Változások a Katedra-versenyek szervezésében

A Katedra Versenyek a 2014/2015-ös tanév folyamán ünnepelik indulásuk 20. évfordulóját. A jubileum évében szervezési változások történnek: az idei tanévtől nem csupán a versenyzőket/csapatokat regisztráljuk a versenyben, hanem a felkészítő pedagógusok is regisztrációs kóddal rendelkeznek majd. A regisztrációs díj fejében minden felkészítő pedagógus a 2014/2015-ös tanévben ingyenes Katedra-előfizetésben részesül, valamint a jubileum alkalmából egy oktatási segédlettel is megajándékozzuk a pedagógusokat. Az oktatási segédlet az előző tantárgyversenyek feladataiból tartalmaz válogatást – ezzel is szeretnénk megkönnyíteni a felkészítők munkáját.

A tavalyi tanévhez képest idén kizárólag a folyóirat hasábjain belül találkozhatnak a versenyfeladatokkal, a folyóirat honlapján csupán utólagosan férhetnek hozzá az egyes fordulók anyagaihoz. Minden tanárt csak egyszer regisztrálunk, függetlenül attól, mennyi tanulót nevez be a versenybe. Arra kérjük Önöket, minden felkészítő egy közös borítékba vagy elektronikus levélbe helyezze az összes versenyzője megoldását, és – a 2. fordulótól kezdődően – valamennyi csapat/versenyző feladatlapjára tüntesse fel a tanári regisztrációs számát is.

A regisztrációs folyamat két lépésből áll: először a lenti táblázatban található adatok elküldését kérjük Önöktől, melyeket 2014. november 5-éig várunk – az adott versenytől függően – az alábbi címekre:

–          Katedra Matematikaverseny: horvath.geza@slovanet.sk

–          Katedra Irodalomverseny: katedra.irodalom@gmail.com

–          Katedra Történelemverseny: tori.katedra@gmail.com

–          Vámbéry Ármin Földrajzverseny: vambery@foldrajzverseny.hu

–          Katedra Alsó Tagozatos Verseny: katedra.also.tagozat@gmail.com

–          Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő: katedra.anyanyelvi.vetelkedo@gmail.com

Az adatok rögzítését követően megkapják a regisztrációs kódjukat, amely szükséges a regisztrációs illeték befizetéséhez, ugyanis az adott kód szerepel a csekk vagy banki utalvány azonosítószámaként (variabilný symbol). A regisztrációs illetéket, 15.- eurót 2014. november 20-áig kérjük elküldeni:

– postai csekken a Katedra Alapítvány címére: Nadácia Katedra, Duna Palota/Palác Duna, Galantská cesta 658/2F, I. posch., č. 5, 929 01 Dunajská Streda

– vagy az alapítvány számlaszámára: 1014769018/1111, Unicredit Banka, IBAN SK2111110000001014769018

A regisztrációs illetéktől függetlenül az egyes versenyzők/ csapatok csupán a nevezési díj befizetésével nyernek jogosultságot a Katedra-versenyekben való részvételre.

Regisztrációs adatok:

Név  
Telefon  
E-mailcím  
Az iskola neve és címe  

 

 

Az iskola telefonszáma, e-mailcíme  
A Katedra-verseny neve  
A versenyző(k) neve(i) (és a csapatok nevei)  

 

 

 

A regisztrációs kód száma

(ezt a szervező tölti ki)

 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.