A partnerség jegyében

A 2000- es évektől egyre bővülnek iskolánk a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 1. szám alatt működő Építészeti Szakközépiskola külkapcsolatai az anyaországi partnerintézményekkel, amelyek kiváló lehetőséget teremtenek egymás szorosabb megismerésére és természetesen a szakmai ismeretek bővítésére is. A „ Határtalanul“ pályázat kereteiben nyílt lehetősége iskolánknak vendégül látnia egy 14 főből álló tanár – diák küldöttséget a magyarországi Paks városából. A hasonló szakmai profilú intézmény diákjai az I. István Szakképző Iskola tanulói kiváló szakmai tudásuknak adtak tanúbizonyságot egy gyönyörű kalocsai minta kivitelezésének megörökítésével. A szakmai jellegű események mellett kulturális kikapcsolódásra is sor került múzeumlátogatásokra és egy „ lovas – íjász“ rendhagyó történelem óra is megvalósult a nagyudvarnoki „ aranykertben“. Esténként a kötött programok után városnézésre és palacsintasütéssel egybekötött ismerkedő estre került sor, amely során további lehetőség nyílt közvetlen beszélgetésekre, diákok közötti barátságok kialakulására. Reményeink szerint a testvériskolai viszony minél aktívabban lehet jelen a közeljövőben, teret adva így a magyarországi partnerintézményeknek a határon túli magyarsággal való kapcsolattartásra és szakmai, valamint kulturális ismeretek megszerzésére.

PhDr. Lang László PhD.

[gallery ids="2969,2970"]


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .