Strédl Terézia: Mit jelentett számomra az elmúlt 20 év?

A kilencvenes években fogalmazódott meg az, hogy mi is a szlovákiai magyar oktatásügy, alulról építkezve. Joggal volt olyan érzésünk, hogy egymással beszélve, együtt gondolkodva mondódnak ki rólunk azok a gondolatok, amelyek később megvalósultak, papírra kerültek, könyvbe érlelődve publikálva lettek. A Katedra Estek és a Katedra Napok mindezen igyekezet fórumává váltak, és bizony jó pár száz kollégát megmozgattak, érdeklődővé tették a pedagógiai történésekben és a Katedra folyóirat olvasóivá.

Mikor a szakmát kezdtem, vívódás volt számomra, hogy a szlovákiai magyar gyermek számára mi az a standard, amivel mérni fogom, és főleg mihez viszonyítani az elért eredményeket. Ha szlovák tesztet alkalmaztam, amit magyarra fordítottam, akkor tudtam, hogy ez a szlovák többségi átlag. Ha azonban magyarországi forráshoz nyúltam, akkor az meg bizony az ottani átlagot tükrözi… Számomra tehát mindjárt lett egy kihívás, hogyan és mit lehetne a diagnosztika mezsgyéjén tenni, hogy kialakíthassuk azt a normarendszert, amely méri a felvidéki magyar gyermeket. Húsz év telt el, de ez az út még hosszú… Ami azonban megnyugtató volt elejétől fogva, hogy a közös szakmai találkozások lehetőséget adtak rá, hogy erről legalább beszéljünk, színvonalas eszmecserét folytassunk, mindezt komplex áttekintésben. Hiszen ott voltak az óvodapedagógusok, alsó és felső tagozatos kollégák, középiskolai tanárok és a felsőoktatás sem hiányzott.

A Katedra Estek nagyszerű lehetőséget nyújtottak mindig egy kiragadott témát körbejárni, meghallgatva a főbeszámolót és a két-három korreferátumot. Bizony, a mai történések mellett milyen fontos lenne a kisiskolák helyzetéről beszélgetni, hogy felkészülten tudjunk argumentálni, és hogy végiggondolva a reális következményeket, javaslatokat dolgozhassunk ki… Megbeszélhetnénk a speciális iskolák jövőképét, az integráció előnyeit-buktatóit. Itt is nagyon sok félreértelmezés van. Vagyis a Katedra Estek jelentősége és a megrendezésükre való igény még húsz év után sem csökkent!

A Katedra Napokon lehetőségünk volt meghallgatni a szakma magyarországi jeles képviselőit, és megtiszteltetés volt számunkra, hogy mi, hazaiak is aktívan jelen lehettünk. Sokszor volt olyan érzésünk, hogy miért kell nekünk debreceni előadótól hallani pl. a droghelyzetről, amikor azt mi látjuk legjobban, így a megelőzésben is nekünk kell lépni.

Ami szintén jelen volt, az a generációk együttműködése: hiszen ma már sok, akkor fiatal pályakezdő kolléga előadását hallgatjuk meg, és büszkén figyeljük szakmai érlelődésüket.

A Katedra Füzetek sok új, innovatív témakörről számoltak be, amelyek érvényessége a mai napig tart. A kisebb léptékű tanulmányoknak a Katedra újság adott helyet, ezzel is mutatva, hogy mind a mai napig nyitott szakmai fórumot biztosít, és nemcsak a pedagógusoknak, hanem a szülőknek is és minden érdeklődőnek.

Érdemes belegondolnunk, hogy a Katedra Alapítvány értelmi szerzője nem is pedagógus, hanem író ember, szülő és főleg egy olyan társadalmi érzékenységet mutató polgár, akinek sikerült mindig is megtartani a kutató-kereső semlegességet és a szakma iránti lojalitását.

Az áttekintés természetesen nem teljes, hiszen szólhattunk volna a minden évben meghirdetett és megrendezett versenyekről is, arról a nyomdai háttérről, amely otthona volt sok hazai szakirodalomnak, és persze a Katedra-kirándulásokról (erre azért emlékszem, mert sikerült mindig lemaradnom róluk). Ahol sok minden zajlott, ott nehéz kiemelni a fő történéseket, és ezek is szubjektívek, hiszen most én írok róluk.

Az életet nem években kell számolni, hanem élményekben, megélt valós tapasztalatokban – és van mire emlékezni, van miből csemegézni, van miért szurkolni, hogy visszanyerve régi fényét, további gazdag éveket tudhasson maga előtt a Katedra!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.