Mizser Attila: Nagyregény (Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk)

„Háromnegyed egykor, épp abban a pillanatban, mikor a természetrajzi terem katedraasztalán hosszú és sikertelen kísérletek után végre-valahára, nagy nehezen, izgatott várakozás jutalmául a Bunsen-lámpa színtelen lángjában fellobbant egy gyönyörű, smaragdzöld csík, annak jeléül, hogy az a vegyület, melyről a tanár úr be akarta bizonyítani, hogy zöldre festi a lángot, a lángot csakugyan zöldre festette, mondom: pont háromnegyed egykor, épp abban a diadalmas minutumban megpendült a szomszéd ház udvarán egy zongora-verkli, s ezzel minden komolyságnak vége szakadt.”

Egészen pontosan itt, így kezdődik el Molnár Ferenc 1906-ban – először folytatásokban – megjelent műve (melyik nagyregény ne irigyelne egy ilyen nyitányt), amelyet könyv alakban végül 1907-ben a Franklin Kiadó jelentetett meg. Pontosabban, paradox módon itt kezdődik a komolysága, majd már túl az osztálytermen, túl a Bunsen-lámpa esetleges működésén. A regény több mint 100 éves, első olvasói között a 20. század történelmének szereplői is ott vannak: ők még szinte gyermekként, ugyanúgy tizenévesen nézik, várják az elkövetkező történéseket, időt, eseménysort. Legyenek Bokák, Csónakosok, Pásztorok vagy Nemecsekek. De már ott vannak a hősiességünkben, a megalkuvásunkban, az árulásunkban és a pitiánerségükben. Olyanok lettek, mint a történelem. A történem meg olyan, mint a Pál utca.

Egyébként meg jól állunk. Irigylésre méltón. Van, akinek előbb-utóbb ugyanez lett Tom Sawyer,Huckleberry Finn, vagy épp Copperfield Dávid, Timur és csapata, esetleg Emil és a detektívek. Minta, alternatíva van. Nem is olyan rosszak. Tisztelet a kivételnek.

De nekem speciel az Áts Feri.

A regény története megejtően egyszerű: van két csapat (a Pál utcai fiúk, a vörösingesek). Van két hely (Füvészkert, grund). Az egyik sereg meg akarja szerezni a másik terepét. Lesz árulás, kémkedés, einstand, leleplezés, csata és felkavaróan felemelő vég. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. De a pontok összeköthetőek, Molnár dramaturgiája precíz. A Nagy Művek ilyen szigorúak. A Szigeti veszedelemtől az Egri csillagokig. Nem hiába említem ezt a két példát, nem rosszabb szerkezet ez sem, nem kevésbé szól kisebb tétekről, kihívásokról. Sőt. Meg aztán a Habsburgnak, a töröknek, a magyarnak is megvolt a maga gittegylete. Csak a dátum változik. A történelem, a történetek nem.

És igazából úgy lehet a könyv olvasása közben izgulni, hogy nincsenek gonoszok, negatív szereplők, igazán rosszak. Áts Feri igazi lovag, a Pásztorok is tudnak bocsánatot kérni. A feszültség mégis ott lapul a sorok között, és sokkal inkább ott, mint a csapatok közt. A könyvben szereplő jegyzőkönyvnek talán sokkal nagyobb a hatalma, a presztízse, mint egy grundon lévő sánc elfoglalásának, a zászló megszerzésének. Mert grund, az kell. Egyértelmű. Mindenkinek kell labdaterület. De az igazi győzelem nemecsek ernő Nemecsek Ernővé válásában van. Ez így persze absztraktnak hathat. Viszont ezt tudja ez a könyv.

(az egész cikk a Katedra folyóirat XXII/4. számában olvasható)


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .