A Selye János Gimnázium sportsikerei

Áprilisban immár hagyományosan az érsekújvári atlétikai stadion adott otthont a Komáromi járás atlétikai versenyének. Több iskola versenyzője mérte össze tudását nyolc versenyszámban. A feltételek kiválóak voltak, kitűnő pálya és ideális időjárás várta az atlétákat. Ismét bebizonyosodott, hogy a megfelelő felkészülés, kitartás és tapasztalat meghozza gyümölcsét – gimnáziumunk csapata szerezte meg a legtöbb érmet. Az eredmények magukért beszélnek: 9x első hely, 5x 2. és 3x 3. hely!, így reménykedve várták a kerületi döntőt, melynek Nyitra adott otthont. Igaz, hogy itt nem lettek elsők, de három 3., négy 4. és két 5. helyet értek el. A lányok közül a legügyesebbek: Édes Lili 200 méteren a 3. helyen és távolugrásban a 4. helyen végzett, Horján Alexandra magasugrásban harmadik lett és Tóth Tímea pedig futásban 1500 méteren 3., míg 400 méteren a negyedik helyet szerezte meg.
Majd a Komáromi Napok keretén belül részt vettünk a Komáromi ifjúsági futóversenyen több korcsoportban, különböző távon. Itt Rácz Lili 1500 méteren harmadik, míg Gábor Zsuzsanna a leghosszabb táv győztese lett. Mint minden évben, idén is sok futásra éhes gimnazistánk állt rajthoz a Komárom nemzetközi szabadidős utcai futóversenyen, melynek elsődleges célja az egészséges életmódra nevelés segítése, és egyben versenyzési lehetőség biztosítása. Most is 57! diákunk képviselte iskolánkat. Szép eredmények születtek, majdnem minden kategóriában győzni tudtunk. A 15-18 éves fiúk kategóriájában első helyezett lett Obert Ákos, második Kara Mátyás és harmadik Andruskó Zoltán. A 15-18 éves lányok kategóriájában első lett Tóth Tímea, aki az összesített versenyben is az első helyet szerezte meg. A 19-35 éves korosztályban pedig Gábor Zsuzsanna az összesített 9. helyen végzett. Végül, de nem utolsósorban a 10 kilométeres táv 5. helyezettje Urbán Emese lett.
Gratulálunk az eredményekhez és sok sikert kívánunk sportolóinknak és felkészítő tanáruknak, Dióši Viktornak!

PaedDr. Králik Zsuzsanna

(kép: pixabay.com)


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .