Zella Ágnes: ÉNEKLŐ KÖZÖSSÉGBEN LENNI JÓ

/Beszélgetés Béres Gábor mérnök-tanárral, karnaggyal/

 

Az ipolysági Szondy György Gimnázium tanáraként két kórust is vezetsz: a Bartók Béla Ifjúsági Vegyeskart és a Musica Aurea Vegyeskart. Mi visz rá egy kémiatanárt a kórusalapításra?

Vonzódom a zenéhez, ami családi indíttatásból fakad. Gyerekkoromban zongoráztam, később doboltam. Családi ünnepeken papám elővette a hegedűt és énekeltünk, később aztán együtt zenéltünk zenekarban édesapámmal és a bátyámmal. Gimnazista koromban énekeltem a Horváth Géza vezette zselízi vegyeskarban, ez meghatározó közösségi élmény volt, s mivel a barátaim is jártak, sokat szórakoztunk. Emlékszem, még az érettségit megelőző napon is elmentem próbára, pedig be kellett utaznom Szentgyörgyből Zselízre. Később pedig tagja lettem a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának, amit ma a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának hívnak, ahol szintén nagyon inspiratív munka folyt, a több mint tíz év alatt, amíg jártam, rengeteg tapasztalatot, tudást szereztem Vass Lajostól, id. Sapszon Ferenctől, Józsa Mónikától, Stubendek Istvántól. Az ipolysági gimnázium kezdő tanáraként egy alkalommal a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium vegyeskarának műsorát hallgattam kollégáimmal. Akkori igazgatóm, Korpás Pál a koncert után felvetette, milyen jó lenne nálunk is létrehozni egy kórust. S mivel én akkor éppen tagja voltam a tanítókórusnak, értelemszerűen engem talált meg a feladat. A következő tanévben, 1991 szeptemberében össze is jött egy kamarakórusnyi gimnazista. Később aztán kibővült, a 90-es évek második felében 40 tagot is számlált.

Mi a kihívás egy gimnazista kórus vezetésében? Mi jelent örömet vagy éppen nehézséget ebben a munkában?

A kihívás: minden évben megújul a tagság, hiszen a végzősök elmennek, s mindig újak jönnek helyettük. De van egy folytonosság is, már 22 éve, ami, ha megszakadna, nagyon nehéz lenne újra toborozni az énekeseket. Van egy jó híre a kórusnak, a tagok által elterjed, hogy jó oda járni. A tanári ösztönzés nem biztos, hogy elég lenne. Most az iskola diákjainak egyharmada kórustag, ami nagyon jó arány (persze, nem vagyunk nagy létszámú gimnázium). Egyébként elég kevés a középiskolai kórus, és igazából kuriózumnak számítunk, hiszen általában leánykarok tevékenykednek. A fiúkat bizony meglehetősen nehéz rávenni az éneklésre, de ha egyszer rájönnek az ízére, akkor nagyon megszeretik.

Vonzó műfaj egyébként a karének egy gimnazista számára?

Eleinte talán nem, aminek persze az is az oka, hogy nincs tapasztalatuk, alapiskolában zeneórán keveset énekelnek, kórusban még kevésbé. Úgyhogy a karvezetőn múlik: ha hitelesen tudja csinálni, akkor a gyerek egy idő után megkedveli. Ez persze állandó megújulást igényel a tanár részéről, folyton új műveket kell keresni, hogy a repertoár megfeleljen az adott kor igényeinek. A 15-16 évvel ezelőtt bedobható művek ma már nemigen nyerik el az ifjú énekesek tetszését. Elsősorban mégis az számít, mennyire meggyőző a tanár személyisége, ami persze mindenféle tanításra, tantárgyra is vonatkozik.

A középiskolában nincs ének-zene tantárgy. Pótolhatja a kórusmunka ezt a hiányt?

Valóban hiánypótló szerepet tölthet be. Bár úgy tudom, van törekvés a zeneoktatás bevezetésére vagy visszaállítására a művészet és kultúra tárgy helyett. Van a diákokban egy igény, szeretnek zenélni, s erre a legegyszerűbb mód a kórus, hiszen nem kell hozzá semmiféle hangszer, csak az emberi hang, amit csiszolni lehet, s akinek van egy pici hallása, előbb-utóbb akár jó énekessé válhat.

(az egész cikk a Katedra folyóirat XXII/2. számában olvasható)


1 hozzászólás

  1. Hamarosan érkezik a Katedra októberi száma | Katedra Válasz

    […] Interjú Béres Gáborral […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.