nagyon kedves és segítőkész emberekre találtam Ipolyvisken. A polgármester úr nemcsak lelkiekben erősített, hanem anyagiakban is támogatott, nagyon örült, hogy helyt adhattunk egy nagyszabású rendezvénynek. Sokat segítettek a szülők is. A hazaiakon kívül a zselízi alapiskola két pedagógusa, Mokos Éva és Belák Klára volt nagy segítségemre már negyedik alkalommal. Támogatott a pedagógusszövetség lévai-nagykürtösi területi választmánya, valamint a Csemadok lévai területi választmánya. Magánszemélyeknek is sokat köszönhetek.

 

Ipolyvisken  első alkalommal zajlott a verseny, és rögtön  három fordulót is felvállaltál.

L.K.: Egy éve vagyok az ipoyviski alapiskola igazgatója, ezért került át ide a verseny helyszíne Zselízről. Ez az év a kisiskolák éve, ezért is tartottam fontosnak, hogy éppen egy kisiskola adjon otthont a mesekedvelő gyerekeknek, hogy megmutathassuk, hogyan is működik egy kisiskola a 21. században. És hát szerettem volna buzdítani a gyerkőceimet, akik még sose vettek részt ilyen versenyen.

 

Mit jelent egy ilyen vetélkedő egy kis falu vagy egy kisiskola életében?

L.K.: Elsősorban jó hírnevet. Mindhárom alkalommal nagyon szívesen jöttek, hiszen a vetélkedő feladatai is, a kísérőrendezvények is változtak, várakozással töltötték el a gyerekeket. A másik fontos dolog: a helyiek kaptak egy jó visszajelzést arról, hogy képesek megvalósítani egy ilyen nagyszabású rendezvényt. Példa értékű volt az összefogás, az erő, amit az önkormányzat tagjai, a szülők és az ipolyviski pedagógusok tanúsítottak. Mondhatom, hogy a falu apraja-nagyja bekapcsolódott, a mesék által egy nagycsaládként éltünk meseország szívében.

Lejegyezte:  N.Tóth Anikó


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .