Pintes Gábor – Fenyvesi Lívia: Mindennapi gyakorlat a neveléstudomány fókuszában

Avagy „Merre tart a neveléstudomány a 21. század elején?” – 2. rész

 

Annak ellenére, hogy tanulmányunk első részében (mely a Katedra 2013/decemberi számában jelent meg) a szinte örök és állandó kihívásokkal való foglalkozás elhanyagolása ellen törtünk pálcát, mégis be kell ismernünk, hogy napjaink neveléstudományát (az elmélet és a kutatás szintjén is) leginkább azok a problémák foglalkoztatják, melyek nagyon is gyakorlati jellegűek és megoldásuk gyors, de egyben szenzitív hozzáállást követel. A mindennapi gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a posztmodern kor neveléstudománya leginkább eklektikus jellegűnek mondható, és nagyon nehéz lenne minden esetben ragaszkodni egy olyan koncepciós fundamentumhoz, mely jellegét tekintve „tiszta”, más nézetektől független és tisztán elhatárolható lenne. A filozófiának mint metatudománynak megszűnt az a domináns befolyása, mely néhány évtizeddel ezelőtt még tisztán kivehető volt a neveléstudomány összképén. Mára olyan egyéb tudományok és résztudományok hatása és befolyása érvényesül, melyek a mindennapi valóságot a gyakorlat, a pragmatikum szempontjából közelítik meg. Mivel e tanulmány keretei és célkitűzése sem teszi lehetővé, hogy az aktuális neveléstudományi trendekkel (csapásirányokkal) részletesebben foglalkozzunk, ezért csak taxatíve szeretnénk megemlíteni őket.

 

Inkluzivitás az edukációban – célja egy olyan befogadó (inkluzív) edukációs környezet kialakítása, melyben úm. senki sem marad lehetőség nélkül, még akkor sem, ha statisztikailag nem fér bele a domináns többségbe. Ezen tárgykörbe sorolható a speciális nevelési igényű (SNI) diákok edukációs lehetőségének vizsgálata is.

 

Diverzitás az edukációban – olyan kiindulópontját fogalmazza meg az edukációs folyamatnak, mely szerint a sokféleség nem(csak) elérendő cél, de természetes állapot, s melynek figyelmen kívül hagyása mindenképpen negatív következményekkel jár.

 

›  Az élethosszig tartó tanulás eszményének gyakorlati megvalósítása – célja olyan életvezetés és életfilozófia kialakítása – nevelése, mely szerint az ember belső szükségletet érez és életvitelének természetes velejárójaként fogadja el azt a tényt, hogy a tanulás nem köthető kizárólag az iskola intézményéhez, hanem annak folytatása végigköveti az ember egész életét. Részterületét képezi ennek a problémakörnek a pedagógusi pályamodell és továbbképzés lehetőségeinek és megvalósíthatóságának vizsgálata is.

 

Permanens innováció – nem új keletű problémakör, de kiindulva az úm. innovációs kényszerből a nevelés és oktatás céljainak, módszereinek, elveinek és tartalmának megújítása nem elhanyagolható területe a neveléstudományi kutatásnak.

 

Elméleti modellek és programok implementációja a gyakorlatba – olyan komplex ismerethalmazok és rendszerezett tudástartalmak, már meglévő és új célok eléréséhez való módszertani szempontú igazítása, mely támogathatja a hatékony edukációt. Ezen modellek és programok alkalmazása nem lehet öncélú, hanem minden esetben konkrét célkövetés eszközeként kell rájuk tekinteni. Itt említhetnénk a Lipman-féle gyermekfilozófia-programot (P4C), a Feuerstein-féle strukturális kognitív módosíthatóság és közvetített tanulási tapasztalat elméletét stb.

 

 

 

A cikk teljes terjedelemben a Katedra folyóirat 2014/januári számában olvasható.

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .