Kiss László: 300 – A fizikaoktatás alkonya

A fizika soha nem tartozott a legnépszerűbb tantárgyak közé. Mégis volt idő, amikor jobban érdeklődtek iránta, mint manapság. A tizenkilencedik században a lelkes kutatók a fizikai és a kémiai kísérleteikkel még az úri szalonok közönségét szórakoztatták, Jules Verne pedig már a holdutazást vizionálta.

A hatvanas évektől főleg az űrkutatás látványos sikerei miatt volt népszerű a fizika. Akkor úgy tűnt, minden lehetséges. De a fiatalokat nemcsak ezek a tudományos eredmények, hanem az irodalom, a mozi is inspirálta. Ekkor élte fénykorát a tudományos-fantasztikus irodalom, rengeteg film, de még mese is készült, gondoljunk csak Mézga Aladár kalandjaira.

A filmekben mára már csak a fantasztikum maradt meg, legtöbb esetben a tudomány legkisebb nyoma nélkül. A számítógépes technika lehetővé teszi bármi életszerű modellezését, nem igazán tudjuk elválasztani a valóságot a fantázia világától. Ma a néző nem gondolkodik el a jelenségek okán. Nem jut eszébe a gravitáció és a nehézségi gyorsulás, mikor a hídról leugró hős húsz méter zuhanás után is sértetlen marad, vagy a potenciálkülönbség hiánya, amikor a drótkerítésen lógó gyereket megrázza az éppen bekapcsolt magasfeszültség, sőt a szürke egyes árnyalatairól sem az albedó, a visszavert fény aránya jut az eszébe.

Az érdektelenség azért is érthetetlen, mert még mindig talán a fizika az a tudományág, amely a legközelebb van a mindennapi élethez. Az alap- és középiskolákban tanult jelenségek döntő többsége látható, megfigyelhető, ezekkel a gyerekek a mindennapokban is találkoznak, csak éppen nem tudják megmagyarázni azokat. Ugyanez már nem mondható el a kémiáról és a biológiáról, így akár szerencsésnek is gondolhatjuk magunkat.

A fizika oktatása az alapiskola hatodik osztályában kezdődik. A jelenlegi állami tanterv az alapiskolában és a középiskolában összesen 300 órát szán a fizika oktatására, azaz mindkét szinten heti öt-öt óra a kötelező. Ezt az iskolák további órákkal bővíthetik, amennyiben lehetőségük és igény van rá. Összehasonlításképp az 1997-ben kiadott tanmenet szerint alapiskolában minden évfolyamban heti két óra, azaz összesen nyolc, a gimnáziumokban az első két osztályban heti három, harmadikban és negyedikben pedig heti két óra, azaz összesen heti tíz óra volt kötelező.

Minden tantárgy oktatását három dolog határozza meg: a tanmenet, a tankönyv és elérendő célt meghatározó érettségi követelmények. A tanmenetben a tantárgy jellemzése az alapiskolák és a középiskolák számára az utolsó betűig megegyezik. Ez azt jelenti, hogy nincs semmiféle előrelépés, pontosan ugyanazt tartja fontosnak az alapiskolások, mint az érettségire, illetve egyetemre készülő gimnazisták számára. Az alapgondolat a körülöttünk lévő természeti jelenségek megfigyelése és az összefüggések megértése. Mindezt elsősorban kutató munkára, leggyakrabban kísérletezésre építve. A legfontosabb a diákok önálló munkája, melyek új ismeretekhez vezetnek, de nagy hangsúlyt fektet a párbeszédre, a diákok saját ötleteire, a fogalmak helyes használatára és az összefüggések megértésére. Ismerve, hogy hány óra áll rendelkezésre mindehhez, nem igazán lehetnek illúzióink az elsajátított ismeretek mennyiségéről.

A tartalmi részben még a gimnáziumi tanmenet is sok helyen előtérbe helyezi a jelenségek kvalitatív leírását, illetve grafikus feldolgozását annak számszerűsítése helyett. Negyven órát ír elő önálló megfigyelésre, kísérletezésre és mérésre, külön kihangsúlyozza, hogy a mérés eredményeit a diákok a mért adatok feldolgozása és matematikai kiértékelése nélkül prezentálják.

A gyakorlat mögött háttérbe szorul a számításos feladatok megoldása. Ez az alapiskolában még bizonyos szintig érthető, de a középiskolai érettségi kérdéseknek két számításos, egy könnyebb és egy bonyolultabb feladatot kell tartalmazni. A feladatok megoldásához biztos matematikai tudásra lenne szükség, de ez ma messze elmarad a szükségestől. Elég annyit megemlíteni, hogy a törtekkel a hetedik osztályban, negatív számokkal nyolcadikban, az egyenletekkel kilencedik osztályban találkozik először a diák. Az algebrai kifejezések rendezéséről, a feladatok általános megoldásáról meg már ne is álmodjunk. Így a fizika oktatása inkább ismeretterjesztés, mint egy tudományág oktatása.

A tanmenethez szorosan kapcsolódnak a tankönyvek. Rá kellett jönnöm, hogy a tankönyv nem bor vagy whisky. Mikor megjelentek az új gimnáziumi tankönyvek, átnéztem őket, és feltettem a polcra. Most, hogy ennek a cikknek a megírására felkértek, újra beléjük lapoztam, de meg kellett állapítanom, hogy ezeknek nem tett jót az elmúlt néhány év, bizony nem értek be, nem lettek jobbak. Számomra még mindig Szalay Béla Fizikája és a Dér–Radnai–Soós feladatgyűjtemény az alapmű. Aki tudja, ami ezekben benne van, az elmondhatja, hogy tudja a középiskolai fizikát.

(A teljes cikk a Katedra folyóirat XXII/9. számában olvasható)

kép: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .