Bereznai Malvina: Képességfejlesztés a DIFER alapján

 

Napjainkban egyre több szó esik az iskolai követelményekről. Gyakran változnak az elvárások az iskolával, a tanulással, az elsajátított ismeretekkel szemben.  Teljesítményközpontú és normaorientáltság jellemzi az iskoláinkat, míg az alapkészségek elsajátításában súlyos gondok vannak.

Az alapkészségek elsajátítása több évet vesz igénybe, a fejlesztéshez, továbbfejlesztéshez a pontos helyzetfeltárásra és nyomon követésre lenne szükség. Szükség lenne egy eszközre, mellyel kimutatható, hogy az egyes gyerekek önmagukhoz képest hol tartanak a fejlődésben.

Nagy József egyetemi tanár és munkatársai a Szegedi Tudományegyetem Pedagógiai karán kidolgoztak egy tesztrendszert, amely DIFER-diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer néven lett ismert. Ez a 4-8 éves gyerekek számára komplex mérési rendszer, amely alkalmas a diagnosztizálásra, követésre és ezáltal a differenciált fejlesztés megalapozására.

Ennek a fejlődésvizsgáló rendszernek a szlovákiai honosítását tűzte ki célul a Comenius Pedagógiai Intézet. Az intézmény munkatársai évek óta méréseket folytatnak és segítik a gyerekek fejlődését. Jónéhány iskola – mint pl. a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola és a Vámbéry Ármin Alapiskola, a gyallai Feszty Árpád Óvoda és Alapiskola, a diósfürgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda – minden évben részt vesz a szűrésen.

A DIFER-diagnosztika hét elemi alapkészség fejlesztését segíti. Mindegyikük a személyiségfejlődés, az iskolai tanulás szempontjából kritikus jelentőségű előfeltételnek tekinthető. Ezek a következők:

– Az íráskészség elsajátításának előfeltétele, kritikus elemi készsége az úgynevezett írásmozgás-koordináció.

– Az olvasás- és írástanulás megkezdéséhez elengedhetetlen a beszédhanghallás.

– A nyelvileg közölt információk vételének egyik meghatározó tényezője a relációszókincs fejlettsége.

– A matematikatanulás előfeltétele az elemi számolási készség fejlettsége.

– A tudásszerzés, a tanulás, a gondolkodás kritikus feltétele többek között a tapasztalati következtetésnek és a tapasztalati összefüggések megértésének a fejlettsége.

– Az eredményes iskolai beilleszkedés, tanulás további döntő kritériuma a társas kapcsolatok kezelésének fejlettsége (kortársakkal, felnőttekkel), az ún. szocialitás.

 

 

A cikk teljes terjedelemben a Katedra folyóirat 2013/decemberi számában olvasható.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.