Bohuniczký Dömény Andrea: Hősök egy másik világból, avagy a Nagy Könyvtár

Az idei farsangi maszkabálon találkoztam Pókemberekkel, Batmanekkel és X-manekkel, Hello Kittyvel, Pocahontassal és egyéb akció- s Disney-mesehőssel, de nem láttam egyetlen, amolyan igazi, magyar népmeséből való parasztlegényt, sem Vackor medvét vagy Mátyás királyt. Nem mintha a gyerekek nem akartak volna az ő „bőrükbe” bújni, egyszerűen csak azért, mert ezeket a meséket nem ismerik. Legtöbbjüknek nem jelent semmit a jó éjt-mese: azok a meghitt percek, amikor anya vagy apa érdekes és varázslatos lényekkel benépesített világok történeteivel ringat álomba.

Pedig manapság divat olvasni. Az újságok többségében megtalálhatóak azok a rovatok, melyek az éppen aktuális bestsellereket mutatják be, romantikus könyveket, izgalmas krimit, esetleg személyiségfejlesztő szakirodalmat ajánlanak. Hódító útjára indult az e-book, vagyis a digitális könyv, az a praktikus kis találmány, amely elektronikus formában létrehozott szövegeket tartalmaz. Bárhová magunkkal vihetjük, környezetbarát, hiszen egyetlen fát sem kell kivágnunk a papírért, és akár ezer könyvet is tárolhatunk rajta: így aztán ha valamilyen információhoz szeretnénk jutni, nem kell könyvtárba vagy könyvesboltba rohangálnunk.

Nem is tudom… Gyerekkoromban szombat délelőtti programként gyakorta látogattam meg a könyvtárat. Ahogy beléptem a hatalmas polcokkal teli terembe, félelemmel vegyes tiszteletet éreztem a sok könyv iránt. Úgy képzeltem, a könyvek írói a lapok közt laknak, s ha illetlenül bánok a könyvvel, összemaszatolom, meggyűröm, az olyan, mintha magát az íróját sérteném meg. Pedig akkor még nem is ismertem Ralph Waldo Emersont, a 19. században élt amerikai esszéírót és egyben unitárius lelkészt, aki úgy vélte, a könyvtár olyan varázsszoba, ahol sok elvarázsolt szellem lakozik, s ha a könyvet kinyitjuk, hívó szavunkra megszólalnak.

Leginkább a szép rajzokkal illusztrált, tartalmas mesekönyveket szerettem, manapság viszont egyre kevesebb az ilyen. Számos gyermekkönyv akad ugyan minden részletre kiterjedő rajzokkal, olykor nem is hagyva teret a fantáziának, melyekben a mennyiség esetenként a minőség rovására megy, azonban valóban jó mesekönyvre bukkanni roppant nehéz feladat. Olyanra, melyben fellelhető a kollektív tudattalanban természetes módon jelen lévő ősképek szimbólumainak egyike, a jó és a rossz küzdelmének archetípusa. Bizonyos archetípusok kétpólusúak, hiszen a jó nem értékelhető a rossz megtapasztalása nélkül. Ezen ősképek pedig bizonyos élethelyzetekben bizonyos megoldási formába rendezik a dolgokat. Az emberi képzelet szorosan összefonódik a szimbólumokkal és ma is mítoszokból, archaikus teológiákból él. Ahogyan Mircea Eliade, román vallástörténész és író írta: „a legsemmitmondóbb létezés is hemzseg a szimbólumoktól”, ezért az archetipikus képek iránti vonzódás a modern világ sorozatfilmjeinek hőseivel való azonosulás által arról tanúskodik, hogy az ember lelke mélyén valami olyasmi után vágyakozik, aminek nincsen semmiféle gazdasági-gyakorlati jelentősége. Ezért roppant fontos megválogatni, milyen mesekönyvet adunk a gyermek kezébe – nem mindegy, kivel azonosul –, vagy milyen könyveket olvasunk mi magunk. A könyv ugyanis a boldogság egy formája; s egy könyv olvasásához nem kell erőfeszítés, a boldogsághoz nem kell erőfeszítés, miként ezt Michel Eyquem de Montaigne francia esszéíró és filozófus állította.

Az olvasás kialakulásával egyidős a hit, mely szerint az olvasás befolyásolhatja az ember érzelmeit, viselkedését, vagyis az egész személyiséget. A mesék gyógyító erejét már a hagyományos hindu orvoslásban is alkalmazták, ahol mesét adtak a beteg léleknek, akit szenvedése okainak felismerése s az e fölött töltött meditáció segített a probléma megoldásában. Az igazi mese azért gyógyító hatású, mert nem hétköznapi életünkről szól, hanem belső, megoldhatatlannak látszó problémáinkról. Manapság biblioterápia néven ismerjük ezt a művészetterápiák közé tartozó interdiszciplináris terápiás módszert. Az irodalomterápia válogatott olvasmányanyag felhasználását jelenti, pszichológiai problémák megelőzésére és kezelésére, személyiségfejlesztésre, az önismeret elmélyítésére, a mentális egészség megtartására, gyermekeknél pedig érzelmi feszültség feloldására, valamint érzelmi kitörések kontrollálására. A biblioterápiát a 19. században fogadták el, mikor az orvostudomány végre elismerte a beteg test és lélek közti összefüggést, azok egységét. Segítségével a beteg életkedvét, gyógyulásba vetett hitét akarták visszaadni és megerősíteni. A helyesen megválasztott könyv eszközként szolgál ehhez, a beteg kérdéseire, kételyeire ad művészi értékű választ.

A biblioterápiás tevékenységek, melyek lehetnek csoportosak vagy akár egyéniek is, sok helyen alkalmazhatóak: kórházakban, szanatóriumokban, rehabilitációs és szociális intézményekben, gyermek- vagy öregotthonban, iskolában, napköziben, nevelési tanácsadóban, ifjúsági házakban és nem utolsó sorban büntetés-végrehajtó, javító-nevelő intézetekben. Az oktató-nevelő intézményekben azért hasznosabb a csoportterápia, mert annak sikerét fokozhatja a könyvek olvasását követő közös beszélgetés és kreatív problémamegoldás. A csoportos biblioterápia a személyiséget több szinten is befolyásolhatja: intellektuális szinten gondolkodásra ösztönzi az egyént saját viselkedésének elemzése által; szociális szinten a humán értékek elsajátítását, a valahova való tartozás élményét és a szociális érzékenységet növeli; a viselkedés szintjén a beteg különböző viselkedésmódokkal kísérletezhet; emocionális szinten pedig bizalommal tud olyan dolgokról beszélni, melyeket eddig mélyen eltemetett magában, amikről nem tudott vagy nem akart idáig beszélni. Természetesen pozitív hatású művek egész sorozata kell ahhoz, hogy a biblioterápia látható magatartásbeli változásokat idézzen elő. Ez történhet receptív biblioterápiás foglalkozás során, mikor is egy meghatározott szépirodalmi vagy nem-szépirodalmi mű kerül feldolgozásra, vagy produktív biblioterápiával – itt a terápiában részt vevők hoznak létre szöveget egy téma kapcsán.

A biblioterápiás foglalkozás előkészítése nagyon fontos. A biblioterápia könyveit ugyanis máshogyan kell olvasni, mint a többit. Nyugodt környezetben, teljes odafigyeléssel. A csoportos foglalkozások alkalmával az egyik legfontosabb teendő a résztvevők biztosítása arról, hogy az elhangzottak semmilyen körülmények között sem kerülnek ki a csoport tagjai közül. Másik lényeges momentum a megfelelő mű kiválasztása, melynek a résztvevők problémáit kell tükröznie. A kiválasztott művet felolvashatják együtt hangosan, csendben egyénileg, de meghallgathatják vagy meg is nézhetik. Az alkotás megbeszélése nem hasonlít az iskolai ismeretanyag elsajátításához, nem a mű írójának élete, stílusa fontos, hanem az, hogy milyen hatást váltott ki valakiből. Akár nemtetszésüket is kifejezhetik, és javaslatokat tehetnek arra, hogy ők minként cselekedtek volna, hogyan oldották volna meg az adott problémát.

A biblioterápia a gyógypedagógiában is kiemelkedő szerepet tölt be. Célja a beszéd és a szókincs fejlesztése, a beszéd eszközként való használata, irodalmi élmények átadása és a könyvek megszerettetése mellett az interperszonális kapcsolatok, a helyes önismeret s énkép, valamint az erkölcsi értékrend kialakulása, továbbá a kisebbrendűségi érzés vagy az alkalmazkodási nehézségek, agresszió leküzdése, de akár az átlagon felüli képességgel rendelkező gyermekek problémáinak megoldása is. Testi fogyatékos egyéneknél ajánlatos olyan híres személyekről olvasni, akik fogyatékuk ellenére sikeresek és híresek lettek.

A biblioterápia pozitív hatását Váradi Tibor vallásbölcsész és természetgyógyász egészen más, metafizikai megközelítésből magyarázza: minden könyvhöz tartozik egy bizonyos szellemiség, s amíg az ember ezt a könyvet olvassa, addig a könyv szellemisége hat rá. Ilyen nagy szellemiségű alkotások a Hamvas Béla Száz könyv című könyvében említettek, például a Védák, a Biblia vagy Tolsztojtól a Gondolatok, ezek szintén mind felhasználhatók biblioterápiás céllal – persze csakis a megfelelő célközönség számára.

A Nagy Szellemektől, vagy csupán a népmesék szereplőitől vezérelve mi mindnyájan hősök vagyunk saját élethelyzetünkben: hol hétfejű sárkányokkal harcolunk, hol pedig az élet vizét keressük – és a mesék s egyéb történetek által lehet, hogy egyszer meg is találjuk. Hiszen az Univerzumot, ahogyan arról Jorge Luis Borges argentin író írt a Bábeli könyvtárban, mások Könyvtárnak nevezik.

Végezetül az én legkedvesebb, biblioterápiás céllal olvasott könyvemet, mint hasznos rosszkedvűzőt szeretném ajánlani: Voltaire Candide vagy az optimizmus-át. Voltaire nem volt a szó szoros értelmében vett regényíró, sokkal inkább korának filozófusa. Candide és nevelője, Pangloss professzor rengeteg viszontagságot átélve mégis megtalálják boldogságukat e minden világok legjobbikában, egy pillanatra sem vesztve el derűlátásukat. Pontosan ezt a fajta bizakodást, hogy minden problémára létezik megoldás, tudja nyújtani az irodalomterápia.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.