Fibi Sándor: Ami a demográfiai mutatókon túl van….

Talán még mindannyian érezzük a csodálatos karácsony semmi máshoz nem hasonlítható hangulatát, a karácsonyfa varázsát, az emberiség legbensőségesebb ünnepének a szépségét, a család meghitt, boldog nyugalmát és békéjét, de minden bizonnyal már az új év remélt szépsége is otthonra talált vágyainkban, terveinkben, gondolatainkban. A jövőre vonatkozó tervek és vágyak természetesen iskoláinkra is vonatkoznak, mégpedig valóban fokozott mértékben, hiszen féltve óvott intézményeinkben alakul, formálódik jövőnk, megmaradásunk reményének hordozója, a felnövekvő magyar nemzedék. A vágyak valóra válásának útján araszolva iskoláink lényegében már az év első hónapjában – legalábbis tájékoztató jellegű ­­­– választ kaphatnak a kérdések egyik leglényegesebbjére, mégpedig arra, hogy az elkövetkező tanév szeptemberében hány kisdiák ül be az első osztályba. Tény, hogy a felületes szemlélő számára ez csak egyszerű számadatnak tűnik, ám mögötte rendkívül sok összetevő rejtőzik, melyek együttes hatása révén már viszonylag sok fontos kérdésre kaphat választ az adott iskola vezetése, pedagógusai. Mert az iskolakötelessé vált jövendő kisdiákok beíratása az alapiskola első osztályába – a könyörtelen demográfiai adatoktól és az adott beiskolázási lehetőségektől eltekintve – nagyon sok esetben tükrözi az érintett szülők véleményét az iskoláról, az ott végzett munka színvonaláról, a pedagógusok iránt érzett tisztelet és megbecsülés mértékéről. Természetes, hogy a szülő döntése az iskola kiválasztásakor egyben válasz arra is, hogy az évek során hogyan és milyen szinten volt képes az iskola együttműködni a szülőkkel, képes volt-e megnyerni őket, és bizonyítani, hogy az iskola igenis megfelel a szülők elvárásainak. Meggyőződésem, hogy napjainkra már minden érintett eljutott annak a felismeréséhez, mindannyiunk számára az a legfőbb cél, hogy ebben az országban a lehető legrövidebb időn belül ne legyen egyetlen olyan magyar iskola sem, amelynek nincs nagyon jól átgondolt beiratkozási programja, és a pedagógusok nem tesznek meg mindent azért, hogy a szülők az iskola elkötelezett barátaivá, segítőivé váljanak. A beíratási program és annak megvalósítása nem korlátozódhat a beiratkozás előtti néhány hétre, az én véleményem szerint ez az iskola folyamatos, több iskolai évet felölelő tevékenységének lényeges és meghatározó része. Az is tény, hogy a beíratási program pusztán papírra vetése még távolról sem oldja meg a problémát, hiszen csak annak átgondolt és következetes megvalósítása vihet közelebb a cél eléréséhez. Ez a megállapítás mindenekelőtt azokra a településekre vonatkozik, ahol több alapiskola is működik, és ezeknek az intézményeknek nem azonos a tanítási nyelvük. Sokszor hangsúlyoztuk már, és azt érzem, most is ki kell emelnem azt a tényt, hogy az adott társadalmi viszonyok között a magyar tanítási nyelvű nemzetiségi iskoláink minden pedagógusának tudatosítania kell, a siker érdekében igenis többet és magasabb szinten kell teljesítenie, mint az államnyelven oktató intézményben. Amennyiben az adott iskolában ez nem történt meg, a szülők iskola iránti bizalma meginoghat, egy részük nem fogja a magáénak érezni az adott intézményt, ami előbb vagy utóbb az iskolába beírt tanulók számának a csökkenését vonhatja maga után, sőt egy bizonyos idő elteltével az intézmény megszűnését is eredményezheti.

 

(Az egész cikk a Katedra folyóirat XXII/5. számában olvasható)


1 hozzászólás

  1. A Katedra folyóirat januári száma XXII/5. | Katedra Válasz

    […] Ami a demográfiai hullámon túl van […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.