Első helyezést ért el a Pázmány Péter Gimnázium a közös felelősség témájában

A Pázmány Péter Gimnázium az ESFALP (Az Európai Iskolák egy Élhető Bolygóért) nemzetközi természetvédelmi projektiskolájaként 11 ország 32 iskolájával együtt egy környezetvédelmi projektet hozott létre. Témaköreként az ökológiai lábnyomot és a szemétgazdálkodást választották. Az elkészült és sikeresen lezárt projektet a Nagyszombati Szent Cirill és Metód Egyetem tömegkommunikációs kara által meghirdetett „Granátt 2014“ nevű versenyre is benevezték. Nem kis meglepetésre a kiemelkedő első helyezést érte el közös felelősség témájában, amely jelentős pénzjutalommal is kiegészült.

A megérdemelt díjat ünnepélyes keretek között Makai Karmen IV.B osztályos tanuló és Soóky Zoltán tanár, a projekt vezetőiként vehették át az egyetem által szervezett Marketing Identity nevű kétnapos nemzetközi tudományos konferencián, amelynek a díjátadás is része volt a Nagyszombat fölött elhelyezkedő Szomolány (Smolenice) csodálatos várában.

A 2014. november 4-én 11. alkalommal megrendezett konferencián 11 ország több mint 150 képviselője vett részt, akik között az ukrajnai és holland nagykövet is megjelent. A fő téma az „Innováció robbanása“ volt. A kétnapos eseményen akadémikusok és szakemberek osztották meg tudásukat olyan témákban, mint pl. a marketing, kommunikáció, gyakorlatorientáltság.

A program szerves része volt a Granátt második évfolyamának eredményhirdetése is, amelynek fő célja az oktatási intézmények közös felelősség témájú projektjeinek jutalmazása. A szervezők olyan már megvalósult projekteket kerestek, amelyek az oktatási intézményekben innovatív, illetve hatékony módon fejlesztik a tanulók, illetve környezetük szociális, environmentális és gazdasági készségeit. A győzteseket egy öttagú zsűri választotta ki különböző kritériumok alapján. Ilyenek voltak pl. az innováció, eredetiség, folytathatóság, eredményesség, valamint a kidolgozottság szintje. A harmadik helyen végzett a  zólyomlipcsei (Slovenská Ľupča) Samo Cambel Alapiskola az „Az erdők tisztítása“ nevű projektjükkel, amelynek célja a közvetlen környezetünk megvédése és javítása volt. A második helyet a kiszucaújhelyi (Kysucké Nové Mesto) Gépészeti Szakközépiskola kapta meg, az „Iskola a cégben, cég az iskolában“ projektjükkel, amelynek feladata az általános iskolák végzőseinek informálása volt gépészeti végzettség, illetve a gépészeti társaságok munkalehetőségeivel kapcsolatban. Az első helyen a Pázmány Péter Gimnázium végzett a „Mi történik a szeméttel?“ nevű environmentális projekttel, amely során a szemétgazdálkodás, illetve a szemét, hulladék témáját dolgozták fel, rekord mennyiségű embert bevonva a megvalósításba.

 

Az első helyezett pénzjutalomban is részesült, amelyet további sikeres projektek megvalósítására szeretnének használni. Az egyetemtől továbbá egy utalványt is kaptak, amellyel az egyetem egy szolgáltatását (pl. műhely-, grafikai, mediális munka stb.) építhetik be a következő projektjükbe.

Soóky Zoltán

Pázmány Péter Gimnázium

Érsekújvár


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .