Tóth Szilvia: A tanulási nehézségekkel küzdő tanulók integrált oktatása (AB-ART, 2010, ISBN 978-80-8087-137-6)

Sajnos egyre több gyerek szenved valamiféle tanulási zavartól és annak következményétől. Sokszor csak akkor jön rá a pedagógus vagy a szülő, hogy nagy a baj, mikor már késő.

Láttak már olyan embert, aki nem tudott tájékozódni az utcán? Tapasztalták már, hogy a jobbkezes képtelen megérteni a balkezesek mozdulatait? Ha visszarévedünk tanulóéveinkre, bizonyára találunk olyan tantárgyat, ami nem épp az ínyünkre való volt, s beszélhetett a tanár, a tananyag érthetetlen volt számunkra. Mindezt azért írom le bevezetőképp, hogy tudatosítsuk, mindnyájunknak vannak valamiféle „fogyatékosságai”.

Képzeljük el, min mehet keresztül az a kisiskolás, akinek már az első osztály is döcögve megy, semmi sem sikerül, nem tud megfelelni a tanító néni és a szülők követelményeinek. Egy csomó új jel, a betűk felismerése, leírása, összekapcsolása, azaz írás, olvasás, és hol vannak még a számok! Kódol, dekódol…, már amennyire képes a tanulászavarral küszködő gyermek, de egészséges csoporttársaival szemben előbb-utóbb hátrányos helyzetbe kerül. A felső tagozaton ezenfelül új tantárgyakkal, új pedagógusokkal, új tanulási módszerekkel szembesül, mely még inkább növeli a tanulászavarral küszködő gyermek feszültségét és esélyét a lemorzsolódásra, ami frusztráltsághoz vezet. A számos tünetegyüttes legkirívóbb problematikája az értő olvasás, amelynek a segítségével számos új információhoz jut/hat a gyermek, ha épp ez a képesség korlátozott, lassabban, kevesebb információhoz jut, s maga a tanulás lehetősége szűkül.

Tóth Szilvia tanulmánykötete a sokat vitatott tanulászavarral küzdő tanulók problémáival, a tanulási zavarok tüneteivel (a szakirodalom nem egységes még a tünet, tünetegyüttes megnevezésében sem), azok felismerésével, megelőzésével és terápiájával foglalkozik elméleti és gyakorlati szempontból. Célja, hogy segítséget nyújtson a pedagógusoknak a tanulási nehézségek minél korábbi felismerésében, melynek révén elkerülhető, illetve csökkenthető a probléma súlyosbodása.

A szerző két nagy részre osztja a munkát. Egyrészt, hivatkozva a legújabb szakirodalmakra, a tanulási zavarok kategorizálását, diagnosztikáját ismerteti. Az alapvető fogalmak megértését a kötet első fejezete tartalmazza. Részletesen kitér az egyes tanulási rendellenességek speciális pedagógiai, pszichológiai meghatározásaira, típusaira, tüneteinek vázolására. A diszlexia – speciális olvasási rendellenesség c. alfejezetben a szerző megjegyzi: „…az olvasástechnika és értés közösen alkotják az olvasást. Az értő olvasást tartjuk a tanulás alapvető céljának és módjának.” A speciális írásbeli rendellenesség, a diszgráfia esetében ajánlja figyelembe venni a tanuló grafikai megnyilvánulását, az írás gyorsaságát, de a szakirodalom szerint nem hagyható figyelmen kívül a diagnosztizálás során a gyermekrajz sem. Mindenesetre a pedagógiai megfigyeléseinket szakemberek bevonásával is alá kell támasztanunk, ami hasonlóan javallott a diszortográfia, a helyesírási rendellenesség esetében is.

Amennyiben az Állami Műveltségi Program területeire vetítjük le a rendellenességeket, a nyelv és kommunikáció műveltségterületet leginkább a diszgráfia, diszkalkúlia, diszortogárfia, míg a matematika és az információkkal való munka műveltségterületet a diszkalkúlia, a matematikai képességek speciális rendellenességeinek egyes típusai nehezíthetik meg a tanulási rendellenességekkel küzdő tanulók esetében. Kevesebb szó esik néhány tanulási zavarról, pedig a szakemberek a legfrekventáltabban előforduló tanulási nehézségeken kívül felhívják a pedagógusok figyelmét a diszpraxiára, a test és környezet kölcsönhatásának zavarára, mely ügyetlen mozgást, bizonytalan koordinációt eredményezhet, esetenként gondot okozhat a jobb-bal oldali irányítás. A mindennapokban az evőeszköz használatával, a kerékpározással, írással, rajzolással is gondok jelentkezhetnek, ezért érdemes figyelmet szentelni ennek a tanulási zavarnak is. A művészet és kultúra műveltségterületet leginkább a diszmúzia, a zenei képességek zavara és a diszpinxia, a speciális rajzolási rendellenesség érinti.

Az elméleti rész ezt követő fejezete a szakemberek csapatmunkáját emeli ki, melynek közös célja, hogy a gyermek kellő módon felzárkózzon egészséges csoporttársaihoz. Ebben a csapatmunkában minden egyes szakembernek megvan a saját feladata (pedagógus, speciális pedagógus, pszichológus, neurólógus, pszichiáter), de nem hagyható ki a közös munka folyamatából a szülő sem.

A szerző támpontokat is nyújt a mindennapi gyakorlat számára, ugyanis a tanulászavarral küzdő tanulók száma országonként változó, eltérő arányt mutat, ám egy országon belül az integrálás törvényes keretei, a jogi háttér is eltérő: „Az utóbbi években iskolarendszerünkben komoly változások történtek. Példának okáért a 245/2008-as Iskolatörvény.” (57. o) A könyvnek ez a legiszlatív hátteret bemutató része jobb szó híján speciális, csak ránk vonatkoztatható, akik a szlovákiai iskolarendszer törvényes keretei közt működünk.

Hogyan ismerhető fel egy gyermekről, hogy tanulási zavara van? Mikor derül ez ki? Már óvodában is mutatkoznak ennek a jelei? Hogyan segíthetünk? Hogyan készítsük el az individuális műveltségi programot? Hogyan és mennyire vonjuk be a szülőket a korrekcióba? Csoportos vagy egyéni foglalkozásokat preferáljunk? – ezekre a kérdésekre is keresi a választ a tanulmánykötet igazi hozadékát rejtő empirikus rész, ugyanis a korrigálás, a fejlesztő anyagok kidolgozásának jellemzője, hogy szempontokat kínál és gyakorlati anyagot nyújt, melyet az egyes fejlesztő foglalkozások során a mindennapi gyakorlatba emelhet be a pedagógus.

A tanulmánykötet a maga nemében hiánypótló a szlovákiai magyar pedagógiai szakirodalomban. Iskolaigazgatóknak, speciális pedagógiával foglalkozó szakembereknek, pszichológusoknak, pedagógusoknak és szülőknek egyaránt ajánlatos, hasznos olvasmánynak bizonyul.

 

Hrbácsek-Noszek Magdaléna


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.