Kuklis Katalin: Olvasókat nevelünk?

„Döbbenetes, hogy arra a kérdésre: »Miért olvasol?«, azok a diákjaim, akiket épp elkezdek tanítani, ezt szokták válaszolni: »Hogy szélesedjen a látóköröm, hogy nagy legyen a szókincsem, hogy műveltebb legyek.« Rossz válaszok. Azért olvasunk, mert ez olyanfajta élményt ad a személyiségnek, amit más tevékenység nem tud adni.”[1]

Kétféle ember van: aki olvas könyvet, meg aki nem. Nincs köztes. Olyan van, hogy újságot olvas, csetel, esemesezik, de ez ugyebár nem ugyanaz. Nem (szép)irodalom. S ha az olvasási szokások nem alakulnak ki fiatal korban, akkor kicsi az esélye annak, hogy később történik meg a változás. Ilyen tekintetben (is) meghatározó, hogy mit lát otthon a gyerek, milyen mintát adnak a szülők. De miként segíthet az olvasás megszerettetésében az iskola?

Elsősorban az anyanyelvi óra az, amelyen az olvasás hangsúlyos szerepet kap – legalábbis kellene, hogy kapjon. De ugyanúgy megoszthatjuk egymással olvasmányélményeinket más órákon is. Mégis, az anyanyelvi óra – esetünkben a „magyaróra” – az, amely az olvasásról szól. Milyen formában?

Felolvasás

Legegyszerűbben egy szöveget úgy kelthetünk életre, ha felolvassuk azt. Tény, hogy sok időt elvehet az órából ez a tevékenység, de egy jól megválasztott (és nem utolsó sorban jól felolvasott) részlet gyakran megkönnyíti a szöveggel való további munkát. Hiszen a felolvasás már maga is egyfajta értelmezést takar. Éppen ezért nem feltétlenül jó ötlet, ha a diákot kérjük meg a számára ismeretlen szöveg felolvasására. Működhet, ha a diákokkal előzetesen egyeztetünk, például megkapják előző órán a szöveget, illetve segítséget az értelmezéshez, hogy ismerkedhessenek vele. De játékos gyakorlat formájában azt is kipróbálhatjuk, hogyan változhat az értelmezés, ha a felolvasást, a hangsúlyokat módosítjuk.

A tanórákon alkalmazhatjuk a szakaszos olvasás technikáját is. Ez a módszer kiválóan alkalmas a szövegértési/szövegalkotási kompetenciák fejlesztésére. Lényege, hogy a választott szöveget megfelelően szakaszolva olvassuk fel, az egyes szakaszok előtt és/vagy után pedig kérdésekkel, feladatokkal segítjük az értelmezést. Ha az idő engedi, több tanórában is foglalkozhatunk így egy-egy rövidebb-hosszabb szöveggel.

Kötelezők

Gyakran az olvasni szerető diákot is kirázza a hideg a „kötelező olvasmányok” hallatán. Vajon miért van ez így?

Egyrészt már maga a megnevezés sem szerencsés, tulajdonképpen azt jelenti, hogy a diákoknak el kell olvasniuk egy, a tanár által kijelölt irodalmi alkotást – a diák pedig ugyebár automatikusan ellenszenvet érez az iránt, ami kötelező. Gordon Győri János[2] szerint a kötelező olvasmányokat is lehet „diákbarát” módon kezelni. Változatosabb lehet, ha nem ugyanazzal a szöveggel dolgozik az egész osztály – mást olvasnak például a fiúk és a lányok, vagy a múltbeli történeteket kedvelők és a sci-fi olvasók stb. Ugyanakkor az egyes művek kijelölése helyett olvasmánylistákat is kaphatnak a diákok, amelyek lehetnek akár közösen összeállított listák is, s erről megegyezés alapján választanak – például egy világirodalmi és egy magyar irodalmi alkotást stb. S ezek után már bátran nevezhetjük a jelenséget közös olvasmánynak.

De Gordon Győri továbbmegy és a „Könyvbatyu” fogalmát ismerteti, amit német minta alapján alkalmazott saját diákjaival. E munkaforma lényege, hogy a diákok egymásnak ajánlanak olvasmányokat oly módon, hogy elküldik más osztályok diákjainak a számukra kedves könyvet egy ajánló írással, majd néhány hét múlva visszakapják azt csatolva az olvasó saját élménybeszámolójával az adott könyvvel kapcsolatban. A tanév végén pedig közös magyaróra keretében (játékos vagy komolyabb formában) összegzik egészéves tapasztalataikat.

Másrészt a kötelezők tekintetében nem csupán a „hogyan” kérdése a problematikus. Valljuk be, itt lenne az idő frissíteni a listán. Habár heves szakmai viták övezik a témát azt illetően, hogy mit és mennyit kéne olvasni, érdembeli változások mégsem történnek.

Gyeskó Ágnes felteszi a kérdést: vajon mitől válhat élménnyé még egy kötelező olvasmány is. A szakirodalom válasza: a 3P elve – personal, present, popular –, tehát olyan szempontok, amelyek lehetővé teszik, hogy az olvasó érintetté váljon az olvasás során.

A personal, azaz a személyesség szempontjából elengedhetetlen, hogy az olvasó azonosulni tudjon az olvasottakkal – szereplőkkel, eseményekkel, problémákkal stb. Itt az életkori, fejlődéslélektani sajátosságok figyelembe vétele elengedhetetlen, hiszen „mindenki a saját meglévő tapasztalataihoz illeszti, annak keretében, e keretek segédletével értelmezi az új információkat, és csak az az új ismeret tud megmaradni, amely szervesen beilleszthető a meglévő ismerethalmazba”[3]. Ugyanígy fontos a jelenidejűség (present) kérdése, ami nem azt jelenti, hogy csak kortárs szövegekkel kéne foglalkozni, de segít, ha megtaláljuk (segítjük megtalálni) a párhuzamokat jelen és múlt között – a múlt ugyanis legkönnyebben a jelen felől értelmezhető. Végül Gyeskó felhívja a figyelmet arra, hogy bátran nyúljunk a tömegkultúra (popular) termékeihez is – hiszen a fiatalok élményanyagát ezek nagyban meghatározzák, és közöttük is meg lehet találni azt, amely értékes és hasznos olvasmány lehet a diákok számára.

Ajánlott olvasmányok

A fentieket szem előtt tartva két olyan könyv bemutatása következik, amelyeket a tanárok bátran felvehetnek az ajánlott olvasmányok listájára. Kortárs szövegek, magyarul mindkettő 2012-ben jelent meg, s mivel önéletrajzi szövegekről van szó, visszavezetik olvasóikat a szerzők gyerek-, illetve fiatalkorába.

Livia Bitton Jackson Ezer évet éltem (At Home Gallery, Somorja, 2012) című könyve, amely a Holokausztba veszett gyerekkor alcímet viseli, naplószerűen dolgozza fel a szerző által átélt eseményeket. Megrázó olvasmány, hiszen annak lehetünk tanúi, hogy miként kellett hirtelen felnőtté válnia egy fiatal lánynak, aki gyerekkorát a felvidéken, Somorján élte, s innen vezetett az útja – 13 évesen – a koncentrációs táborokba. Olvasmányosságának köszönhetően a könyvet ajánlhatjuk a 14–18 éves korosztálynak, s a történelemórán ugyancsak hasznos segédanyagként szolgálhat.

Izgalmas olvasnivalót kínál tanárnak és diáknak Patti Smith Kölykök (Magvető Könyvkiadó, Bp., 2012) című regénye, de ez már inkább a középiskolák végzős diákjainak ajánlható. A huszadik század hetvenes éveinek Amerikájában – New Yorkban – járunk, és személyesen találkozhatunk Janis Joplinnal, Jimi Hendrixszel és a Warhol köré gyülekező művészekkel. Sokoldalú naplóregény, amely Patti Smith, a punk keresztanyja és Robert Mapplethorpe, legendás fotós (a kölykök) hírnévig vezető útját bemutatva egyszerre szól  művészetről, művészről, emberi kapcsolatokról, áldozatokról. A kortárs művészetről szóló diskurzusban fontos kiindulópont lehet ez a regény.

 



[1] Gyeskó Ágnes: Járatlan utat járt útért el ne hagyj! avagy Miért ne ragaszkodjunk a bevált kötelező olvasmányokhoz? Http://www.tanszertar.hu/eken/2009_02/gya_0902.htm.

[2] Gordon Győri János: Kötelező, közös, kölcsönös olvasmány. Hagyomány és megújulás az iskolai olvasmányok kánonjában. Http://www.tanszertar.hu/eken/2009_02/ggyj_0902.htm.

[3] Gyeskó Ágnes, u.o.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .