Szép Magyar Beszéd Országos döntő

Magyar nyelv, szerelmesem, ítélőbírám, andalgásom, kegyetlenségem. Mindenem te vagy. Élek benned, mint sejt a vérben. Ha meghalok, utolsó pillanatban magyarul gondolom majd: „De furcsa, éltem.” (Márai Sándor)

 

2015. április 16.-18-án Kassán a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola immár 16. alkalommal adott otthont a Szép Magyar Beszéd országos döntőjének.

Az országos mozgalommá vált versenyre Nagykapostól Pozsonyig Felvidék 52 legjobb versenyzője érkezett Kassára, Márai és Kazinczi városába, hogy összemérje erejét és megünnepelje anyanyelvünk, a magyar nyelv ünnepét.

Csurkó Éva, az intézmény igazgatónője stílusosan Márai Sándor idézetével kezdte ünnepi megnyitó beszédét, majd hangsúlyozta az anyanyelvi oktatás fontosságát és életszükségletét főleg a kisebbségi sorban élő nemzetek számára.

„Az anyanyelv kifejezi nemzeti hovatartozásunkat, erősíti közös származástudatunkat, értékeket közvetít.

Az anyanyelv érzelmi nyelv, attól az embertől, édesanyánktól tanuljuk meg, aki a legnagyobb

biztonságot nyújtja nekünk gyerekkorunkban. A biztonság pedig életszükséglet. A mi feladatunk az, hogy anyanyelvünket továbbvigyük, gazdagítsuk, gyarapítsuk, éljünk

vele és benne. Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk.“

Ezt megelőzően elhangzott Barta Flórián és Ádám Eszter kisdiákok szavalata, amit a gimnazisták zenekara, az AFF együttes követett, akik Petőfi Sándor megzenésített versét adták elő.

Szesztay Ádám, Magyarország Kassai Főkonzulátusának főkonzulja is üdvözölte a versenyzőket és felkészítő tanáraikat, majd elmondta gondolatait a magyar nyelv tudatos és igényes használata megalapozásának fontosságáról. Teller Ede világhírű magyar származású fizikust idézte, aki egyik vallomásában elmondta, hogy minden sikerét anyanyelvének köszönheti.

Ezt követően PaedDr. Ledneczky Gyöngyi, az Állami Pedagógiai Intézet munkatársa vette át a szót. Kiemelte, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolák elsőrendű feladata az anyanyelv ápolása. „A Szép Magyar Beszéd verseny célja sem kevesebb, mint hogy teret biztosítson azoknak a tehetséges tanulóknak, akik szabadidejüket nem sajnálva felvállalják a felkészüléssel járó többletmunkát, és fordulóról fordulóra bizonyítják, hogy számukra az anyanyelv ápolása küldetés.“ Majd megköszönte a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola igazgatónőjének, a szervezőbizottságnak, minden pedagógusnak és a támogatóknak azt a segítőkész munkát, amivel lehetővé tették, hogy a verseny létrejöjjön.

Végül bemutatta az egyes kategóriákat elbíráló zsűrit.

 

I.kategória:

PaedDr.   Ledneczky Gyöngyi – az Állami Pedagógiai Intézet munkatársa- a zsűri elnöke

Mgr. Tímár Lívia – az Állami Pedagógiai Intézet munkatársa

Mgr. Borsos Kornélia – pedagógus

 

II. kategória:

Doc. PhDr. Kozmács István, PhD.- a Szegedi Tudományegyetem docense – a zsűri elnöke

Dr. Vančo Ildikó, PhD.- a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép – európai Tanulmányok Karának dékánhelyettese

Doc.PaedDr. Bárczi Zsófia, PhD.- a nyitrai Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék oktatója, író

 

III.-IV. kategória:

Doc. Vörös Ottó- a Nyugat-Magyarországi Egyetem és a komáromi Selye János Egyetem

nyugalmazott tanára- a zsűri elnöke

Doc. Misad Katalin, PhD. Adjunktus – Comenius Egyetem BTK, Magyar Nyelv ls Irodalom Tanszékvezető, író

Simon Szabolcs, PhD.- a komáromi Selye János Egyetem Magyar nyelv és irodalom tanszékének adjunktusa

A zsüri a verseny során a következő szempontokat vette figyelembe: megfelelő szövegválasztás, szövegértés, szöveghűség, hangvétel,stilisztika, szép kiejtés, hangsúlyozás, szünettartás és a természetes beszéd.

A döntő főkoordinátora, Fedor Erika magyar tanár még ismertette a gyakorlati útmutatókat.

A versenyzők négy kategóriában versenyeztek. Az I. kategóriában az alsó tagozat negyedikesei, a második kategóriában a felső tagozat nyolcadikosai mérték össze tudásukat, a III. kategóriát a gimnaziumok, a negyediket pedig a szakközépiskolák diákjai alkották. A verseny első részében a versenyzők felolvasták a begyakorolt, magukkal hozott szabadon választott prózai versenyszöveget. Ezután következett az egységes kötelező szöveg felolvasása.

A küzdelem legnehezebb része a harmadik forduló, a szövegalkotás volt az adott témákra.

A verseny után a szakmai zsűri minden kategóriában részletes kiértékelést tartott, és rámutatott a leggyakrabban előforduló hiányosságokra.

Az igényes megmérettetés után a vendégek megcsodálhatták Kassa történelmi és kultúrális nevezetességeit. Megtekintették a Dómot, a Mihály-kápolnát, az Állami Színházat, a Miklós börtönt, Orbán tornyot, a Lőcsei házat, majd leróhatták kegyeletüket Márai Sándor szobránál.

Este mindenki kikapcsolódhatott. A Márai Stúdióban a KGSzT diákszínpada bemutatta Ködből, csöndből című lírai összeállítását József Attila születésének 110. évfordulója alkalmából. Ezt követte a Kicsinyek kórusa, akik Kodály Zoltán kétszólamú bicíniumok és gyerekdalait adta elő.

Másnap mindenki izgalommal várta az eredményhirdetést.

A verseny győztesei:

 

I. kategória

1.Fekete Lujza-Jókai Mór Alapiskola Komárom ( Felkészítő: Mgr. Čermák Zsuzsa)

2.Szeghy Eszter-Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Kassa

               ( Felkészítő: Velkey Mária)

3.Sivák Dóra – Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Kassa

               ( Felkészítő: Velkey Mária)

 

II. kategória

1. Hajdók Fruzsina -Gimnázium Királyhelmec (Felkészítő: Hriczo Ágnes)

2. Gál Laura -Tompa Mihály Alapiskola Rimaszombat (Felkészítő: Talpaš Kamarás

                   (Felkészítő: Talpaš Kamarás Eszter)

3. Nagy Andrea – Református Alapiskola Rozsnyó (Felkészítő: Tóth Sándor)

 

III. kategória

1.Bazár György-Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Kassa    

                 (Felkészítő: Fedor Erika)

1.Dóczé Bálint Jonatán – Selye János Magyar Tannyelvű Gimnázium Komárom

                 ( Felkészítő: PaedDr. Farkas Adriana)

2. Angyal Gábor- Ipari Szakközépiskola Komárom (Felkészítő: PaedDr. Kiss József)

 

3. Illés Csenge -Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Kassa

                                   (Felkészítő: Fedor Erika)

Különdíj: Kováts Orsolya Sára – Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és  

                     Alapiskola Pozsony ( Felkészítő: PaedDr. Iróová Alžbeta)

 

 

IV. kategória

1. Horváth Betina- Szolgáltatói Szakközépiskola Komárom

                                (Felkészítő: Mgr. Tóth Iveta)

2. Morvayová Barbara – Szolgáltatói Szakközépiskola Komárom

                                 (Felkészítő: Mgr. Tóth Iveta)

3. Duba Zsófia – Szakközépiskola Udvard (Felkészítő:PaedDr. Polenová Annamária)

[gallery ids="3403,3402,3401,3400,3399,3398,3397"]

 

 

 

Sok szeretettel gratulálunk a győzteseknek!

 

 

                                                                                                                           Tóth Mónika


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .