Presinszky Károly: Leendő magyartanárok és a nyelvi tévhitek

A nyelvvel és a nyelv használatával kapcsolatban számos közkeletű, ám nyelvtudományi szempontból téves vélekedés él a köztudatban. Ezek az úgynevezett nyelvi tévhitek vagy mítoszok közösségi kultúránk részei, és befolyásolják a hétköznapi beszélők nyelvi viselkedését. Talán az egyik legismertebb ilyen nyelvi tévhit az, hogy a nyelvjárás értéktelen, aki pedig nyelvjárásban (tájszólással) beszél, az műveletlen. Emiatt sokan szégyellik nyelvjárásukat, és igyekeznek „műveltebbnek” tűnni azzal, hogy kerülik a tájszavakat. A nyelvtudomány azonban nem tesz értékkülönbséget nyelvek, nyelvváltozatok, nyelvjárások között. A szlovákiai magyarok kétnyelvűségével kapcsolatban pedig sokan azt hiszik, hogy sem a magyar, sem a szlovák nyelvet nem beszéljük rendesen. Az ilyen és ehhez hasonló nyelvi tévhitek ereje abból fakad, hogy az emberek nem kérdőjelezik meg a bennük megfogalmazott állítást, hanem elfogadják, igaznak hiszik és terjesztik.

A nyelvi tévhitek terjedésében, terjesztésében sajátos szerepe van az iskolának, illetőleg a magyartanároknak, valamint azoknak az egyetemi hallgatóknak, akik magyartanári pályára készülnek, hiszen a felnövekvő generáció nyelvszemléletét leginkább ők alakítják majd. Ha a magyartanár nyelvi tévhiteket ad át tanítványainak, akkor tudományos szempontból pontatlan információkat terjeszt, és rossz irányba befolyásolhatja a felnövekvő nemzedék nyelvszemléletét. Fontos, hogy a magyartanárok tisztában legyenek a nyelvi tévhitek jelentőségével, tudományosan cáfolni tudják, és ne terjesszék azokat.

Az egyetemi oktatás során (is) folyamatosan szóba kerülnek a nyelvhez, nyelvhasználathoz és a nyelvet használó emberhez kapcsolódó (főként negatív) vélemények, melyek a hallgatók körében heves és termékeny viták alapját képezik. A Nyelvművelés c. kurzus keretében 2009-től minden évben kérdőíves vizsgálattal igyekszem választ kapni arra, hogy milyen típusú nyelvi tévhiteket támogatnak leginkább a nyitrai magyar szakos tanárjelöltek. Miért támogatják, illetve hogyan cáfolják a tudománytalan megállapításokat. A vizsgálat során igyekszem kizárni az egyetemi oktatás tudományos szemléletének hatását, ezért főként az elsőéves hallgatók véleményét tartom a legfontosabbnak. Az elmúlt 5 tanév során közel 200 hallgató véleményét ismertem így meg.

A szlovákiai magyar nyelvészek közül többek között Lanstyák István, Sándor Anna, Vančo Ildikó, Kožík Diana és Menyhárt József végzett olyan kutatásokat, melyekben az adatközlők nyelvről és a nyelvhasználatról való vélekedéseit, valamint a nyelvi tévhiteket vizsgálták. A megkérdezettek (akik között pedagógusok is voltak) nyelvváltozatokhoz való viszonyulása racionális volt. Fontos, megőrzendő értéknek tartották a nyelvjárásokat. Ugyanakkor a többségük egyetértett azzal, hogy az iskolában a köznyelv használata az elvárt, a nyelvjárási és kétnyelvűségi jelenségek használata pedig javítandó. E szakirodalmi megállapítások alapján az elsőéves nyitrai egyetemi hallgatóim körében érzelmi alapú pozitív véleményeket vártam az anyanyelvről, a magyar nyelvről; a szlovák nyelvről semleges, racionális érveket; a kétnyelvűségről és a kódváltásról pedig, mivel döntő többségük magyardomináns kétnyelvű, a szakirodalom alapján negatív, érzelmi alapú vélekedésekre számítottam.

Kétféle kérdőív segítségével teszteltem ezeket a feltételezéseket. Az egyik direkt, eldöntendő kérdések formájában vizsgálta a tévhitekhez való viszonyulást, pl. Egyetért-e Ön azzal, hogy a kétnyelvűek egyik nyelvüket sem beszélik rendesen? A kérdésre 3 lehetőséget adtam: igen, nem, részben, és indoklást is kértem. 2014 őszén viszont az új elsőéves hallgatók körében kissé megváltoztattam a kérdések típusát, és nyitott, bővebb választ igénylő, kiegészítendő kérdéseket alkalmaztam, pl. Mi a véleménye arról, aki keveri a magyar nyelvet a szlovákkal? Kíváncsi voltam, hogy lesz-e eltérés a kétféle módszer között, illetőleg milyen mértékben kerülnek felszínre a nyelvi tévhitek a válaszok szabad megfogalmazása során. A vizsgálat főként a kétnyelvűséghez kapcsolódó véleményekre koncentrált.

Az anyanyelv meghatározásában a pozitív viszonyulások és az érzelmi összetevők domináltak. A legtöbb elsőéves számára az anyanyelv egyet jelent a következő fogalmakkal: kötődés, származás, szülők, otthon, haza, nemzet, történelem. Néhány válaszból idézek: Az anyanyelv köt a hazádhoz és a származásodhoz. Egy egész nemzet múltjával köt össze. Ezen a nyelven hangzanak el a legszebb szavak, mondatok, melyek egy másik nyelven idegen érzéseket váltanak ki belőlem. Néhányan racionális érvként a magyar nyelv jellegére utaltak, ám válaszaikban felbukkantak nyelvi mítoszok: Jó dolog, hogy a világ egyik legnehezebbnek tartott nyelvét beszélem, mivel a többi nyelvvel csak a gondom van, és ha szlovák volnék, és a magyart szeretném megtanulni, esélyem se volna. Csupán 3 hallgató véleményét tekinthettem semlegesnek vagy enyhén negatívnak, miközben igyekeztek a kétnyelvű beszédhelyzetekre, az anyanyelv gyengébb hatókörére utalni: Mivel otthon az anyanyelvemen beszélek, ezért szabadabban tudok kommunikálni, nem kell feszélyezve éreznem magam, hogy valamit elrontok. Viszont más környezetbe bekerülve, egy szlovák közegben már kissé bátortalanabban szólalnak meg azok az emberek, akiknél javarészt az anyanyelvük dominál. A korábbi évek vizsgálatai során is a hallgatók több mint fele egyetértett azzal a megállapítással, hogy minden embert különösen bensőséges viszony fűz az anyanyelvéhez. A legnagyobb arányban azt a megállapítást támogatták, hogy minden ember az anyanyelvén tud a legjobban gondolkodni, fogalmazni, ismereteket szerezni.

A szlovák nyelvről arányosan oszlottak meg a pozitív és negatív vélemények. Azonban az érzelmileg néha erősebben telített véleményekben is megfogalmazódott a sok szlovákiai magyar szerint racionális, ám mindenképpen tévhitnek tekinthető vélekedés, hogy a szlovák nyelv az érvényesülést jelenti: Igazán megvallva nem nagyon szeretem a szlovák nyelvet, de illőnek tartom, hogy megtanuljam, ha már itt élek. Gyűlölöm, de ha érvényesülni szeretnék itthon, akkor meg kell tanulnom, ezért is jöttem szlovák közegbe. Ritkán, de akadt azért olyan vélemény is, melyben racionális érvek jelentek meg: A szlovák nyelv meghatározó szerepet játszik életünkben, hiszen Szlovákiában élünk, azonban semmiképp sem elhanyagolható az a tény, hogy a nemzetiségünk magyar, tehát a szlovák nyelv mindig is másodlagos lesz számunkra.

A kétnyelvűség meghatározásában a nyelvtudás mértéke jelenik meg a legtöbb válaszadónál: Az a kétnyelvű, aki mind a két nyelvét rendesen elsajátította. Akkor kétnyelvű valaki, ha jól tudja mindkét nyelvét. Mi nem vagyunk kétnyelvűek, mert szlovákul nem igazán tudunk. A hallgatók negyede szó szerint megfogalmazta a legismertebb vélekedést a kétnyelvűségről, nevezetesen: Kétnyelvű az, aki két nyelvet tud anyanyelvi szinten használni. A korábbi vizsgálatok során a kétnyelvűségi tévhitek közül akkori adatközlőim körében nagy támogatottságot élvezett a két nyelv anyanyelvi szintű ismeretének mítosza. Közel 60%-uk értett ezzel akkor egyet, azzal indokolván, hogy magas szinten kell két nyelvet tudni ahhoz, hogy kétnyelvűnek tekinthessük. A kétféle kérdéstípus válaszai alapján különbséget fedezhetünk fel. Az eldöntendő kérdésre többen adnak igenlő választ, a kifejtő kérdéseknél pedig 50%-kal ritkábban jelenik meg az anyanyelvi szint feltétele a kétnyelvűség meghatározásában. Akik nem vagy csak részben értettek ezzel egyet, azok szerint a kétnyelvűséghez nem kell mindkét nyelven anyanyelvi szint, elég a használat gyakorisága. Hasonló vélekedésekkel, szintén nagy számban az újabb vizsgálat során is találkozhatunk: Kétnyelvű ember az, aki gyerekkorától két nyelvet tanul és használ. Az a kétnyelvű, aki a hétköznapok során két nyelvet használ. Elvétve megjelentek olyan vélekedések is, melyek már a következő kérdéshez kapcsolódnak: Olyan embert tartok kétnyelvűnek, akinek nem okoz problémát egyik nyelven sem megszólalni, és legfőképp az, hogy, nem keveri a két nyelvet.

 

(az egész cikk a Katedra folyóirat XXII/7. számában olvasható)


1 hozzászólás

  1. A Katedra folyóirat márciusi száma – XXII/7. | Katedra Válasz

    […] Leendő magyartanárok és a nyelvi tévhitek […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .