Baka L. Patrik: A Félvér Herceg

Dante „az emberélet útjának felén” lép át azon a mágikus kapun, amely egy sötét, emberi ésszel teljesen fel nem fogható világra nyílik. Tizenegy voltam, amikor nekem is sikerült átlépnem egy mágikus kapun – egy kötetnek köszönhetően. A sztoriról már a regény megszerzése előtt is tudtam ezt-azt, hisz Rowling meséje épp akkoriban indult világhódító útjára. Amikor Harry-ékkel Hagrid oldalán elértük a roxforti kastély hatalmas, tölgyfa ajtaját, és átléptünk rajta, akkor egy új világra leltem, az irodaloméra, ahonnét azóta sem kívánkoztam el soha. Ennek 11 éve, és mégis jobban emlékszem rá, mint bármelyik olvasmányomra. A megannyi méltatás mellett persze akadtak bírálói is, hiszen társadalmunk reverendás tagjai – mint előtte sok minden másban – az „ördög művét” látták benne. Még ma is ledöbbenek azokon a cikkeken, amelyek a Harry Potter-könyvek égetéséről szólnak, és elgondolkodom, milyen évet is írunk. Szóval vigyázat, kedves olvasóm, az alábbiakban az Ördöggel cimborálunk.

Ipolyságon voltunk moziban, tátott szájjal meredtünk a vászonra, a képek meg csak peregtek: a Private Drive utcatáblája, Dumbledore a fényelnyelő öngyújtóval, McGalagony macskaként a járdán, az Abszol út, aztán a már emlegetett impozáns faajtó, na meg Piton kristályosan ridegre csiszolt alakja. Rowling profin adagol, a kalandokon túl pedig egy pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy a szereplői ad egy: gyerekek, és ad kettő: hány éves gyerekek. Hét év, amíg a hét kötet lepereg, s e hét éven át a HP sorozat részei maradtak a legmeghatározóbb film- és olvasmányélményeim. Persze fontos egybeesés volt, hogy a karakterek éppen az én korosztályommal együtt öregedtek. Mondhatnám, együtt nőttünk fel, s minden évvel többet tudtunk meg a világról. A mondatok egyre súlyosabbá váltak, a filmek tónusán pedig úrrá lett egy jellegzetes, sötét árnyalat. Ez azonban nem feltétlenül a Sötét Nagyúr visszatérésének tudható be, hanem annak is, hogy felsejlett a világ egy másik, fekete oldala, amely éppúgy valóságos, mint a korábbi, színdús, gyermeki horizont.

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a ciklus karakterei elhelyezhetők egy skála pozitív és negatív pólusának valamelyikén. Ez a szereplők többségére igaz is, hisz ha a három főhőst és Tudjukkit vesszük alapul, úgy jellembéli változást nem tapasztalunk. Ám épp ez a jelenség tolja el a rájuk korlátozódó figyelmet, és másokat helyez a középpontba. Két olyan karaktert, akik közül az egyik a jóság, az odaadás és a becsület merlini megtestesülése, a másik pedig az álnokság és az árulás jegyeit viseli magán. A fentiekkel ellentétben az ő megítélésükben jelentős változás áll be.

Az előbbi természetesen Dumbledore, a cselekmény legdrasztikusabb csavarjának azonban ő is csupán mellékszereplője. Piton színeváltozása ugyanis az irodalom egyik legpáratlanabb jelensége. A merengő, melynek jóvoltából beléphetünk egy másik ember emlékeibe, bár nem A Halál ereklyéiben tűnik fel először, a nézőpontváltás mégis itt érzékelhető leginkább. A kb. hétperces jelenetsorban mondja Dumbledore Pitonnak: „Maradjon hát titok, ami a legjobb magában?” Egyetlen érzés s az ebből fakadó tettek emlékkockái képesek újrafesteni egy hét részen át bizonytalansággal kezelt jellemet. Piton másik neve, a Félvér Herceg ezen a ponton nyerhet többletjelentést. A félvér itt nem a származásra utal, hanem a tökéletesség hiányának jelképe. Nem a mesékből ismert fehér köpenyes, idealizált herceg ő, hanem egy emberibb, fekete taláros, zsíros hajú, hideg és szomorú alak. Valaki, akit az örökké tartó, ám reménytelen szerelem tesz a világirodalom legtisztább sötét alakjává.

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .