PhDr. Csíkány Andrea: Anyanyelvjárásunk és anyanyelvünk… “Így mondjuk, vagy úgy mondjuk?”

Nyelvjárást gyűjteni fontos feladat napjaikban is. Bárczi Géza írja (1980: 364): „Gyűjteni, gyűjteni, gyűjteni! Megragadni a pusztulót, menteni a veszendőt, feltárni a jelent, melyben a múlt és jövő ölelkezik”. Az ELTE BTK kutatótói és nyelvészei, pl. Zelliger Erzsébet is a nyelvi jelenségek módszeres gyűjtését hangsúlyozza (vö. Zelliger 2002a: 303–307), mely nemcsak az egyetemi oktatásban lenne fontos, hanem más iskolai színtereken is.  Minden szlovákiai magyar beszélőnek tudatosítania kellene, őrajta is múlik, hogy anyanyelvjárása megmarad-e, avagy az államnyelv lesz a domináns a beszélőközösségek nyelvhasználatában. Kiss Jenő, az ELTE nyelvészprofesszora, több publikációjában a nyelvjárásokhoz való viszonyulást hangsúlyozza (vö. Kiss 1989: 468), s azt, milyen kommunikációs helyzetben használja a beszélő a nyelvjárást. Kiemeli továbbá, hogy a nyelvjárások és a köznyelv mindig hatással voltak egymásra (vö. Kiss 2001: 45). Ezt Hegedűs Attila, a PPKE BTK oktatója is megerősíti, mely szerint a köznyelvnek jelentős hatása van a nyelvjárásokra, s a nyelvjárások belső fejlődése így az azt beszélőkön is múlik (Hegedűs 2005: 26). Tehát kiragadva a nyelvjárásgyűjtés szakirodalmából ezt a pár gondolatot, láthatjuk, hogy nyelvjárási adatot gyűjteni kell, mert amit ma megtalálunk, holnap nem biztos, hogy megleljük. A tárgyak, melyek ma még ott vannak a nagyszüleink padlásán, holnap már nem kell, hogy ott legyenek, s ezt tapasztaltam a gyűjtéseim során (vö. Csíkány 2010: 95). A nyelvjárásgyűjtés, a feldolgozás és az oktatásba való beépítése szlovákiai magyar viszonylatban mindig aktuális.

Vízkeleti László cikke a Katedrában (2010: 3.) is azt a tényt erősíti, hogy a nyelvjárás tematikával mindig foglalkozni kell. A szerző bemutatja a tájszavak típusait, meghatározza a tájszó jelentését, valamint a szlovákiai nyelvjárásokkal foglalkozó munkákat is felsorolja. Fontos e területen Sándor Anna, Cs. Nagy Lajos, Menyhárt József, Presinszky Károly, valamint Vörös Ottó tevékenysége. Vízkeleti László fontos megállapításai: – a Szlovákiában használt nyelvtankönyvek keveset foglalkoznak nyelvjáráskutatással; – a diákok nem tudnak az őket körülvevő dialektusokról; – a tájszó a nyelvünkben „soha nem lehet hátrány”. Ezekkel a tényekkel egyet kell értenünk. Angyal László a Katedrában (2010: 24–25) megjelent cikkében a magyar alapiskolákban levő névtanoktatás hiányát és a diákok névtani kultúráját elemzi. Leírja, hogy a diákok nem ismerik a nevek eredetét, a tankönyvek csak a tulajdonnév kategóriával foglalkoznak, de nincsenek jelentéstani ismereteik sem. Pedig a nevek, a megnevezések használata az egész világmindenségre kiterjed. Tehát a névtan és a nyelvjárás tudományának tanítása hiányzik a szlovákiai általános- és középiskolai tankönyvekből. Vajon, mi lehet ennek a problémának az oka? Valószínű, erre a kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni, hiszen ezt nagyon sok tényező befolyásolja, azt viszont meg lehet állapítani, hogy a szlovákiai magyar beszélőnek ismernie kellene anyanyelvjárását, hiszen ezt örökölte szüleitől, melyet szeretettel tovább kellene hagyományoznia a következő generációknak. Több ezzel a témával foglalkozó szakirodalom megírta már, hogy az anyanyelvjárást nem kell szégyellni, hiszen ez óriási kincsünk.

De a helyesírási téren is problémák vannak. Hoboth Katalin cikke szintén a Katedrában (2012: 14) jelent meg, s arra hívja fel a figyelmet, hogy a diákoknak el kell sajátítaniuk a köznyelvet, de a diákok írásbeli és szóbeli produkcióik az oktatásban nem kielégítőek, tehát „hibásak”. Ezek a hibák nem az intelligenciahiány miatt vannak, hanem mert a tanulók anyanyelvjárásukat  használják, amely az anyanyelvváltozatuk. A cikk is említi, hogy pl. a -ban, -ben határozórag helyett a -ba, -be használatos, az ikes igék iktelen ragozásban jelennek meg, vagy tájszavak kerülnek a köznyelvi szó helyére. A nyelvjárásokkal foglalkozó szakirodalom már régóta elemzi azokat a kérdéseket, hogyan tanítsunk ilyen helyzetben helyes beszédet, hogy ne stigmatizáljunk, azaz ne kényszerüljön a diák az anyanyelvjárását feladni. A megoldás, hogy a köznyelv tanítása a nyelvjárási elemek figyelembevételével történjen.

De ez valóban olyan egyszerű lenne? Ma a szlovákiai egyetemeken van dialektológia tantárgy, azaz van nyelvjárástudomány-oktatás. Az általános iskolákban a tanáron múlik, hogy mennyire hangsúlyozza a tájnyelv használatának jelentőségét, a tájnyelv és a köznyelv közötti különbségeket és a tájnyelvhez való viszonyulás előnyeit. A Bél Mátyás Egyetem Hungarisztika Tanszékén is foglalkozunk a kérdésekkel, szinte minden színtéren. Nemcsak a szociolingvisztikai órákon, hanem a nyelvészeti jellegű szemináriumokon is, de a fordítás- és tolmácsolás órákon is. Hiszen diákjaink anyanyelve a nyelvjárás, s ennek megismerése a fordításképzésben is roppant fontos. A diákok maguk gyűjtik a nyelvi adatokat és dolgozzák fel azokat szemináriumi- és tudományos diákköri dolgozatokban, de záró- és szakdolgozatok formájában is. Ez hihetetlenül fontos, mert a jövő fordító- és tolmácsnemzedéke visszatér lakhelyére, és az ottani tevékenysége során a nyelvjárásához való pozitív viszonyt alakítani tudja, oktatni, megszerettetni, és mint a fennmaradásunk zálogát továbbhagyományozni.

Gyűjtéseim alkalmával 2003–2006-ban nemcsak szakképzett gyűjtők segítették munkámat, hanem laikus gyűjtők is, akik képzése és összehangolása megtörtént.  Kutatópontjaimon szám szerint 42-en voltunk. 5 gyűjtő és jómagam voltunk a törzstagok, s 16 palóc kutatóponton gyűjtöttünk: Bolyk, Bussa, Csáb, Fülek, Gesztete, Gice, Medveshidegkút, Losonc, Magyarhegymeg, Ragyolc, Rimaszombat, Síd, Várgede, Vilke, Zsip és a magyarországi kontrollcsoport: Ludányhalászi. Hat kutatópont (Bolyk, Csáb, Magyarhegymeg, Zsip, Gice, Ludányhalászi) gyűjtési eredményei már megjelentek A palóc nyelvjárás hat kutatópontjának lexikológiai vizsgálata, különös tekintettel a hangtani és alaktani jelenségekre című monográfiámban (l. Csíkány 2012), s már készül a szótani, lexikológiai rész is. A gyűjtések alkalmával az adatközlőknél, akik 521-en voltak, apostoli munkát is kellett végezni, hiszen a gyűjtések után az anyanyelv megtartásának kérdése, a nyelvjárási hátrány és a nyelvjárásszeretet, de a szlovakizmusok kérdéseinek megbeszélése is elkerülhetetlenek lettek. A 2003–2006-os gyűjtés is bővelkedik palóc tájszavakban, még akkor is, ha a régi paraszti gazdálkodás már kiveszőben van. Nézzünk most néhány palóc tájszót. Tájszavak osztályozását lásd Kiss Jenő monográfiájában (Kiss 2001a).

Alaki tájszavak: melyeket a köznyelvben beszélő általában megért: borozda – barázda, bukor – bokor, cseresnye – cseresznye

Jelentésbeli tájszók: a régi tájszavak ma is ismertek valamilyen formában. A köznyelvi beszélő félreértheti kontextus nélkül őket: hergel, tojózik – cicerél, büszke, piszke – egres, lóca – pad, fejel, vánkos – párna

Valódi tájszók: melyek nincsenek meg a köznyelvben:

illankózik, sinkózik – csúszkál, pampuska, siska, herőce – fánk, zsétár, kanna – fejőedény, surc, bazsa – melleskötény, végi, domó, csücske, sarka – a kenyér szege, sámli – zsámoly.

S még néhány adat a kutatópontokról: pl. főnévi igeképzők alakjai: hívni: hínyi, inni: innyi, innya, vagy a t. sz. 1. sz. alakja: -ónk/-őnk áll: madarónk, kertőnk, de a palócoknál él még a palócosan ejtett a, á, s az ly hang is: lyuk, lyukas, vagy jellemző még napjainkban is az l kiesése: szóm, vót, ződ – szalma, volt, zöld.

Ma diákjaimmal együtt folytatjuk a gyűjtőmunkát. Nyelvjárást vizsgálnak és kétnyelvűséget, de kettősnyelvűséget is, mely korpuszok és elemzések felbecsülhetetlen értékek a nyelvtudomány számára is. Nyelvészeti körökben már köztudott, hogy készül az Új magyar nemzeti nyelvatlasz is, melynek adatgyűjtésében mi is részt vettünk.

A nyelvjárási témához szlovákiai viszonylatban szorosan kapcsolódik a kétnyelvűség kérdése, amelyről ilyenkor elkerülhetetlen pár szót szólni. A kétnyelvűségről és a szlovakizmusokkal való harcunkról nemrég Jakab István publikált egy cikksorozatot itt a Katedra lapjain (Jakab 2012: 6-7), ahol a szlovakizmusokra, tükörszavakra hívja fel a figyelmet (Jakab 2012a: 7), pl. a felépítményi iskola, felépítményi tagozat – mely a szlovák nadstavbová škola, nadstavbové oddelnie megfelelője. Ezek a magyar megfelelők nem használatosak a magyarországi magyarban, nem fogják megérteni őket, ezért kell tudni párjukat. Ezeknek az ekvivalensei: szakosító iskola, szakosító tagozat. Jakab István egy-egy magyar rag szlovák mintára való használatára is felhívja a figyelmet, pl. a -vár végű helységnevek nyelvünkben helyhatározói külviszonyragokkal használatosak: Kolozsváron, Kaposvárra. De a szlovákiaiaknál belviszonyragot kap: Érsekújvárba, Érsekújvárból, sőt a helységnév rövidebb alakjában is: Újvárban, Újvárból. Ez szlovák hatás, mert a Nové Zámky szlovák helységnév esetében a magyar belviszonyragnak megfelelő szlovák elöljáróval fejezik ki: do Nových Zámkov, v Nových Zámkoch.

Nemrégiben egy kutatásomban épp azt vizsgáltam, tudják-e az adatközlők a helységnevek hivatalos párját, s ott ezek a toldalékolások is kiderültek. Íme, néhány példa, amely a rövidebb alak használatát mutatja, és így nem megfelelő a magyar köznyelvben. Helységneveknél: Sellye – Šaľa, Újvár – Nové Zámky, Revúca – Rőce, Slovesnké Ďarmoty – Szlovákgyarmat, Martin – Márton, – Turóc – Túróc, Žiar nad Hronom – Zsiar, Krásnohorské Podhradie – Krasznahorka Krásznahorka – Horka, Prievidza – Prividdza, Dunajská Streda – Szerdahely. Az adatközlők több esetben nem tudták, hogy is van magyarul a helységnév: Piešťany – Pőstyén, Poprad – Poprad, Zemplín – Zemplín, csak hangzóváltás van.

Szemezgettem a helységnevekből, íme, pár ekvivalens, azaz megfelelő párosítás: Vágsellye – Šaľa, Érsekújvár – Nové Zámky, Nagyrőce – Revúca, Tótgyarmat – Slovesnké Ďarmoty, Bazin – Pezinok, Szenc – Senec, Nagyszombat – Trnava, Pöstyén – Piešťany, Csallóközcsütörtök – Štvrtok na Ostrove, Nagymegyer – Veľký Meder, Dunaszerdahely – Dunajská Streda, Trencsén – Trenčín, Privigye – Prievidza, Nyitrabánya – Handlová, Ógyalla – Hurbanovo, Zselíz – Želiezovce, Párkány – Štúrovo, Tardoskedd – Tvrdošovce, Zsolna – Žilina, Túrócszentmárton – Martin, Ajnácskő – Hajnáčka, Tornalja – Tornaľa, Garamszentkereszt – Žiar nad Hronom, Zólyom – Zvolen, Eperjes – Prešov, Poprád – Poprad, Nagymihály – Michalovce, Tőketerebes – Trebišov, Zemplén – Zemplín, Krasznahorkaváralja – Krásnohorské Podhradie.

Megfigyelhető, hogy a hivatalos magyar megfelelőket az adatközlők sokszor nem ismerik: Pezinok, Márton, Szlovákgyarmat, Újvár. A városnevekben néha a magánhangzó is megtévesztő: Pőstyén – Pöstyén, Poprad – Poprád, Zemplín – Zemplén, vagy rövidítettebb formájában használják: Slovenské Ďarmoty – Szlovákgyarmat, Gyarmat, Revúca – Rőce, Martin – Márton, Sellye – Šaľa, Krásznahorka – Krásnohorské Podhradie.  Megállapítható, hogy a helységek neveinél, főleg, ha a magyar megfelelőt kellett tudni, sokszor a rövidebb formát ismerik, vagy egyáltalán nem tudják, vagy helytelenül használják.

A kölcsönszavak esetében, ahogy Jakab István fent említett cikksorozatában leírja, a régi szlovakizmusoknak a párját már mindenki ismeri: párky, súprava, horčica, chrípka, tehát sokat fejlődött a szlovákiai magyar beszélő e téren, de a kutatásomból kiderül, hogy az adatközlők közül sokan még sok mindent nem tudnak. A szlovák nyelv kifejezéseit szolgai módon fordítják le.

Csak két kifejezés volt, amit mindenki tudott az adatgyűjtéseim során: cvičky, cvička – tornacipő, šlahačka – tejszínhab. A kölcsönszavak a magyar beszélők nyelvében benne vannak, sok esetben már nem tudják magyar megfelelőjüket, de használják. Vagy ha tudják is, tükörfordításban, vagy nem megfelelő alakban. Íme, néhány adat: hranolky, hranolčeky – szalma krumpli, sült krumpli, omáčka – szósz, zósz, perník – mézes puszedli, tatárska – tatármártás, treska – halsaláta, jednohubky – falatka, szendvics, činžiak – csinzsák, albérlet, blokk, panelház, lodičky – körömcipő, félcipő, tűsarkú, hajós félcipő, rodný list – születési lap, születési anyakönyvi kivonat, anyakönyvi lap, anyakönyvi kivonat, születési bizonyítvány, anyakönyvi levél, titul – titulus, oteplovačky – melegítő, striekačka – injekció, fecskendő, chata – víkendház, hétvégi ház, házacska, notár – ügyvéd, podnik – cég, konkurz – válogató, válogatás, casting, archív – memóriatár, občiansky preukaz – személyi kártya, személyi, pas, cestovný pas – útlevél, utaspapír.

Néhány kölcsönszó helyesen: omáčka – mártás, perník – mézeskalács, tatárska – tartármártás, treska – tőkehal, cvičky – tornacipő, šlahačka – tejszínhab, činžiak – bérház, lodičky – körömcipő, rodný list – születési anyakönyvi kivonat, titul – cím, felirat, osuška – fürdőlepedő, lanovka – kötélpálya, striekačka – fecskendő, chata – kunyhó, viskó, turistaház, menedékház, víkendház, notár – jegyző, podník – vállalat, konkurz – pályázat, archív – irattár, levéltár, preglejka – furnérlemez, poradňa – tanácsadó(hely), občiansky preukaz – személyi igazolvány, pas, cestovný pas – útlevél,  hranolky, hranolčeky hasábburgonya, szalmaburgonya, kolienky – csőtészta, odšťavovačgyümölcscentrifuga, bujon leveskocka, igelitka – nejlonszatyor, oteplovačkysínadrág, jednohubkyegyharapásos (l. részletesen a kölcsönszavak megfelelőit: Sándor 2013).

A szlovákiai magyar beszélőnek nemcsak a nyelvjárási elemekkel kell tisztában lennie, hanem a szlovakizmusok magyar megfelelői között is illik tájékozódnia. A szlovákiai magyar beszélő kétnyelvű, mert ismeri a szlovák köznyelvet és a szlovakizmusokat, de a magyart anyanyelveként beszéli, s kettősnyelvű, mert az anyanyelvjárása és a magyar köznyelv közti különbségekben jártas.

Az oktatási folyamatban az alapiskolában (ahogy a szlovákiai magyarban mondjuk: mert ez is tükörszó, mely fordítással került a nyelvbe, s melynek jelentése általános iskola) és a középiskolában is oda kell figyelni a problémák megoldására, s nem csak a magyar nyelvtanórákon. Adatközlőim azt mondták, hogy anyanyelvjárásukat nagyon szeretik és tovább fogjak adni az unokáknak is. Figyeljünk oda magyar anyanyelvünk gazdagságára, mely fennmaradásunk záloga!

 

Felhasznált irodalom

 

Angyal László 2010: Névtan a magyar alapiskolákban. In: Katedra, 2010. febr., XVII. év., 6. szám., 24–25.

Bárczi Géza 1980. Régi magyar nyelvjárások. In: A magyar nyelv múltja és jelene, Gondolat, Budapest, 298–369.

Csíkány Andrea 2010. Atlaszgyűjtési tapasztalatok szlovákiai magyar nyelvjárási kutatópontokon. In: Fórum Társadalomtudományi Szemle, XII. évf. 1. szám, Csanda Gábor (főszerk.), Somorja, 95–102.

Csíkány Andrea 2012: A palóc nyelvjárás hat kutatópontjának lexikológiai vizsgálata, különös tekintettel a hangtani és alaktani jelenségekre, Eger, Líceum Kiadó, Pandora Könyvek 30.

Hegedűs Attila 2005. A változó nyelvjárás. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékének Kiadványai. PPKE BTK. Piliscsaba.

Hoboth Katalin 2012: A helyesírás tanítása nyelvjárási és kétnyelvű környezetben. In: Katedra, 2012. szept., XX. évf., 1. szám. 14.

Jakab István 2012: Harcunk a szlovakizmusokkal I. In: Katedra, 2012. okt., XX. évf., 2. szám. 6–7.

Jakab István 2012a: Harcunk a szlovakizmusokkal II. In: Katedra, 2012. nov., XX. évf., 3. szám. 7.

Kiss Jenő 1989. A nyelvről való gondoskodás egyik fejezete: vélekedések a nyelvjárások jövőjéről. In: Magyar Nyelvőr, 3. szám, 465–468.

Kiss Jenő 2001. Dialektológia és nyelvtudomány: hagyomány és korszerűség. In: Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián. Vizi E. Szilveszter (főszerk.), MTA, Budapest, 79–98.

Kiss Jenő (szerk.) 2001a. Magyar dialektológia. Osiris Kiadó, Budapest.

Sándor Anna 2013. Az informális és formális beszédhelyzetekben előforduló kontaktusjelenségek sajátosságai. In:

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2009/Tanulmanyok_a_ketnyelvusegrol/pages/007_sandor.htm

Vízkeleti László 2010: Tájszavak a nyelvben. In: Katedra, 2010. nov., XVIII. évf., 3. szám, 30–31.

Zelliger Erzsébet 2002a. A történeti szociolingvisztika egyetemi oktatása. In: Hungarológia és dimenzionális nyelvszemlélet. Hoffmann István – Juhász Dezső – Péntek János, Debrecen, Yyväskyla, 303–307.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .