Első világháborús vetélkedő – selyés sikerrel

A Nagy Háború centenáriumát éljük ezekben az években. Tulajdonképpen négy éven át ad az első világháború okot arra, hogy történelmi vetélkedőt rendezzenek belőle. A budapesti Politikatörténeti Intézet 2014 őszén hirdette meg Hadszíntér és hátország címmel a szokásostól eltérő történelmi versenyét, amelynek egyes fordulóiban nem elsősorban az események és statisztikai adatok álltak a figyelem középpontjában, hanem sokszor az otthon maradott emberek vagy az egyszerű közkatonák játszották a főszerepet.

A három levelezős fordulóban a diákok kreativitásának is kiemelkedő szerep jutott: novellaírás háborús résztvevőkről, versköltés a lövészárokban, szénrajz a fegyvernyugvás pillanataiban – mind-mind próbára tették a diákokat: vajon mennyire képesek a tanultakat átültetni a gyakorlatba. Bevallom, az egyes feladatok láttán voltak fenntartásaim, hogy képesek leszünk bejutni az áprilisi nagydöntőbe, de kiderült, hogy Nagy Bence Attila és Tarics Árpád született festő, hogy Gyarmati Vince írói vénájának köszönhetően tömegestől születtek harctéri tudósítások, hangulatjelentések, versek és cikkek, Fiala Tamás nagyszerű elemző és újságíró. Különösen a Duna Menti Harsona, egy saját „százéves” lap szerkesztése sikerült jól, amelynek formai kivitelezésében Lakatos Bálint is sokat segített. Mikor pedig értesültünk arról, hogy döntősök vagyunk, az örömbe egy kis üröm is vegyült, hogy Bence Arábiai Lawrence nyomdokaiba lépve nem tud a csapattal tartani. Szerencsére a selyés veteránok közül az önkéntes Répás Balázs kitűnően helyettesítette, sőt, gróf Tisza István bőrébe bújva kifejtette a döntőben, miért döntött mégis a háborúba lépés mellett.

A szombati budapesti döntőben a csapat Kövér Berta néven versenyzett – a német mozsárágyú-óriás neve a csapat erejére utalt, s már más első világháborús versenyen is szerencsét hozott. Idén az öt anyaországi és egy erdélyi csapat mellett mi képviseltük Felvidéket. Végül fej-fej mellett haladva a selyés Kövér Berta és a veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnázium végzett az élen úgy, hogy a ráadáskérdés után is egyaránt 57-57 pontjuk volt a csapatoknak. A harmadik helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium végzett. A siker önmagában is öröm, másrészt két negyedikes diákunk hattyúdala is volt, Gyarmati Vince és Répás Balázs négy éven át képviselték sikeresen a Selye János Gimnáziumot. Hasonló jó szereplést kívánunk nekik a közelgő szóbeli érettségin is.

 

[gallery ids="3442,3444,3443"]

Elek József, a Selye János Gimnázium tanára


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.