Polgár Anikó: Kistücsök és barátai

Az egész rajzfilmet a zene irányítja. A kistücsök hegedűjével Orfeuszként táncoltatja meg a tárgyakat, rovarokat, a zenéjének nem lehet ellenállni. A kistücsök amellett, hogy kíváncsi és felszabadult, mint egy gyerek, felnőtt szemmel nézve egy kisemmizett csavargóra, egy vándor utcazenészre is emlékeztet, aki végül művészete révén tud felülkerekedni.

Jól példázza ezt A kistücsök és a pók című epizód: a pók egy önkényúr, egy zsarnok, a környéket rettegésben tartó despota, a kistücsök pedig a neki kiszolgáltatott művész. Már az első képekből látható, hogy a póknak, bár egyedül, segédek nélkül „uralkodik”, milyen kiépített rendszere van: fő támasza saját testi erején kívül a technika (mely a zene mellett a mesesorozat másik kulcsszava is lehetne). A hálójába gyanútlanul berepülő légyre akkor is igényt tart, ha történetesen nem is éhes: a humoros ébresztőberendezés (a hangeffektusokra sem reagáló alvót kalapácsütés figyelmezteti) riasztására felocsúdó, gonosz arcú keresztes pók kaján mosollyal kapja el, kötözi meg és zárja be éléskamrájába a riadt legyet, majd elégedetten alszik vissza. A kistücsök nem olyan gyanútlan áldozat, mint a repülés közben a hálóba gabalyodó légy, hiszen ő maga provokál. A provokációt érthetjük a gyermeki vagy művészi kíváncsiság megnyilvánulásaként (a pókháló lecsüngő része a hegedű húrjaira emlékezteti őt, kipróbálja hát, hogyan szól), de lehet a művész önkéntelen lázadása is. Büntetése sem szokványos: a megkötözött kistücsök nem az éléskamrába kerül az élelmiszertartalékként gyűjtött legyek mellé, hanem gúzsba kötötten kell zenélnie a karosszékében trónoló pókuraság előtt. A művészet persze diadalmaskodik: a pókot álomba ringatja a zene, a kezéből kihull a kistücsköt szorongató kötél vége, s az ügyes zenész a pók óriási késének segítségével szabadul. Ez még nem lenne teljes diadal, inkább szökés és menekülés: az igazi győzelem a zsarnok uralmának megdöntése, a pók teljes legyőzése lesz – természetesen a zene segítségével. A kistücsök a kiesett hegedűkulcsot a pók késéből kivett csavarral helyettesíti, ezáltal a kés a hegedűzene hatására dinamikusan és engedelmesen mozgó, minden útjába kerülő tárgyat (a székeket, a pókhálót, a legyet rejtő éléskamra faajtaját) felaprító segítővé válik. A pók teljes összeomlása az lesz, amikor saját műve, a pókháló (hiszen ne feledjük, hogy bizonyos értelemben ő is alkotó művész) temeti be,  s a légy felszabadult gúnyolódását kell eltűrnie.

A gyerekek, akik maguk is kicsit megijedtek a pók gorombáskodásaitól, most az örömmel hegedülő tücsök láttán újra fellélegezhetnek. A mese mögött filozofikumot és egyfajta művészi okoskodást kereső, a történeten mintegy átlátni kívánó felnőttel ellentétben ugyanis a kisgyerek (amellett, hogy a mese ötletességén, a kistücsök gyerekes ügyetlenkedésein sokat mosolyog) valóban meg is rendül, majd megkönnyebbül, akár a megtisztuláson, a katarzison áteső, tragédiát néző felnőtt. Ahogy kezdetben az ételeket is pépesítve, megpuhítva adagoljuk a kicsiknek az „igazi”, keményebb, nehezebben emészthető eledel előtt, úgy a lélek táplálását sem kezdhetjük rögtön a görög tragédiákkal: de ha a puszta didaktikán, az állatok viselkedését és az állatneveket tanító pedagógiai szándékon, a gyerekeket engedelmességre, udvariasságra szoktató „kioktató” meséken felül szeretnénk felszabadító művészi élményben is részesíteni a legkisebbeket, kezdjük nyugodtan a Kisvakond-mesék szerzőjének, Zdeněk Milernek másik remekművével, a Kistücsök-sorozattal.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .