Kantár Balázs: Ezt jól kifőzték!

 

Beszélgetés a Csillag-szóró gyermekszínjátszó-csoport vezetőivel, N. Tóth Anikóval és Köteles Judittal

 

A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán az október harmadik hetében megrendezett Módszertani Napok gazdag programjában helyet kapott a Hol volt, hol nem volt… megnevezésű mesedélelőtt, ahol találkozott tanár, tanárjelölt hallgató, diák és ezek különböző változatai. A nap alaphangulatát az ipolysági Csillag-szóró gyermekszínjátszó társulat Gasztrosztár című előadása adta meg. A műsor után a csoport vezetőivel, N. Tóth Anikóval (NTA) és Köteles Judittal (KJ) beszélgettünk. Na meg a gyerekekkel.

Nagyon szórakoztató és élvezetes előadást láttunk, jól kifőztétek. El is szeretnénk kérni a receptjét. Meséljetek egy kicsit a csoportról!

 

NTA: – A Csillag-szóró kilencvenkettőben alakult, nyilván nem ezekkel a gyerekekkel, hiszen az alapító tagok ma már anyukák és apukák. Tizenkét éven át működött a csapat, nagyon sok fellépésünk volt, fesztiválokra is jártunk. Aztán néhány év szünet következett, majd amikor Judit unokája és az én kislányom elsős lett, újra belevágtunk a munkába. A gyerekek hozták magukkal a barátaikat, így toboroztuk össze a társaságot.

 

KJ: – Nagyon-nagyon sok türelem kellett, mert a tehetség csak menet közben bontakozott ki, nem a legelején. De soha nem küldtünk el senkit, aki jelentkezett, azzal szívesen foglalkoztunk, és Anikó végtelen türelme és hozzáértése kovácsolta össze a csapatot.

 

Tehát a létszám állandó, és ahogy a csoport egyre idősebb lesz, egyre komolyabb darabokat állíthat majd színpadra. Hogy néz ki nálatok egy szezon, hogy kezditek az évet?

 

NTA: – Először témát választunk, méghozzá közösen; így van, gyerekek? (Igen, igen…) A témához általában verseket keresünk, mégpedig kortárs magyar költők verseit, hangulatukban, témájukban megfelelő szövegeket. Az őszi szezonban megtanulgatjuk a verseket a próbán, senkinek nem adunk haza tanulnivalót. Miközben a szövegeket memorizáljuk, a színpadi beszéd fortélyaira is megtanítjuk őket.

 

Fontos eleme a színdarabjaitoknak a zene?

 

NTA: – Igen. Sajnos az a tapasztalatunk, hogy az iskolai zeneoktatást nem veszik olyan komolyan, ahogyan kéne, sőt zeneórán gyakran nem is zenével foglalkoznak. Holott a gyerekek ezt nagyon is igényelnék. A drámajáték lehetőséget ad arra, hogy a jó ritmusérzékű, muzikális gyerekeket ilyen szempontból is megcsiklandozzuk egy picit. Nem gépzenét alkalmazunk, hanem egyszerű hangszereket. Az ütős hangszereket mindenki tudja használni. Vannak egyébként hangszeres zenészeink: klarinétosunk, zongoristánk, furulyásunk, gitárosunk. Elképzelhető, hogy a következő darabban már ezek a hangszerek is megszólalnak… És persze az énekhang a legszebb hangszer, meg praktikus is, mert nem kell cipelni, mint más hangszereket. Zenei aláfestésre minden gyerek szívesen vállalkozik. Figyelünk arra is, hogy mindenki olyan feladatot kapjon, ami nem haladja meg a képességeit.

 

Említetted, hogy hangszeren játszik néhány tag a csoportból. Hogyan győzik a gyerekek a zeneiskolát, a nyelveket, a sportot? Nincsenek túlságosan leterhelve?

 

KJ: – Gondolom, ha értelmes körökre járnak, ahol felvidulnak, és azt csinálják, amit szeretnek, akkor nem megterhelő számukra a többletmunka. A gyerek olyan, mint egy szivacs. Azáltal, amit itt elsajátít játszva és örömmel, nyíltabb emberré válik. Ráadásul ha a gyerek ilyen tevékenységekkel tölti ki a délutánjait, akkor kevesebb ideje marad számítógépes játékokra.

 

 

A cikk teljes terjedelemben a Katedra folyóirat 2013/decemberi számában olvasható.

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.