Sző, fon, nem takács – nyári szövőműhely

Az Életfa polgári társulás 2015. augusztus 1. – augusztus 5. között szövőműhelyt szervez fiatalok és felnőttek részére a dunaszerdahelyi Csemadok Házban (Bacsák utca 240/13).

A szervezők mindazoknak ajánlják a tábort, akik szeretnének nagyanyáink nyomán beülni a szövőszék mögé és békés nyugalomban alkotni, teremteni. A szövéshez segítséget kapnak Nagy Máriától, aki a Lőrincz szövőműhely szövőszékeivel biztosítja a minőségi termékek létrejöttét. A saját kézzel leszőtt kelméket, anyagokat, szőtteseket minden alkotó hazaviheti. Naponta 8.30-tól 17.00 óráig a szövés történelme mellett a szövési technikák, szövőszékhasználat elsajátításával erős gyakorlati oktatást kap minden résztvevő, amit napról-napra egyre sikeresebben tud majd használni.
A tábor alatt készíthetők: rongyszőnyegek – egyszerű, csíkos, színes ripsz, tarisznyák – 35 cm széles, díszpárnák, ágytakarók, népviseletek anyaga, sálak, kendők, babahordó kendő, poncsó, ruhaanyagok…

Az ötnapos szövőműhelybe 15 éves kortól várják az érdeklődők jelentkezését, a résztvevők maximális létszáma 8 fő.

szovotabor-2015

Részvételi díj: 110,- €/5 nap – ami tartalmazza az elméleti és gyakorlati oktatást, szövőszék- és anyaghasználatot, naponta ebédet. Részletfizetési lehetőség van. Jelentkezési határidő: 2015. június 30.

Bővebb információ: Nagy Mária, 0902 678 099, nagyvmari@post.sk
Varga Mária, 0905 864 293, eletfa77@gmail.com
Jelentkezni Varga Máriánál lehet.

forrás: csemadok.sk, fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .