Petőcz Kálmán: Az oktatáspolitika emberi jogi alapvetése

Az utóbbi években az oktatási rendszer átfogó reformját szorgalmazó szakmai körökben egyre több szó esik az inkluzív oktatásról. Fokozatosan egyéb közszereplők, politikusok, újságírók, sőt, bírók is elkezdték használni ezt a fogalmat, sokszor azonban nem helyénvalóan. Inkluzív oktatás alatt az ilyen leegyszerűsített elképzelés szerint a fizikai elkülönítés (szegregáció) ellentétjét, illetve tagadását értik. Magyarán, fehér és színes bőrű gyerekek egy iskolába, egy osztályba, egy tanterembe való csoportosítását, „összeköltöztetését”.

Az inkluzivitást azonban távolról sem lehet leszűkíteni a fizikai integrációra, ez ugyanis önmagában nem záloga a tényleges inkluzív oktatás megvalósulásának. Mert járhatnak azok a roma gyerekek egy osztályba a fehérekkel, de ha nincsenek kellőképpen bevonva a tanulási folyamatba, nem részesülnek kellő figyelemben, fizikailag vannak csak jelen, és nem szellemileg, ha mindez nem párosul tényleges interkulturális neveléssel, akkor nem jelenik meg a csoda. Egyébként pedig az inkluzív oktatás nemcsak a romákról szól. Hanem minden gyerekről, és a művelődésben résztvevő minden személyről.

„Az inkluzív oktatás (…) arra keresi a választ, hogy hogyan lehet átalakítani az oktatási rendszert és a teljes tanulási környezetet úgy, hogy az oktatás-nevelés meg tudjon felelni a tanulók sokféleségének. Azaz, az inkluzív oktatás nem része az oktatási rendszernek, hanem maga a rendszer befogadó; a befogadás szemlélete hatja át. Ebből adódóan minőségi oktatásnak is csak azt nevezhetjük, amely inkluzív, mivel célja minden tanuló teljes részvétele.”[i]

Az oktatási rendszernek horizontálisan és vertikálisan is inkluzívnak kell lennie. Horizontálisan akkor inkluzív, ha minden egyén sajátosságaihoz igazodni tud. (Ez nem azt jelenti, hogy külön-külön mindenki számára egyéni programokat és tanterveket kell kidolgozni, hiszen az egyéni sajátosságok csoportokban jelennek meg. Ezek lehetnek magyarok, magyar romák, szlovák romák, fogyatékkal élők – ezen belül szlovákok, magyarok és/vagy romák, nemzetiségileg vegyes családban élők, lemaradók, kimagasló tehetségűek – általában, vagy egy bizonyos területen stb.) Az általános emberi jogi szemlélet a (közvetlen és közvetett) diszkrimináció tiltásából és az oktatáshoz való jog olyan értelmezéséből indul ki, hogy az a lehető legmagasabb színvonalú oktatáshoz való jogot jelenti mindenki számára. Ennek a szemléletnek szervesen ki kell egészítenie azt az igyekezetet, amely az oktatásügyi politika specifikus szlovák etnikai elfogultságát, etnocentrikus beállítottságát próbálja ellensúlyozni. (Ilyen beállítottsága kétségkívül van, minden egyéb maradisága mellett.) Vertikálisan akkor inkluzív az oktatási rendszer, ha egyes fokozatai szervesen épülnek egymásra, és ha az egész életen át tartó tanulás feltételeit és lehetőségét szintén befogadó, mindenkire kiterjedő módon képes biztosítani.

Összegezve: az inkluzív oktatási modell emberi jogi szemléletből kiindulva közelíti meg az oktatási folyamatokat. Célja tehát az, hogy minden személy a lehetőleg legmagasabb szintű, legjobb minőségű, egyéniségét, identitását a lehető legnagyobb mértékben figyelembe vevő és tiszteletben tartó oktatásban részesüljön. Ezért ez a szemlélet megfelelő alapot nyújt ahhoz, hogy bármilyen, a többségtől különböző, egy adott kisebbséghez tartozó társadalmi csoport erre hivatkozva legitim módon megfogalmazza igényeit, egyben elvárásait az állam oktatáspolitikájával szemben.

Bár az inkluzív oktatás szóösszetétel leginkább az utóbbi évtizedben jelent meg a nemzetközi szakmai és politikai fórumokon, magának a szemléletnek az alapelvei már évtizedekkel ezelőtt megfogalmazódtak. Ha összeolvassuk az oktatáshoz való jogot tárgyaló idevágó nemzetközi emberi jogi egyezményeket és egyéb szakpolitikai dokumentumokat, akkor eléggé világos képet kapunk az inkluzív oktatás mibenlétéről, emberi jogi alapvetéséről.

A következő nemzetközi normák fogják össze a művelődéshez való jog lényegét (a zárójelben az elfogadó szervezet és az elfogadás éve van feltüntetve):

  • a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (ENSZ, 1966), 13. cikkely, és az ehhez fűzött Általános Kommentár az oktatáshoz való jog értelmezéséről (1999);
  • Egyezmény a Gyermek Jogairól, 29. és 30. cikkely (ENSZ, 1989);
  • Egyezmény az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemről (UNESCO, 1960);
  • az Emberi Jogok Európai Egyezménye, Első Kiegészítő Jegyzőkönyv (Európa Tanács, 1951);
  • az Európa Tanács Keretegyezménye a Nemzeti Kisebbségek Jogairól (1996);
  • a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (1992).

A felsorolt jogi normákhoz csatolhatjuk még az ENSZ és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem kötelező érvényű, a „puha jog” tartományába tartozó politikai ajánlásait. Ezek az ajánlások mégis fontosak, mert nagyon módszeresen tárgyalják a nemzeti kisebbségek oktatási jogait, és különböző nemzetközi monitorozó szervek gyakran hivatkoznak rájuk.

A következő ajánlások sorolhatók ebbe a kategóriába:

1. Az EBESZ Koppenhágai Dokumentuma az Emberi Jogi Dimenzióról (1990)

A dokumentum 34. bekezdése arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a tantervek kialakításánál vegyék figyelembe a nemzeti kisebbségek kultúráját és történelmét, és hogy a folyamatba vonják be a kisebbségek képviselőit.

2. Nyilatkozat a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól (ENSZ, 1992)

A nyilatkozat 4. cikke foglalkozik a nemzeti kisebbségek és az oktatási-nevelési rendszer viszonyával:

i) Az államok – ahol szükséges – intézkedéseket tesznek annak biztosítására, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek bármilyen megkülönböztetés nélkül és a törvény előtti teljes egyenlőségben teljes körűen és hatékonyan gyakorolhassák minden emberi jogukat és alapvető szabadságukat.

ii) Az államok intézkedéseket foganatosítanak a kisebbséghez tartozó személyeknek a sajátosságaik kifejezéséhez és kultúrájuk, nyelvük, vallásuk, hagyományaik és szokásaik fejlesztéséhez szükséges kedvező feltételek kialakítására, kivéve ahol a sajátos gyakorlatok sértik a nemzeti jogot és ellentétesek a nemzetközi normákkal.

iii) Az államoknak megfelelő intézkedéseket kell tenniük, hogy – ahol lehetséges – a kisebbséghez tartozó személyeknek megfelelő lehetőségük legyen anyanyelvük tanulására, vagy hogy az anyanyelvükön történő oktatásban részesüljenek.

iv) Az államoknak – ahol helyénvaló – intézkedéseket kell tenniük az oktatás terén, hogy ösztönözzék a területükön élő kisebbségek történelmének, hagyományainak, nyelvének és kultúrájának ismeretét. A kisebbségekhez tartozó személyeknek legyen lehetőségük ismereteket szerezni a társadalom egészéről.

v) Az államoknak meg kell fontolniuk azokat a megfelelő intézkedéseket, amelyek által a kisebbséghez tartozó személyek teljesen részt vehetnek országukban a gazdasági haladásban és fejlődésben.

3. az EBESZ Nemzeti Kisebbségi Főbiztosának Hágai Ajánlásai a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek oktatásáról (1996)

Ebből érdemes idézni a tantervfejlesztésre vonatkozó részt:

19) Mivel az interkulturális oktatáshoz kapcsolódó nemzetközi dokumentumok a kisebbségi történelemnek, kultúrának és hagyományoknak fontosságot és értéket tulajdonítanak, az állami oktatási hatóságoknak biztosítani kell, hogy az általános és kötelező tanterv foglalja magába az adott állam nemzeti kisebbségeinek történelmét, kultúráját és hagyományait. A többség tagjainak az állam területén élő kisebbségek nyelveinek tanulására való bátorítása az államon belüli tolerancia és multikulturalitás megerősödéséhez vezet.

20) A kisebbségi tanterv tartalmát az érintett kisebbségeket képviselő testületek aktív részvételével kell kialakítani.

21) Az államoknak szorgalmazniuk kell a kisebbségi nyelvű tantervfejlesztési és -ellenőrzési központok létrehozását. Ezeket a központokat a már létező intézményekhez lehetne csatolni, föltéve, ha ezek képesek arra hogy előmozdítsák a tantervi célok megvalósítását.

Az oktatás általános céljait legjobban az ENSZ-nek a gyermekek jogairól szóló egyezménye foglalja össze:

29. cikkely

1. Az egyezményben részes államok megegyeznek abban, hogy a gyermek oktatásának a következő célokra kell irányulnia:

a) elő kell segíteni a gyermek személyiségének kibontakozását, valamint szellemi és fizikai tehetségének és képességeinek a lehetőségek legtágabb határáig való kifejlesztését;

b) a gyermek tudatába kell vésni az emberi jogok és az alapvető szabadságok, valamint az Egyesült Nemzetek Alapokmányában elfogadott elvek tiszteletben tartását;

c) a gyermek tudatába kell vésni a szülei, személyazonossága, nyelve és kulturális értékei iránti tiszteletet, valamint annak az országnak, amelyben él, továbbá esetleges származási országának a nemzeti értékei iránti és a sajátjától különböző kultúrák iránti tiszteletet;

d) fel kell készíteni a gyermeket arra, hogy a megértés, a béke, a türelem, a nemek közti egyenlőség, valamennyi nép, nemzetiségi, nemzeti és vallási csoport és az őslakosok közötti barátság szellemében tudja vállalni a szabad társadalomban az élettel járó mindenfajta felelősséget;

e) a gyermek tudatába kell vésni a természeti környezet iránti tiszteletet.

30. cikkely

Azokban az államokban, amelyekben nemzetiségi, vallási és nyelvi kisebbségek, illetőleg őslakosságból származó személyek léteznek, az őslakossághoz vagy az említett kisebbséghez tartozó gyermek nem fosztható meg attól a jogától, hogy saját kulturális életét élje, vallását vallja és gyakorolja, illetőleg csoportjának többi tagjával együtt saját nyelvét használja.

Látható, hogy a nemzetközi egyezmények, amennyiben az oktatáshoz, a művelődéshez való jogot szociális és kulturális jognak tekintik, annak tartalmára és minőségére nagy hangsúlyt fektetnek. Ugyanakkor az oktatáshoz való jogot polgári szabadságjogként is értelmezik: „az állam az oktatás és tanítás terén vállalt feladatkörök gyakorlása során köteles tiszteletben tartani a szülők vallási és világnézeti meggyőződésével összhangban lévő oktatáshoz és tanításhoz való jogot.”[ii] Ugyanezt az elvet az ENSZ egyezségokmánya is tárgyalja, a következőképpen: „az Egyezségokmányban részes államok kötelezik magukat, hogy tiszteletben tartják a szülőknek, illetőleg adott esetben a törvényes gyámoknak a szabadságát arra, hogy a hatóságok által létesített iskola helyett az állam által megállapított vagy jóváhagyott minimális iskoláztatási követelményeknek egyébként megfelelő más iskolákat válasszanak gyermekeik számára, és hogy gyermekeik vallási és erkölcsi nevelését saját meggyőződésükkel összhangban biztosítsák.”[iii]

Az idézett elvet az Európa Tanács, illetve az Európai Emberi Jogi Bíróság már néhányszor olyan módon értelmezte, hogy a szülők meggyőződésével összhangban történő oktatás nemcsak a szülőknek azt a jogát jelenti, hogy magániskolába vagy egyházi iskolába küldhetik gyermeküket, hanem az állami közoktatási intézményektől is joggal elvárhatják vallási és világnézeti meggyőződésük respektálását. Érdekes lenne megtudni, vajon mi történne, ha egy kisebbségi szülő azt sérelmezné, hogy az oktatási rendszer ideologisztikusan etnocentrikus, és a tartalmak kialakításánál nem veszi figyelembe a kisebbségi személyek sajátosságait. Ehhez persze az kellene, hogy valaki írjon egy ilyen beadványt.

Végül arra szeretném irányítani a figyelmet, hogy – mint azt az 1993-as bécsi Emberi Jogi Világkonferencia is deklarálta – az emberi jogok elválaszthatatlanul összefüggenek egymással. Ilyenképpen kell olvasni például a szlovák alkotmány kisebbségi jogokat tárgyaló cikkelyeit is. Az alkotmány így rendelkezik:[iv]

A nemzetiségi kisebbségekhez vagy etnikai csoportokhoz tartozó állampolgároknak törvényben meghatározott módon és feltételek mellett az államnyelv elsajátításához való jog mellett biztosítva van

a) a saját anyanyelvükön való művelődés joga,

b) nyelvük hivatali érintkezésben való használatának a joga,

c) a jog részt venni a nemzetiségi kisebbségeket és etnikai csoportokat érintő közügyek megoldásában.

A fent idézett elv szerint az a) betű alatt található, az anyanyelven való művelődéshez való jogot úgy kell érteni, hogy ez a kisebbségi oktatáspolitika alakításában való aktív részvételt, és az ezzel összefüggő nyelvhasználatot is jelenti.



[i] Kőpatakiné Mészáros Mária: Bevezetés Az inklúzió jó gyakorlatai című fejezetéhez. In: Új horizontok az együttnevelésben, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2008.

[ii] Emberi Jogok Európai Egyezménye, Első Kiegészítő Jegyzőkönyv, 2. cikkely. Európa Tanács, 1952.

[iii] Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, 13. cikkely, 3. bekezdés. ENSZ, 1966.

[iv] A Szlovák Köztársaság Alkotmánya, 34. cikkely, 2. bekezdés.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .