Az ókori Görögországban a gyermek iskolába lépésétől kezdve a paidagógosz vette át nevelését egészen tizennyolcadik életévéig. S bár őket még nem nevezhetjük a mai értelemben vett tanároknak – hiszen ezen idős és művelt rabszolgák feladata az előkelő családok gyermekeinek iskolába kísérése, azok könyveinek cipelése, a tanítás végeztével pedig hazakísérésük volt –, mégis többet értek holmi szolgánál, ugyanis különös keverékei voltak a nevelőnek, társalkodónak és házitanítónak. Platon a paidagógosz feladatát egyenesen egy testi rokkantéhoz hasonlította, kinek „betegsége állandó, gyógyítani nem tudja”.

A rabszolgaság eleve feltételezi a függő viszonyt, s ez mit sem változott az idők folyamán, csupán más és más formát öltött. Így sorolhatjuk a modern kori „rabszolgák” közé a pedagógusokat is, akik napjainkban számtalan dologtól és személytől függenek, beleértve a társadalom, a szülők s a tanulók elvárásait, szeszélyeit. Persze, akadnak olyanok is, akik a saját maguk által kialakított ideál-kép rabszolgái, még akkor is, ha az nem felel meg a valóságnak. Példának okáért azt képzelik, hogy tökéletesek.

Ennek a vélt „tökéletességnek” több válfaját ismerjük. Itt vannak, mondjuk, azok a pedagógusok, akik ugyan hibátlanul ismerik tantárgyuk minden csínját-bínját, a tudást átadni viszont nem képesek. Amikor felnőtt fejjel ismét tanulásra szántam magam, megkértem matematika szakos kollégámat, vezessen be az integrálok világába. Tíz perces magyarázás után – látva értetlenségemet –, közölte, inkább főzőkanál kéne a kezembe, mintsem hogy tovább képezzem magam. Természetesen a legjobb szándéktól vezérelve tanácsolta ezt, hozzátéve, ő bizony nem vesződik az osztályában sem az olyanokkal, akiknek felfogóképessége jóval az átlagé alatt marad. S az ő szemszögéből nézve még némi igazságalapja is lehet annak, hogy értelmesebb az időnket azokba a tanulókba fektetnünk, akikben a potencionális fejlődőkészség s az értelem jóval az átlagé felett van. Kérdés ugyan, ez-e a megfelelő hozzáállás egy tanár részéről…

(az egész cikk a Katedra folyóirat XXII/7. számában olvasható)