Bodnár Gyula: „…nem középiskolás fokon…”

 

A Katedra 20 évéről

 

Nem szerencsés mentegetőzéssel kezdeni egy jubileumi mérlegvonó visszatekintést, de nem tehetek másként. Mindenkor tiltakoztam az ellen, hogy valaki olyan, közösséget szolgáló-gyarapító művet értékeljen – legyen az színházi előadás, könyv, gyümölcsöskert, kórház –, melynek a születéséhez, fejlődéséhez, működéséhez, életben tartásához közvetlen köze volt, van hosszabb távon. Tudom, előfordulnak vis maior helyzetek, de ez most nem az. Miről is van szó? A Katedra húsz esztendejéből idestova tízet lapunkkal töltöttem, először 1995 szeptemberétől egy kerek tanévet a szerkesztőjeként, ekkor indultunk, futottunk neki a jövőnek új köntösben, új programmal, új tartalommal, majd 2001-2009 között, tehát nyolc éven át – Hodossy Gyula, Kulcsár Ferenc és Szilvássy József után – főszerkesztőként jegyeztem a lapot, melynek 1996-tól 2001-ig a vezető szerkesztője is voltam, igaz, ebben a szerepemben tulajdonképpen csak formálisan. Mindenesetre, összesen másfél évtized, de a közel tíz aktív esztendő is, melyből nyolcat Nagy Attila szerkesztő kollégámmal vittünk végig, éppen elég indok lett volna ahhoz, hogy azt mondjam Hodossy Gyula – a Katedra megálmodója, alapítója, a Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó, valamint a Katedra Alapítvány igazgatója, a folyóirat jelenlegi főszerkesztője – felkérésére, hogy nem, válasszon mást, hiszen jelentős erőkkel rendelkezünk a pedagógia berkeiben. Olyanokkal is, akik kívülről nézve, elfogulatlanul képesek véleményt mondani a Katedra lapjain húsz év alatt felhalmozott és továbbadott, közkinccsé tett ismeret- és tudásvagyonának értékéről, illetve természetesen negatívumairól. És folytattam volna: tudniillik ez a feladat az összeférhetetlenség gyanúját ébreszti bennem. Ha nem hangzana patetikusan napjainkban, amikor nemes eszmék, elvek devalválódnak, azt is mondhatnám, teljesítése ellenkezik elveimmel. Hogyan értékeljem azt, amihez közvetlen közöm van? Ha múlt időben is már. Bevallom, abban a pillanatban eszembe sem jutott, hogy nemet mondjak. És most sem tudom, miért válaszoltam a felkérésre igennel.

Talán mert többet jelent nekem a Katedra, mint egyszerű folyóiratot, melyet meg kellett töltenünk oktatásügyi anyaggal, mindegy, milyennel, csak illeszkedjék a profiljába. 1995 szeptemberétől Kulcsár Ferenc főszerkesztővel az élen, aki egyébiránt csaknem két évtizedig volt a lap nyelvi szerkesztője, a profiljának, szerepének megfelelő új tartalmakat szerettünk volna kínálni lapjain, a honi magyar pedagógustársadalom mindenekelőtt szakmai igényeinek, reformelképzeléseinek figyelembevételével, sőt szerzői közreműködésükkel. Húsz év múltán is még minden túlságosan közel van, még elevenen élnek bennem az első lépések emlékei, a korántsem formális szerkesztőbizottsági, rovatvezetői megbeszélések a kiadóban, a tanév végi, nyár eleji kihelyezett üléseink, ahol a Katedra előző évfolyamának megjelent számait értékeltük, ugyanakkor az éppen soros új évfolyamáról, tartalmi súlypontjairól döntöttünk gyakran heves viták után, de mindig az oktatásügyünk, azon belül a magyar iskolák aktuális anyagi helyzetére, mindenekelőtt azonban a pedagógiai gubancokra, szakmai kérdésekre összepontosítva a figyelmünket.

Erre törekedtünk elejétől kezdve, a rossz, sötét emlékeket idéző mečiari időkben sem engedve abból az erkölcsi és szakmai parancsból, melyet a cserkészszövetség után már a Lilium Aurum kiadásában megjelenő, a fennebb már kétszer is említett úgymond új Katedra első, 1995-ös szeptemberi számában Kulcsár Ferenc ekképpen fogalmazott meg beköszöntőjében: „A Katedrát… igazságkereső lapnak képzelem. A múlt, a jelen és a jövő egyetemességet felmutató fórumának… lapjain jelenjen meg a hűség és a jóság, az egyszerűség és a világosság, a tolerancia és a szolidaritás – az értelem, a hit és a szeretet pedagógiája.” Turczel Lajos tanár úr, lapunk örökös munkatársa pedig ezt írta ugyanebben a számban: „A szerkesztőbizottság szabályzatának elvi célkitűzése szerint a Katedra »a szlovákiai magyar oktatásügy szakmai fórumává kíván válni… Olyan lappá, amely segíti magyar iskoláinkat az éles szakmai versenyben, s amely támogatja őket magyarságunkat megtartó oktató- és nevelőmunkájukban«. Az teljesen természetes, hogy a stabilizálódott Katedra szilárdan demokratikus lap lesz, de a demokratizmusán belül oly módon pluralisztikusnak is kell lennie, hogy a nagy szakmai versenyre való tekintettel a vitákat is lehetővé teszi a különböző demokratikus nézetárnyalatok között.” És ha már az idézeteknél tartunk, akkor emeljek ide még egyet Vajda Barnabás  tanulmányából, melyet Katedra 1994-2003 címmel írt folyóiratunk első tíz évéről. A Zárszóban ő is hivatkozik a szerkesztőbizottság Turczel tanár úr által idézett elvi célkitűzésére. Az egész így hangzik: „»A Katedrának tekintélyes lappá kell válnia, amelynek hasábjain megtisztelő a megjelenés, s amelynek álláspontjai, értékítéletei hazai oktatásügyünk szellemi vezérfonalává válnak. Erre nemcsak a szlovákiai magyar oktatásügynek, hanem az egész szlovákiai magyarságnak nagy szüksége van« – fogalmazott az 1995-ös Szerkesztőségi szabályzat. És ez ma is így van. A Katedra állásfoglalásai tíz éve jelentenek vezérfonalat, a Katedra tíz éve elismert szakmai fórum, a Katedrában tíz éve megtiszteltetés megjelenni. Amiként nagyon nagy megtiszteltetés volt tanulmányt írni róla 10. születésnapján. Isten éltessen, Katedra!”

 

(A teljes szöveg a 2013-as Katedra novemberi számában olvasható.)

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .