Számel Petra: Az idő ábrázolása a filmben Jan Mukařovský értelmezésében

 

Jan Mukařovský cseh irodalomtudós egyik tanulmányában[i] az eltérő időábrázolás összehasonlító vizsgálatát végezte el epikai és drámai szövegekben. Mivel mindkét műnem a cselekményes művészetek közé tartozik, ezért azonos tulajdonságaikból kifolyólag tudományos összevetésük is megalapozott – viszonylag megbízható végkövetkeztetéseket eredményezve. A film multidiszciplináris jellegénél fogva közel áll az irodalomhoz, ugyanakkor más szálakkal a drámához, zenéhez és festészethez kapcsolódik. Mukařovský ezért a filmet a dráma és az epika közé sorolta. Ennek magyarázatát példákon keresztül szemléltette. Bár a tanulmány keletkezésének éve 1933, számos tézise napjainkban is helytálló.

Mint már említettem, a filmet, illetve az epikus és dramatikus szövegeket a tények egyfajta sorba rendezése, időbeli egymásutánisága köti össze, ugyanakkor az idő fogalma mindhárom esetben más jelentőséggel, lehetőségekkel bír. Ahhoz, hogy jobban megértsük az idő filmre gyakorolt explicit, valamint implicit hatásait, jobban meg kell vizsgálnunk a film epikához, illetve drámához való viszonyát. Szükséges továbbá az epika drámához való kapcsolatának elemzése is. Közös pontként tartjuk számon, hogy mindegyikükben „kettős időréteggel van dolgunk: az egyik a cselekmény időrendje a másik pedig a befogadó szubjektum (néző, olvasó) által megélt idő“(Mukařovský, 2007, 294). A drámában ez a két jelenség egyszerre nyilvánul meg, azaz párhuzamosan pereg. A drámai időre jellemző egyfajta tranzitoritás[ii]. Vegyünk például színházi előadást, ahol az idősíkok variálási lehetőségei korlátozottak. A néző ugyanabban az időintervallumban érzékeli a cselekményt, mint amikor az a színpadon játszódik.[iii] Az epika a drámával szemben teljesen másként viszonyul az időhöz, a cselekmény egymás utáni sorrendben történik. Tehát az olvasó (befogadó) és olvasott mű semmilyen időbeli kapcsoltban nincs egymással.[iv] A cselekményidő elkülönül a reális időtől (a befogadó ideje). Amikor a filmes időkonstrukciókat vizsgáljuk, világossá válik a filmidő epika felé való közelítése.[v] Mindkettőre jellemző a szinekdochikus ábrázolásmód (mely a rész-egész kapcsolatára épül: a befogadó részleteket érzékel, miközben a teljesség illúziója befolyásolja), valamint az időbeli visszacsatolás képessége. A drámához hasonlóan a filmben is párhuzamosan zajlik a filmidő a néző által megélt idővel, miközben a cselekmény más idősíkban játszódik, mint a filmkép ideje.[vi] A filmes idősíkok elemzése során Mukařovský három típust különböztetett meg: a cselekmény idejét, a képek mozgásának idejét, valamint a reális, befogadó szubjektum által tapasztalt időt. A felsorolt hármas differenciálódás részletekben tetten érhető az epikában és drámában is. A filmkép ideje az, mely a két szélső réteg között közvetít. Ha a filmidőt mint „a műalkotás mint jel időbeli kiteljesedését“ (Mukařovský, 2007, 301) értelmezzük, konstatálhatjuk, hogy a másik két tényező kívül esik magán a művön: a cselekményidő maga az eseménysor, a néző által megélt reális idő pedig „kivetítés a mű szerkezetébe“ (Mukařovský, 2007, 301). A felvázoltak alapján megállapítható, hogy a filmben mindhárom réteg arányosan van jelen, ám a drámában a befogadó ideje, míg az epikában a cselekményidő dominál.

 

Műfaj  

 

 
 

Dráma

 

a, cselekmény ideje

b, befogadó időérzékelése

a, dráma

 

b, befogadó szubjektum

 


az idő párhuzamosan halad

 

Epika

 

a, cselekmény ideje

b, az olvasó időérzékelése

a, regény

 


b, olvasó

 

a cselekményidő független a reális időtől

 

Film

 

a, cselekmény folyó ideje

b, képek mozgásának ideje

c, néző által megélt reális idő

a,

b,

c,

a filmidő (a,) és a reális idő (c,) párhuzamosan halad

 

 

A cikk teljes terjedelemben a Katedra folyóirat 2013/decemberi számában olvasható.

 



[i] Az idő a filmben. In: Szemiológia és esztétika

[ii] A cselekmény azon részét érzékeljük jelen időben, amely konkrétan a szemünk előtt játszódik, miközben a közvetlen előzmények már a múlt homályába merültek. A jelen állandó mozgásban tart a jövő felé.

jelen →jövő (Mukařovský, 2007, 295)

[iii] Nem számít, hogy a cselekmény esetleg a múltban játszódik pl. történelmi drámák esetében.

[iv] Egy regény olvasása közben nem meghatározó a kor, melyben a mű játszódik. Sőt, nem általános, hogy az egész művet egyszerre olvassa el a befogadó (bár nem kizárt), hanem különböző időintervallumokban, megszakításokkal teszi ezt.

[v] Órák, napok, hetek történése percek leforgása alatt játszódik le (a cselekmény ideje nem azonos a reális idővel), pl. emlékezés, múltidézés, az évszakok múlásának ábrázolása, hosszabb vonatút érzékeltetése a pályaudvar bemutatásával, azt követi pár képkocka a vonatból, majd a célba érkezés.

[vi] A befogadó szubjektum tisztában van vele, hogy a cselekmény, melyet a filmkockák közvetítenek, a múltban játszódik – csupán a filmnézés maga zajlik a jelenben.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.