VANČO ILDIKÓ: A MAGYAR NYELVTAN OKTATÁSÁNAK TANTERVI KÖVETELMÉNYRENDSZERE SZLOVÁKIÁBAN (I. RÉSZ)

Az általános iskola felső tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy órakerete az öt év során 23 óra, a heti kötelező óraszám az ötödik és a hatodik évfolyamban öt-öt óra, a hetedik és a nyolcadik évfolyamban négy-négy óra, a kilencedik évfolyamban öt óra[1]. A heti óraszám megoszlása általában heti két óra nyelvtan és három óra irodalom, illetve egy óra nyelvtan és három óra irodalom.

 

1. táblázat

A nyelvtan- és irodalomtanítás órakerete az általános iskola felső tagozatán

Osztály Heti óraszám Éves óraszám Ebből nyelvtanóra Ebből irodalomóra
5 165 72 93
5 165 85 80
4/5 132/165 63/75 69/90
4 132 66 66
5 165 80 85

 

A magyar nyelv és irodalom tantárgyként a Nyelv és kommunikáció mű­veltségi területhez tartozik, a tantárgyi oktatási program az állami oktatási program részeként került kidolgozásra (Štátny vzdelávací program, Maďarský jazyk a literatúra – príloha ISCED 2 (2010) ). Évfolyamokra lebontva tartalmazza az adott tantárgyból elsajátítandó minimális tananyagkövetelményt, valamint azokat a készségeket, me­lyek a tananyag elsajátításán keresztül kialakítandóak. A felső tagozat szá­mára a tantárgyi követelményrendszert Tímár Lívia és Simon Szabolcs, az Állami Pedagógiai Intézet munkatársai dolgozták ki.

A 2010-ben kidolgozott és 2011-től érvényes Magyar nyelv és irodalom tantárgyi oktatási program terjedelme 31 oldal, s az Állami Pedagógiai Intézet mellett tanácsadói szerepben működő tan­tárgy­bizottságok egyike, a Magyar nyelv és irodalom tantárgybizottság[2] hagyta jóvá. A dokumentum tartalmazza a tantárgy funkcióját, a tantárgy célját, az oktatás tartalmát, a műveltségterület szerkezetét, ami 3 részből áll: a) nyelvi kommunikáció, b) kommunikáció és fo­gal­ma­zás, c) irodalom. A részletes tantárgyi követelményrendszert év­fo­lya­mon­ként a standard tananyagtartalom (Obsahový štandard) rész tar­talmazza, amelyet a standard elsajátítandó készségek rész (Výkonový štandard) követ.

A követelményrendszert megvizsgálva megállapítható, hogy a re­form előtti állapothoz képest a legfőbb változás a tantárgy funkciójának meghatározásában található. 2010-ben a szlovákiai oktatási reformot a Szlovák Nemzeti Párt irányítása alatt működő iskolaügyi minisztérium folytatta le, mindent elkövetve a kisebbségi oktatási hálózat elsorvasztásáért, az anyanyelvi tanórák mennyiségének szűkítéséért.

Ezért az új tantárgyi oktatási program kidolgozói szükségesnek tar­tották leszögezni[3], hogy a magyar nyelv és irodalom tantárgy a nem­zetiségi oktatási rendszerben kulcsfontosságú. Megjegyzik továbbá, hogy magyar nyelv tantárgy általános jellemzői mellett, melyek megegyeznek a szlovák nyelv tantárgy jellemzőivel, a tantárgy sajátságos vonásokkal is rendelkezik, melyek egyrészt a magyar nyelv szlovákiai helyzetéből, másrészt a nyelv funkciójából adódnak, mivel az Szlovákia jelentős számú kisebbségének nyelve. A tantárgy funk­ciójának leírását az a megállapítás zárja, hogy Szlovákiában a magyar nyelv kisebbségi nyelv, a magyar nemzetiség számára fő kom­mu­ni­kációs eszköz, s nemzeti identitásának és kultúrájának fontos szim­bó­luma[4] (ŠVP 2010: 2)[5].

A tantárgy céljai között kapott helyet az a megállapítás, hogy be­szé­lői számára a magyar nyelv anyanyelvként ugyanolyan jelentőségű, mint a szlovák nemzetiségű diákok számára a szlovák nyelv. A szerzők leszögezik, hogy a felsorolt érvek alapján szükséges, hogy a magyar nyelv és irodalom tantárgy órakerete ugyanakkora legyen, mint a szlo­vák nyelv és irodalomé a szlovák tannyelvű iskolákban[6]. A szerzők utal­nak a kétnyelvűségre, és az ebből adódó esetleges nyelvi bizonytalanságra is, mint a kisebbségi lét velejárójára. Leszögezik, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolák diákjai a magyar nyelv standard változatával az iskolában találkoznak, annak használata számukra a min­dennapi életben, mivel idiolektusuktól eltér, nem teljes mértékben természetes[7]. Ezért tantárgyi célként jelenik meg a nyelvi bi­zony­ta­lanság megszüntetése, a magyar nyelv standard változatának elsajátítása, amit megfelelő speciális nyelvi nevelés segítségével kell elérni. A magyar nyelv és irodalom oktatásának további, és – ha­tá­rozottan helyeselhető – célja, hogy a diákok olyan szintű nyelvi készségeket szerezzenek a magyar nyelvben, hogy azt minden kom­mu­nikációs helyzetben, legyen az beszélt nyelvi vagy szaknyelvi, a kor­osz­tálynak megfelelő szinten, az oktatott művelődési területeken a nyelvtani és helyesírási normával összhangban használni tudják.

A művelődési terület célkitűzései nagyon tiszteletreméltók, a cél a kulcskompetenciák (melyek azonban közelebbről nem kerülnek meghatározásra) elsajátítása oly módon, hogy:

  • a diákok megértsék az anyanyelven való művelődés fon­tos­ságát,
  • hogy képesek legyenek a nyelvet önálló történelmi jelenségként értelmezni, mely tükrözi a nemzet történelmi és kulturális fejlődését,
  • pozitív viszonyt alakítsanak ki anyanyelvükhöz,
  • s értsék az anyanyelv jelentőségét a személyiség és kulturális ér­tékek kialakításában.

A magyar nyelvtan és irodalom oktatásának ilyen megközelítése szak­mai szempontból előrelépést jelent, s a szerzők emberi helyt­ál­lá­sának is tanúbizonysága. Mindent megtettek azért, hogy az anyanyelvi oktatás – abszurd módon, és az asszimiláció célzatával meg­kér­dő­je­le­zett – létjogosultságát szakmai, nyelvészeti érvekkel is alátámasszák.

Sajnos a bevezető rész után a tantárgyi oktatási program további ré­szeiben a leíró nyelvtani szemlélet tükröződik. A nyelvtan és iro­da­lom tanítás ugyan a műveltségterületetek struktúrájában a Nyelv és kommunikáció (Vzdelávacia oblasť: Jazyk a komunikácia) műveltségi területen belül jelenik meg, de a tananyag a hagyományos strukturalista tananyagfelosztást tükrözi.

A műveltségi terület szerkezete a következő:

  • Nyelvi kommunikáció[8]: a nyelv hangzó oldala, helyesírás, lexikológia, morfológia, szintaxis.
  • Kommunikáció és fogalmazás: a kommunikáció mint az információ forrása, szóbeli és írásbeli megnyilvánulás, történetek és élmények elmondása, saját alkotó írás, szubjektív és objektív kommunikáció.
  • Irodalom: általában az irodalomról, az alapvető irodalmi műfajok, alapvető irodalmi zsánerek, az irodalmi mű szerkezete, az irodalmi szöveg stilisztikája, verstani ismeretek, az irodalmi művek szerzőiről való információk.

A tantárgyi oktatási program tartalmi részében a tananyagot a szer­zők évfolyamonként adják meg, először standard tan­anyag­tar­ta­lom­ként, majd kulcsszavak formájában, s ezt követik a standard elsajátítandó készségek. Áttekintve a nyelvtani tananyagok kö­ve­tel­mény­rendszerét, szembetűnő hiányosság, hogy az ötödiktől a ki­len­ce­dik osztályig az oktatást meghatározó kerettantervben nem kapott helyet tananyagrész a nyelvváltozatok mibenlétéről, jelenlétéről a min­dennapi nyelvhasználatban, mint ahogyan a nyelvnek a kognícióban betöltött szerepe sem. A beszélt nyelvről való ismeret indirekt módon, nyelvhelyességi követelményként jelenik meg a kerettantervben, és a követelmények vagy leíró nyelvtaniak, vagy a helyesírásra vo­nat­kozóak, aminek következtében az írott és beszélt nyelvváltozatokról való ismeretek nem különülnek el. Az ilyen típusú nyelvtani ismeretek elsajátíttatására való törekvés következménye, hogy nem csak a nyelv működéséről való gondolkodás, de a nyelvről való gondolkodás kiala­kí­tására sem tesz kísérletet. A kimeneti követelmények a nyelvtani ismeretek felsorolásában merülnek ki, olyan ismereteket is számon kérve, amelyek minden anyanyelvi beszélő számára evidensek (például: Tudni a melléknevek fokozását. (ŠVP MjL 2010: 14)) Az alábbiakban közölt elsajátítandó tananyagtartalmak minden esetben a Nyelvi kommunikáció rész alatt szerepelnek:

  • A diák tudja helyesen[9]képezni az igealakokat feltételes mód egyes szám 1. személyben és többes szám 3. személyben (ŠVP MjL 2010: 14) .

A követelmény valószínűleg a nákozás elkerülésére irányul. Kérdéses, hogy anyanyelvi beszélő számára miért okozna problémát a feltételes módú többes szám 3. személyű alak képzése. Aki ugyanis egyéni nyelvhasználatában a standardtól eltérően a magánhangzó harmónia törvényét alkalmazva –nák toldalékot használ a standardban megkövetelt –nék helyett, sosem véthet a standard ellen a többes szám 3. személy esetében, ott ugyanis a magánhangzó-harmónia minden esetben érvényesül.

 

(az egész cikk a Katedra folyóirat XXII/6. számában olvasható)

 


1 hozzászólás

  1. A Katedra folyóirat februári száma XXII/6. | Katedra Válasz

    […] A magyar nyelvtan oktatásának tantervi követelményrendszere Szlovákiában (I. rész) […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.