Hodossy Gyula: Beszélgetés Mária Jedličkovával

 

Mária Jedličková 2008-tól állami alkalmazott. Tapasztalatait főként a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala külkapcsolatok és protokoll főosztályán szerezte, később projektmenedzserként koordinálta a hivatal nemzetközi vonatkozású aktivitásait, illetve időközben igazgatónőként vezette a Közbeszerzési  Hivatal elnökének irodáját. A múlt év augusztusa óta a Szlovák Köztársaság kormányának megbízott nemzetiségi kormánybiztosa.

–          Az állami támogatásokkal kell kezdenem, ami a hivatal talán legmeghatározóbb feladata, hiszen az állami támogatás hatékonyan  segíti a nemzetiségek kultúráját. Ebből a szempontból a 2012-es évet  nagyon megszenvedte a mi Katedra folyóiratunk, ám ebben az évben  lényegesen kedvezőbb a helyzet, hiszen a hivatal a támogatási szerződést a támogatást igénylővel már március végén aláírta. Huncutul elégedett mosollyal kell nyugtáznom, hogy ez valóban pozitív fordulat, hiszen ha az  emlékezetem nem csal, a támogatások odaítélésére ilyen korai időpontban még sohasem került sor. Hogyan értékeli Ön az idei pályázati felhívást és az eddig elvégzett munkát?

 

Köszönöm munkánk pozitív értékelését.  Valóban jó érzés, hogy céljaink elérése ilyen jó ütemben válik valósággá. Gyakorlati beállítottságú vagyok, talán ezért is meggyőződésem, hogy a nemzetiségi kultúra fejlesztésében és támogatásában kulcsfontosságú a gyors, rendszeres és az igényeknek megfelelő szintű, célirányos állami támogatás megítélése és eljuttatása az igénylőhöz. Be kell ugyanis nagyon őszintén vallanunk, hogy a kultúra területén hihetetlenül nagy szerepe van a pénznek, hiszen az ambiciózus tervek megvalósításának egyik legfontosabb előfeltétele a szükséges pénz előteremtése. Pontosan ez a feladata és  a célja  a Nemzetiségi kultúrák támogatása nevet viselő programunknak, hiszen ezen program realizálásával segítjük a nemzetiségek  kultúrájának  megóvását, fejlesztését és támogatását, az interetnikus és interkulturális párbeszédet, az etnikai csoportok, a nemzeti kisebbségek és az ország lakosságának többségét alkotó polgárok közötti megértést. Ami pedig az idei pályázati felhívással kapcsolatos aktuális adatokat illeti: 2014. 4. 23-ig a szerződések központi nyilvántartásában már 48 jóváhagyott, tehát aláírt szerződést jelentettünk meg, melyek összértéke 152 728 euró, emellett további 72 szerződést jelenleg készítünk elő végleges jóváhagyásra, aláírásra.

–          Ön jelentős időszakban kapott megbízatást e tisztség ellátására, melyet  kimagaslóan igényesnek, felelősségteljesnek, amellett rendkívül motiválónak tart. Immár háromnegyed éve látja el a nemzetiségi kormánybiztos feladatkörét, és egy pályázati ciklust le is bonyolított. Milyen vélemény alakult ki Önben e feladat megoldása közben?

Tekintettel arra, hogy a Szlovák Köztársaság  soknemzetiségű, multikulturális ország,  az emberi jogok területén végzett bármilyen tevékenység – beleértve természetesen a kisebbségek jogait is – rendkívül igényes.  Nagyon fontos tény, hogy mindegyik nemzetiség és etnikai csoport minden szempontot  figyelembe véve teljesen egyedi. Egyedi a történelmi múltja, fejlődése, jelenlegi helyzete, megfogalmazott és kinyilvánított igényei és elvárásai. Ezért nem is olyan egyszerű közös nevezőt találni, közös nevezőre jutni az érdekek, igények kielégítése terén, kialakítani a konfliktusoktól  mentes véleménycserét és a minden résztvevő számára elfogadható döntéshez elengedhetetlenül szükséges közös álláspontot. Számomra éppen az olyan út  keresése jelentette  a legnagyobb kihívást, amely megfelel a legnagyobb lélekszámú nemzetiség és etnikai csoport igényeinek és elképzeléseinek, egyúttal  összhangban van az igazságosság és az azonos bánásmód összes alapelvével. Az állami támogatások területén ez a hozzáállás megkövetelte, hogy teljesen kizárjuk a szubjektivitásnak még a legapróbb lehetőségeit is, ugyanakkor nagy súlyt fektessünk az egész folyamat átláthatóságára és igazságos voltára.

–          Ön kiválóan ismeri a multikulturális valóság lényegét. Személyes tapasztalatai is vannak ezen a téren, ugyanis nyílt titok, hogy az utazás és az egyes nemzetek kultúrájának a megismerése az Ön egyik legkedvesebb vesszőparipája. Mi ösztönzi  ezen a területen?

Jelenkorunk szinte tálcán kínálja az utazás, a globalizálódó világ előnyei megismerésének a lehetőségét, és én előszeretettel élek is ezekkel a lehetőségekkel. A globalizáció révén szinte folyamatossá vált a kultúrák találkozása. Azonban a másik oldalon annak is a tanúi vagyunk, hogy az egyéni és a csoportérdekek is egyre világosabban megfogalmazódnak a nagy nyilvánosság számára.  A kultúrák sokszínűsége és differenciáltsága egyre növekszik, és a növekedés üteme is egyre gyorsabb. Ez a tény fontossá teszi a közösségek, de a multietnikus társadalmak számára is, hogy következetesen és szakavatottan menedzseljék a kultúra sokszínűségét a kölcsönös tisztelet és a kulturális eltérések iránti tolerancia elveinek alapján. Elmondhatom tehát, hogy nagyon szeretem az egyes kisebbségek zenéjét, táncait, énekkultúráját, képzőművészetét, ugyanakkor tudatosítom, hogy milyen óriási mértékben gazdagítják Szlovákia kultúráját, és mennyire pótolhatatlanok a többségi kultúra számára is.

–          A családi háttéren kívül a multikultúra megjelent az Ön szakmai életében is, hiszen a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalában a külkapcsolatok főosztályán Ön menedzselte a nemzetközi kapcsolatok feladatkörét. Milyen emlékképeket őriz ebből a munkakörből?

Négy éve dolgoztam a külkapcsolatok főosztályán, és számomra az volt a legfontosabb, hogy rendkívül értékes tudásra tettem szert az idegen nyelven történő kommunikáció és a kormányfő hivatalos külföldi útjainak szervezése területén. Elmondhatom, hogy a Kormányhivatal, a Szlovák Katolikus Jótékonysági Szervezet ­(Slovenská katolická charita) és az UNESCO  YooDooTo néven jegyzett  közös projektjében sikerült Ugandában egy Unna nevű falucska iskolájában létrehozni egy számítástechnikai szaktantermet  a helyi gyermekek számára, ahol 23  számítógép beállításával sikerült megalapozni és fejleszteni  a gyerekek számítástechnikai tudását, amely elősegíti később a tudásuknak megfelelő alkalmazottként való helytállását is. Számunkra mindmáig megható érzés figyelemmel kísérni például azt a kedves tényt, ahogyan a volt ugandai diákok tartják a kapcsolatot a mi kassai iskoláink diákjaival. Ennél a tervezetnél ismételten  tudatosítottam, hogy nem lehetünk önzők, hiszen a világon nagyon sok ember szorul a  mi segítségünkre, ugyanis velük összehasonlítva mi szinte királyi módon élünk.

–          Lapunk az elmúlt időszakban szinte folyamatosan közölte olvasóink írásait a  “Legkedvesebb filmem”, “Legkedvesebb mesém”, illetve a “Legkedvesebb képzőművészeti alkotásom” témakörökben. Ez a beszélgetésünk sajnos nem ad elég teret ahhoz, hogy részletesen is tájékoztassa olvasóinkat, mégis arra kérjük Önt, árulja el, milyen a művészetekhez való viszonya, melyik műfaj áll szívéhez legközelebb.

Nagyon szeretem a filmművészetet, legfőképp a művészfilmeket. Szívesen nézem, sőt kedvemet lelem az igényes filmalkotásokban. Elképzelhető, hogy Önök számára meglepetés az a tény, hogy társszervezője vagyok a 7×7 európai mini filmfesztiválnak. E fesztivál során a nézők hét szlovákiai városban hét magas színvonalú új európai filmet tekinthetnek meg. Az elmúlt évben számomra nagyon nagy élményt jelentett az Érinthetetlenek című francia alkotás, amely egy sötétbőrű fiatal történetével ismerteti meg a nézőket, aki egy nagyon gazdag mozgásképtelen bizalmát nyeri el: arra kéri meg, hogy ápolja őt. A film nagy szavak és elcsépelt gesztusok nélkül vezeti el a nézőt annak a felismeréséhez, hogy milyen ostobák és természetesen fölöslegesek a mi előítéleteink, hiszen a film két főszereplője a meglévő faji, egészségügyi, életkori különbségek ellenére is nagyon közel kerül egymáshoz. Hihetetlenül nagyszerű ez a film, a kölcsönös emberi tolerancia csodálatos bemutatása. Elárulhatom Önöknek, hogy május 6-án már kezdődik a 7×7 Európai Filmek Minifesztiváljának  nyolcadik évfolyama. Már most nagyon örülök annak, hogy újabb csodálatos alkotásokat tudunk bemutatni a filmet szeretőknek.

–          A Katedra folyóirat számára készített beszélgetés nem mellőzheti a katedrával, az iskolával kapcsolatos kérdéseket. Milyen diák volt Ön? Melyik volt tanárára emlékezik a legszívesebben? Emlékezetében felmerül-e olyan iskolai történet, amelyet szívesen megosztana lapunk olvasóival?

A diákéveimre mindig nagyon szívesen emlékezem, de azt hiszem, ezzel minden felnőtt így van. Pozsonyban nyolcosztályos magángimnáziumban érettségiztem, majd a Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Karán folytattam tanulmányaimat. Az egyetemen is, de főként a középiskolában kiváló volt az osztályközösségünk, mindmáig nagy örömmel találkozgatok volt osztály- és iskolatársaimmal. Emlékezetemben a legszebb képet volt osztályfőnöknőmről, a szlovák szakos Heredešová Katarína tanárnőmről őrzöm. Ő nem csak kiválóan tanított – ugyanis az óráin soha senki sem unatkozhatott, hanem mindig következetes és rendkívül igazságos volt. Mindannyiunkat kiválóan ismert, tudta, mik az erősségeink, hol vannak az esetleg gyengébb pontjaink. Rendkívül sikeresen motiválta azokat a diáktársaimat, akiknek valamelyik tantárgy ismeretanyagának az elsajátítása problémát okozott. Olyannyira sikeres volt ez a tevékenysége, hogy az érintett osztálytársaim tanulmányi eredményei ezekben a tantárgyakban is érezhetően javultak. Ilyen pedagógusokat kívánok én minden diáknak. Természetesen azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy szeretett osztályfőnöknőmmel mindmáig rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, tudunk egymásról, tiszteljük egymást.

Köszönjük   a beszélgetést.

(A beszélgetést magyar nyelvre fordította: PaedDr. Fibi Sándor )


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .