Mátyás Hudák Katalin: “Senkit nem hagyunk magára!” – Lilo és Stitch

Kedvenc mesefilm… Nagyon nehéz kiválasztani a jobbnál-jobb mesékből azt az egyet, amit igazán kedvencnek mondhatunk. De aztán számba vettem legfőbb szempontjaimat – egyedi humor, jó poénok, a mesés tartalomban is reális mondanivaló és életszerű helyzetek, s nem utolsósorban: valami igazán remek üzenet. Mindezt gazdagon megtaláljuk a Lilo és Stitch c. mesefilmben, amely egy hamisítatlan Disney-produkció, s amely nem kevesebb, mint húsz Oscar-jelöléssel és nyolc díjjal dicsekedhet.

Történetét nézve talán egy átlagos sci-fi meséről beszélhetünk. A történet röviden a következő: egy távoli galaxisban egy bogaras tudós-genetikus kísérletei során különös, szeretetre alig méltó lényt teremt. A Galaktikus Szövetség persze leleplezi a bűnöst, börtönbe csukja, teremtményét pedig száműzi. A kis izé megszökik, és egy békés, távoli bolygó, nyugodalmas kis szigetén bújik el: Hawaiion. Egy magányos kislány, Lilo, megtalálja a jövevényt, kóbor kutyának nézi, és örökbe fogadja. Lilo egyedül sem volt a jóság szobra, de most méltó párjára akadt. Az új kutya idomíthatatlannak bizonyul. Amit nem tud felfalni, azt megrágja. Ami még neki is túl rosszízű, azt összetöri, felborítja vagy vízbe ejti. De valami mégis megváltozik benne: még az őrült tudós sem gondolta volna, hogy az űrélőlény képes a szeretetre. Márpedig a csillagkutya fokozatosan megszereti új gazdáját. Ám az a bizonyos ördög most is a részletekben rejtőzik. Nézzünk hát meg közelebbről azokat a részleteket, amelyeknek köszönhetően az átlagos sci-fi történet csodálatos mondanivalót és teljesen egyedi élményt nyújt a filmezőnek.

Lilo egy csonkacsaládban él. Olyannyira, hogy tulajdonképpen csupán nővérével alkotják a családot. Ám mind a két lányban erősen élnek szülei tanításai és a szeretet, amit Lilo esetében kicsit megzavar a szülők hiánya okozta elhagyatottság érzése. Egyik este, a nővérével folytatott újabb veszekedés után Lilo egy igazi jó barátért imádkozik. Épp ebben a pillanatban érkezik Stitch nagy robajjal a Földre, azon belül is Lilóék közelébe. A kislány attól a perctől rendíthetetlenül hiszi, hogy a fura kutya, akit a becsapódás helyén talál, az ő imádságára adott felelet. Hatalmas szeretettel veszi magához és azonnal a család tagjává fogadja Stitchet. A rombolásra alkotott lény elmondhatatlan káoszt idéz elő a lakásban, a két lány életében, de még egész Hawaiion is. Mindezek ellenére Lilo családtagként bánik vele, hatalmas türelemmel nevelgeti, javítgatja Stitch jellemét. Bár a történet tulajdonképpen nagyon szomorú, hiszen Lilót egyre komolyabban fenyegeti az árvaházba jutás veszélye, amihez bizony a Stitch által okozott káosz is hozzájárul, a néző ezt a tényt alig érzi egyelőre, mert a történetbe szőtt fülbemászó dallamok, a hihetetlenül vicces jelenetek minderről valahogy elterelik a figyelmet.

Aki nem látta a mesét, talán nem is tudja elképzelni, hogy ilyen körülmények között miből lehet vajon vicceset kreálni. Nos, Lilo csetlése-botlása, szokatlanul erős Elvis iránti rajongása és büszke magatartása roppant humoros eseteket produkál önmagában is, ám az, ahogy egy ilyen kicsi kislány nevelgetni kezd egy kezelhetetlen űrlényt, az aztán az igazi poénhalmaz. „Látom rajtad, hogy te is Elvis-rajongó vagy.” Ez az egy mondat már magában üt. Egy űrlény, aki bambán néz ki a fejéből, mert minden új, amit egy új bolygón talál –erre a feltételezés, hogy egy ilyen lény Elvis-rajongó… Ennek dacára Stitch valóban hamar ráérez, és nagy káoszt okoz a tengerparton, Elvis-dalokat énekelve. Nagyon szerethetővé teszi a filmet a remek szinkron és a csodásan szép dallamok is.

Nos, humort, mesébe szőtt életszerű helyzeteket is találtunk eddig bőven, de mi is van az üzenettel? Számos igen értékes és nevelő, pozitív gondolkodásra indító üzenet található a filmben. Először is ott a hit, ami hegyeket mozdít el tényleg. Lilo szentül hiszi, hogy Stitchet az angyaloktól kapta, s mindenáron szereti őt, mint családtagot, pedig nemegyszer sodorja őt és nővérét roppant súlyos helyzetbe. Kitartó szeretete, türelme végül egészen betöri az űrkutyát, aki mindennek köszönhetően megtanulja, hogy mi a család, mit jelent szeretve lenni és szeretni, mit jelent a felelősség a családban. Napjainkban az egyik legsúlyosabb probléma, hogy a rosszul működő családokban lelki betegekké válnak az emberek, s főként a gyerekek. Lilo kétszemélyes családjában szomorúság és nyugtalanság is bőven akad ugyan, ám a két lány szeretete, ragaszkodása épen tartja lelküket, s az új jövevény elhozza azt az áldást kis családjukba, amit csak egy igazi családtag képes elhozni. „A családból senkit nem hagyunk magára.” Hiába mesefilmben hangzik el, akkora nagy igazság ez, amit ha betartanánk, a világon nem lennének magányos, roncslelkű emberek. Emellett roppant fontosak az értékes barátságok is. Esetünkben még az üldöző ellenség is baráttá válik, s a családot szétszakítani készülő gyámügyes dolgozó is megváltozik; segítőjük lesz. Elgondolkodtató, hogy emberek, űrlények egyformán értékes barátokká válhatnak, s ha ez előfordulhat, mennyivel inkább igaz az, hogy sok barátunk lehet, ha képesek vagyunk nyitott szívvel elfogadni az embereket, ami szintén nehezen megy manapság.

Szívből ajánlom ezt a mesefilmet mindenki figyelmébe, legyen az felnőtt, gyerek, bárki. Hiszem, hogy emberségből, helytállásból életünk végéig se lehet eleget tanulni, és minden eszköz elfogadható, ami ehhez a vég nélküli tanuláshoz hozzásegít. Ilyen eszköz lehet ez a remek mesefilm is.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .