Bohuniczký Dömény Andrea: Amikor „fáj” a tanulás

(megjelent a Katedra folyóirat XXI/2. számában)

A gyógypedagógia egyik specifikus szakága a különféle akut, krónikus vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő és kórházi kezelésre szoruló gyermekek pedagógiája, más néven a kórházpedagógia.
Az első gyermekkórházakat a 19. században Párizsban, Berlinben, Drezdában és Budapesten alapították, melyekben már a beteg gyermekek oktatását is bevezették. A kórházakon és szakintézeteken kívül olyan szanatóriumok és speciális iskolák is létrejöttek, melyeket erdei iskoláknak hívtak, s ahol az oktatást a friss levegőn való tanítással kötötték egybe. Ezeket az iskolákat a rekonvaleszcencia, vagyis a lábadozás időszakában látogatták a gyermekek. A 20. század 50-es éveiben tömegesen alakulnak meg a kórházakban működő iskolák. Céljuk a hosszabb-rövidebb ideig kórházi ápolás alatt álló gyermekek tanítása, foglalkoztatása, a hospitalizációs ártalmak csökkentése.
Legalapvetőbb szükségletünk az egészség, a betegség pedig, leegyszerűsítve, annak ellentéte. A betegség valójában a testi – lelki – szellemi egyensúly felborulása, mely arra utal, hogy letértünk a harmónia útjáról. A belső egyensúly elvesztése azután a testben tünetként manifesztálódik.
A betegség az egyén identitásában is előidéz változásokat azáltal, hogy egy új szerepkörbe kényszeríti: a betegébe. Az eszkimóknál például betegség idejére az illető új nevet vesz fel, a „beteg nevét”, ezzel is jelezve, hogy ő ez idő alatt valaki más.
Az élet egyik legnagyobb próbatételének számít a súlyos, hosszadalmas betegség. Akadályozza az ember mindennapos tevékenységét, a társadalmi életben való részvételét, csökkenti önértékelését. Szociális izolációhoz vezet, ami főleg gyermekek esetében szembetűnő, hiszen sokszor nem értik, mi miért történik velük, s nehezen viselik, hogy kiszakítják őket eddigi megszokott környezetükből. A krónikus betegséggel küszködő ember soha nem feledkezhet meg betegségéről, az ugyanis mindig „vele van”. Mindeközben két fő problémakörrel kell megküzdenie: miután fokozatosan tudatosulnak benne betegségének tünetei, a fájdalom és a hosszantartó diagnosztikai kivizsgálások, alkalmazkodnia kell a betegségéből adódó korlátozásokhoz, a diétához, a gyógyszerek rendszeres szedéséhez, a megváltozott életfeltételekhez is.
A tartósan beteg gyermekeknek ellenben a betegségükön kívül is komoly problémákkal kell szembenézniük. Állapotuk ingadozása miatt romolhat iskolai teljesítményük, s mivel sokat hiányoznak az iskolából, a tananyagot nehéz pótolniuk. Félénkek, visszahúzódóak, ezért nehezen találnak barátokat, a betegség pedig az iskola elvégzése után korlátozza elhelyezkedési lehetőségeiket is.
Az 1950-es években pszichológusok és gyermekgyógyászok kimutatták, hogy a kórházi gondozás káros hatással van a gyermekek pszichés és emocionális állapotára. Ennek fő okozója a családtól történő elválasztás. Ezért változásokat kezdeményeztek és megalakult az EACH – European Association for Children in Hospital – Európai Szervezet a Kórházban Kezelt Gyermekekért, amely összefogja mindazokat a társaságokat, amelyek felelősséget éreznek a gyermekek jólétéért kórházi tartózkodásuk során, illetve az azt megelőző s követő időszakban, továbbá hangsúlyozzák a családcentrikus gondozás fontosságát.
Az EACH Charta egyebek közt arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyermekeknek lehetőséget kell biztosítani az életkoruknak és állapotuknak megfelelő játékhoz, kikapcsolódáshoz és tanuláshoz, ehhez pedig megfelelően tervezett, berendezett és felszerelt környezetre, s hozzáértő személyzetre van szükség.
A HOPE (Hospital Organisasion of Pedagogues in Europe), azaz a Kórházpedagógusok Európai Egyesületének ötlete 1988-ban vetődött fel, jelenleg pedig már 25 európai ország a tagja. A HOPE Chartája kimondja, hogy:
– minden gyermeknek és fiatalnak joga van a tanuláshoz a kórházban és otthon,
– a beteg gyermekek és fiatalok oktatásának célja a folyamatos képzés és nevelés biztosítása, tanulói pozíciójuk megtartása,
– a kórháziskola támogatja a beteg gyermekeket és fiatalokat, normalizálja a hétköznapokat,
– a kórháziskolai tanítás folyhat osztályos formában, csoportosan és egyénileg,
– a kórházi és otthoni tanításnak a gyerekek iskolájával egyeztetve kell megfelelnie a beteg gyermek vagy fiatal képességeinek és igényeinek,
– a tanulás helyének, környezetének és a segédeszközöknek alkalmazkodni kell a beteg gyerek és fiatal szükségleteihez, az izoláció elkerüléséhez kommunikációs technikákat kell alkalmazni,
– az oktatási anyag többet tartalmaz, mint a formális tananyag – olyan témákat is, amelyek a betegségből és a kórházi tartózkodásból adódó különös igényeknek felelnek meg. Sokféle oktatási formát és forrást kell alkalmazni,
– a kórházpedagógusnak szakképzettnek kell lennie, és folyamatosan továbbképzéseken kell részt vennie,
– a beteg gyermekek és fiatalok tanárai mint iskolai szakemberek, teljes értékű tagjai a multidiszciplináris gondozó személyzetnek, ők képezik a kapcsolatot a gyerek vagy fiatal kórházi világa és otthoni iskolája között,
– a szülőket értesítik beteg gyermekük iskolához való jogáról és a tanítási programról,
– a tanuló személyére egészében tekintenek, kezdve az orvosi titoktartástól, a gyermek privát szférájának és vallási hovatartozásának respektálásáig.
A kórházi oktatás olyan sajátos jellegű tanítás, amelynél folyamatosan alkalmazkodni kell a beteg gyermek aktuális érzelmi és egészségi állapotához, a kórházi rendhez, a kezelésekhez, az anyaiskola képzési típusához, továbbá fenn kell tartani a beteg gyermek és iskolája közötti kapcsolatot. A tanulás mellett persze lehetőség van közös játékra is, melynek során alkalom nyílik a negatív érzések és indulatok kifejezésére, s azok játék általi oldásához. Fontos szerepet töltenek be a beteg gyermek érzelmi világának harmonizálásában a művészetterápiás foglalkozások, megnyugtatják, egyben hozzájárulnak az események könnyebb feldolgozásához is. Ebben kiemelkedő feladatot látnak el a diplomás gyermekfoglalkoztatók, gyermekpszichológusok, szociális munkások.
A lelki gondozás mellett nagy hangsúlyt kapnak a rehabilitációs és rekreációs programok, amelyek azon túl, hogy a jelenlegi helyzethez viszonyított, ezt megelőző jobb helyzetbe való visszatérést jelentik, a beteg önmagába vetett hitét is erősítik, növelik. Rüdiger Dahlke szerint a betegség az ember óriási esélye, mivel személyi tanítónk az egészséghez vezető úton, s aki képes a betegségben az önmegismerés lehetőségét felismerni, azelőtt új világ nyílik meg. Éppen ezért van roppant nehéz feladata annak a pedagógusnak, aki beteg gyermekekkel foglalkozik, hiszen az a bizonyos „új világ“ pont azt a harmóniát jelenti, amelyet a gyermek elvesztett. Ezt a fajta egyensúlyt azonban, melyben a világ dolgai a helyükre kerülnek, nem csupán a beteg, de bármilyen más problémával küzdő gyermek is elveszítheti. A pedagógus feladata pedig, hogy valódi tanítóként segítségére legyen neveltjeinek az eltűnt összhang meglelésében vagy újrafelfedezésében.


1 hozzászólás

  1. Katedra 2013/2014 október | Katedra Válasz

    […] Amikor fáj a tanulás […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.