Pintes Gábor: Egy szakadék mibenlétéről – avagy miért feszül ellentét a neveléstudomány és a nevelés gyakorlata (praxisa) között?

Gondolom, minden olvasó számára nyilvánvaló, hogy eme tanulmányomban nem földrajzi témát kívánok feszegetni. Ennek tisztázására már az alcímből is következtetni lehet. Sokkal inkább egy olyan jelenséggel, állapottal szeretnék foglalkozni, mely szilárd meggyőződésem szerint jellemzi a neveléstudomány és a nevelés (edukáció) mindennapos gyakorlatának kapcsolatát, viszonyát. Talán még szójátéknak sem lenne utolsó, ha az előző mondat utolsó szavából elhagynánk a kezdőbetűt és a kapcsolatot iszonyként jellemeznénk. Minden bizonnyal kritikusnak és első olvasatra keménynek tűnő szavak ezek, de ha jobban belegondolunk (és a következő sorokba beleolvasunk), sajnálatos módon a valóságot visszatükröző és összefoglaló gondolatok ezek. A tisztábban látás érdekében kezdjük a probléma legelején, pontosabban a probléma körülhatárolásánál!

 

Mi a tényleges probléma a neveléstudomány és praxis kapcsolatában – és miben nyilvánul ez meg?

 

Abban az esetben, ha a legrövidebben és legfrappánsabban szeretném ezt a kérdést megválaszolni, valahogy úgy történne, hogy a kapcsolat legfőbb problémája a tényleges kapcsolat hiánya. Sokakat talán ki is elégítene ez a válasz (leginkább azokat, akik számára ez semmi fejtörést nem okoz), jómagam viszont nem ehhez a „csapathoz” tartozom. Számomra ugyanis logikátlannak, sőt bosszantónak tűnik az az állapot, melyben a tudomány és a mindennapi praxis két olyan színtere képes egymásról tudomást sem venni (sőt gyakran ignorálni), melyek nem csupán rokon, esetleg egymáshoz közel álló színtereknek tekinthetők, hanem ennél sokkal, de sokkal többnek. Gondoljunk csak bele, hogy milyen következményekkel járhatna az, ha például hasonló (v)iszony jellemezné az orvoslás tudományos (kutatási) és praktikus területét, vagy az IKT világát? Mindenki tenné a maga dolgát. Az egyik oldalon folyna a kutatás és elméleti innováció, a másik oldalon pedig a mindennapi praxis. Kapcsolatok és együttműködés nélkül ezeket a szakterületeket el sem tudnánk képzelni, mivel a tudományos szféra nem rendelkezne megfelelő kiindulópontokkal, kutatási bázissal, a mindennapi gyakorlat világa pedig teljesen híján lenne a kutatási eredményekből fakadó innovációknak, alkalmazási módoknak. Leegyszerűsítve ez olyan állapotot eredményezne, melyben nem számíthatnánk új gyógymódokra, gyógyszerekre, jobb és hatékonyabb terápiára, vagy éppen az élet megannyi területén alkalmazható technológiákra. Ezt az állapotot inkább ne is akarjuk elképzelni, mert nincs is szükség rá, hiszen ezen folyamatok működése a jól összehangolt kutatás, innováció és gyakorlati alkalmazás együttműködésén alapszik. Mindennek kiindulópontja az egymásrautaltság, ami teljes egészében rendben is van. Ezen ponton jutunk el a mi kis problémánkhoz, tudniillik miért nem működik hasonló képletek és sémák alapján a mindenkori nevelés (edukáció) világa.

 

(A teljes szöveg a 2013-as Katedra novemberi számában olvasható.)

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .