Tolcsvai Nagy Gábor: Nyelvszemlélet, személyiség-, közösség- és kultúraképzés a Szlovákiai magyar nyelvtankönyvekben (II. rész)

4. A nyelv fogalmi kidolgozása a tankönyvekben
A tankönyvírás látszólag egyszerű feladat: a tudományos kutatás el­végzi a munka nehezét, majd a felderített és leírt szabályokat, adatokat tankönyvi szöveggé kell alakítani. Azonban egy tudományosan fel­de­rí­tett, részleteiben leírt jelenségkör csak komoly átdolgozás, átrendezés nyomán válhat tankönyvi szöveggé, tananyaggá. Evidenciának tűnik a kor­osztályi szintű elvonatkoztatás, részletezettség és rendszer­szem­lélet, azonban gyakran ez is nehezen valósul meg, általában túlzott az absztrakció a tankönyvekben. Emellett azonban a koherens, kö­vet­ke­zetes és korszerű fogalmi kidolgozás még nagyobb hiányokat szen­vedhet.
A nyelv tudományos leírása elméleti és módszertani kö­vet­kezetességgel lehetséges. Az elméleti és módszertani kö­vet­ke­ze­tes­séget a nyelvtankönyvekben is szigorúan érvényesíteni kell, különben a nyelvleírás mint megtanulandó tananyag érthetetlen, töredékes, ellentmondásos lesz. Vagyis a tankönyvszerzőnek döntenie kell, hogy melyik nyelvelméleti irányzatot választja, annak mely elveit követi. E ponton egyértelműen le lehet szögezni, hogy a funkcionális nyelvészet a nyelv fogalmát, rendszerét és funkcióit sokkal közelebb tudja vinni a diákhoz, mint a formális. Hiszen a funkcionális megközelítés bevonja a beszélő és a hallgató nézőpontját, céljait és elvárásait a nyelvi rend­szer leírásába, míg a formális nyelvészet ezt nem teszi meg. Ha a diák felismeri, hogy a nyelvtanórán tárgyalt tananyaghoz a legszorosabban köze van, mert a tudásáról és cselekvéseiről van szó, akkor nyilván motiváltabbá válik a tanulása. Ez a körülmény kivált kisebbségi hely­zet­ben lényeges.
A tankönyvírónak és az anyanyelvi pedagógusnak először azt kell eldöntenie, hogy mit tanítunk az anyanyelvórán:
a) a nyelvet tanítjuk vagy a nyelvről tanítunk, vagy mindkettőt,
b) a nyelvi rendszert vagy a nyelvhasználatot tanítjuk, vagy mindkettőt?
A funkcionális nyelvszemlélet szerint a kettősségek két tagját egye­sí­te­ni kell a szerves és hatékony anyanyelv-pedagógia érdekében.
A formális nyelvészet egyik megalapozója, a Saussure-féle struk­tu­ralizmus ma is nagy hatással van az anyanyelv-pedagógiára. A struk­turalizmus az elvont nyelvi struktúrát a kollektív tudás részeként tartja számon, és a nyelvtanban e struktúrát kívánja leírni. Az iskolában eszerint ezt az elvont rendszert kell tanítani és tanulni. A nyelv­hasz­nálat a strukturalizmus szerint esetleges, gyakran hibás. Az eszményi használat, az ideális beszéd az elvont kollektív alapú nyelvi rend­szer­hez kell hogy igazodjon, a diákokat ezért erre az eszményi beszédre kell tanítani az iskolában. A strukturalizmus nyelvelmélete elszakítja a diá­kot saját intuitív, gyakorlati tudásától, a nyelvet tőle független és ide­gen rendszerként mutatja be.
A funkcionális nyelvészet szerint a nyelvet a világról való tudás és a nyelvről való intuitív, gyakorlati tudás együttes nézőpontjából lehet és kell megközelíteni, érvényesítve beszélő nézőpontját, a nyelvi kifejezések funkcióira, jelentéseire összpontosítva. Ezért a rendszert és a használatot egyben kell kezelni, és e kettős szemlélet keretében lehet fejleszteni is az iskolai tanulók gyakorlati nyelvtudását, miközben reflexív, fogalmi tudásuk fokozatosan kialakul.
Innen nézve az itt vizsgálandó, a szlovákiai magyar anyanyelvű kisebbségi tanulóknak írt tankönyvek egy része inkoherens, merev és nehezen érthető. A Csicsay Károly–Kulcsár Mónika által a középfokú szakmunkásképző iskolák számára írt tankönyvben például ezt olvassuk a nyelvről, két egymást követő idézetben: “Az anyanyelv az a nyelv, amelyet az ember gyermekkorában a szüleitől vagy a kör­nye­ze­tétől megtanul. Anyanyelvét az ember a mindennapi életben ter­mé­szetes módon képes használni, gondolatait ezen a nyelven tudja a leg­könnyebben kifejezni” (6. old.). „A beszéd és a nyelv két különböző fogalom. [bekezdés] A beszéd olyan mondatok láncolata, amelyekkel gondolatainkat, érzéseinket, a világról való közléseinket fejezzük ki. […] Az embernek azonban nemcsak a nyelvet kell ismernie, hanem meg kell tanulnia a társadalmi szabályokat is” (14. old.).
Az idézet több szempontból is zavaros, a felnőtt olvasónak is, nemhogy egy középiskolásnak. A szöveg egyrészt szembeállítja a be­széd és a nyelv, vagyis a használat és a rendszer fogalmát. Azonban a könyv csak a beszéd meghatározását adja meg (a használatnak ellentmondva), miközben a tankönyvből nem derül ki, hogy mi a nyelv. Ami meg­tudható a nyelvről, az éppen a megtagadott használat: az anyanyelv az, amit használni tudunk közlésre. Másrészt a beszédet, tehát a hasz­nálatot egyetlen grammatikai tényezővel határozza meg, a mondattal, mondatok egymásra következésével, amely nem sokkal később (21. old.) a szöveg definíciója lesz. A beszéd és a szöveg azonosítása legalábbis merész elképzelés, amelyet szakmailag semmi nem igazol. Éppen a nyelvhasználati vizsgálatokból tudható, hogy a hétköznapi beszéd gyakran szintaktikailag és retorikailag nem teljes mondatokból áll (erről lásd még lejjebb). A szakközépiskolai tankönyv itt teljes kudarcba fullad, mert a két kulcsfogalom, a nyelv és a beszéd ér­tel­me­zés nélkül marad.
Bizonnyal nem véletlen, hogy a Csicsay Károly részvételével írott tankönyvekben a példák vagy írott monologikus vagy beszélt mo­no­lo­gikus szövegekből, retorikai beszédekből származnak, és sem meta-, sem példaszinten nincsen párbeszéd, élőszó, amelyről egyébként le­súj­tó értékkifejezésekkel nyilatkoznak a szerzők. A szerzők ezáltal a rendszer általuk értelmezett oldala felé tolják a tananyagot, figyelmen kívül hagyva a beszélt nyelv rendszerét.
Emellett a nyelv vagy a beszéd (?) fő funkciója a „gondolat kifejezése”. A kommunikációs modell ezáltal egyoldalú, monologikus lesz, célzás sem történik a párbeszédre, a nyelvi együtt cselekvésre. A Si­mon–Misad–Szabómihály-féle tankönyv ezt a kérdést ru­gal­ma­sab­ban tárgyalja. Jóllehet e szerzők is a Jakobson-féle kommunikációs modellt alkalmazzák, ám a nyelvi funkciókat részletesebben és ru­gal­ma­sabban tárgyalják.

(A teljes cikk a Katedra folyóirat XXII/9. számában olvasható)

kép: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .