H. Noszek Magdaléna: Tanévzáró gondolatok

Az iskolakapu egykedvűen köszönti a nap mint nap érkezőt, és méltósággal bocsátja útjára a ballagót. Június van. Megint elmúlt egy tanév. Mihez viszonyítva? Érdekes kérdés. Nézzük most a pedagógus szemszögéből. Van, aki az első tanítási évet tudja maga mögött, van, aki pályája és ereje teljében van, de olyan is, akinek most csengetett utoljára az iskolacsengő.

Illik azokhoz szólni először, akik mögött több évtized után az iskolakapu végleg becsukódik. Kosztolányi Dezső Aranysárkány c. regényében ezt írja: „A mi igazi feladatunk az apostolkodás, a nevelés, az emberteremtés, mint a jó Istené, a nevelés, ami meglehetősen nehéz dolog.” Visszatekintve a megtett útra, ugye, szép volt mégis? Ugye, érdemes volt? Ugye, csodálatos ez a pálya? Meglehetősen fáradt, csendes, bólogató tekintetek vesznek körül képzeletben. Gondolataimban magam köré gyűjtöm azokat a Kollégákat, akiknek megköszönöm az életművet. Legyen áldott a megérdemelt pihenés.

Most ideképzelem azokat a Kollégákat, akik tovább viszik a stafétabotot, akikre örökül testálódik a teher szeptembertől, a szlovákiai magyar oktatásügy súlya. Nem, nem a támogató civil szférára, nem a politikai képviseletre, nem az érdekképviseletre, nem a médiára szegezem tekintetem, hanem elsősorban Rád, szlovákiai magyar Tanító!

Neked milyen volt a tanéved? Érzed-e a terhét a létnek? Nem bántalak, nem vádbeszédet tartok. Kérdezem csupán… A szlovákiai magyar oktatásügy ezer sebből vérzik. Ezt most már mindenütt halljuk, olvassuk. Pedagógiai gyakorlatunk motivációs tárházának fontos kelléke a példa. Ereje is van, tudjuk mi ezt jól.

Van egy kis időd? Mert akkor leülök, mesélek. Közel húsz évvel ezelőtt az akkori miniszter asszony, Slavkovská alternatív „oktatástervei“ a szlovákiai magyar oktatásügy végét jelenthették volna. Mi is tettük a dolgunk. Ópusztaszerről hoztam haza éppen egy csapat kiránduló gyereket. Megállt az autóbusz, várt az igazgató bennünket – és persze a szülők is. Szomorúan közölték, otthon nem jó a helyzet. Ha nem lesz összefogás, talán a történelmet is szlovákul oktatják majd szeptembertől… Hátam mögött lassan megszólalt az egyik diákom: „Mert a haza nem eladó! Ezüstpénzre sem váltható…” Lassan mindenki csatlakozott az esküre szövetkező dalhoz, és pillanatok alatt ötven gyerek éneke hasította az éterbe a nem feladás himnuszát: „mert a haza lelked része, határait belévéste ezer éve a hit.“ Patakzott a könnyünk, mégis erősnek éreztük magunk. Másnap a hatalom önkénye ellenőrizte a bizonyítványokat, vajon magyar vagy szlovák nyelven írtuk-e. És igen, kimentünk az utcára. Hatalmas megmozdulás volt. Szakadt az eső, de senkit sem érdekelt. Az ügy volt a fontos.
Miért ez a nagy kitérő? Hogy jön ez a 2015-ös tanévzáráshoz? Egyszerű a válasz. Mert a veszély sosem múlik el, csak másképp van jelenése. Ez a nagy tanulság. Azt mondod, ez ma nem divat? A helytállások olyan egricsillagosak? Ugye nem visz el korunk globálexpressze olcsó vizekre?

Párhuzamokat keresek… mert a diszkriminatív intézkedések sora kell, hogy égessen. Nem lehet, hogy az anyanyelv oktatása a magyar tanítási nyelvű iskolákban kevesebb óraszámban történjék, mint a szlovák nyelv oktatása a szlovák tanítási nyelvű iskolákban!

Az oktatási tárca nem hagyta jóvá az állami kerettantervek innovációjának részeként a magyar tannyelvű iskolák számára elkészített történelem kerettanterveket, pedig a Történelemtanárok Társulása évek óta harcol érte. A magyar tanítási nyelvű iskolába járó magyar gyerekek diszkriminációja süt ki a „politikai döntésből”, hiszen így a szlovák tannyelvű iskolát látogatók a többségi nyelvet és kultúrát a történelem fényében megismerhetik, ellenben a magyar iskolát látogató gyerekkel, akinek hiányzik az érvényben lévő tankönyvéből 1848/49 igaza, a 20. század sorsfordító eseményei… Ez így nem korrekt Kollégák! Ugye? A kisiskolák bezárását fenyegető intézkedésekről már nem is beszélve, de reménykedve olvasom a témával kapcsolatos aktuális cikkeket, a civil szféra igyekezetét, a petíciós kezdeményezést, ami mögé a politikai képviselet is felsorakozik… Van ám, aki mégse, mert olcsó kampányfogásnak tartja. Ledöbbenek az olyan kijelentésen, hogy nekem már felnőttek a gyerekeim, mit érdekel az iskola? Meg a politikát hagyjuk a politikusra? Meg hogy üljek ölbe tett kézzel, s nézzem tehetetlenül a vergődéseink? Miről szól ez? Mit tükröz? Saját kudarcainkat…

És akkor itt van a mindenkori Tanító. Kolléga! Illene csatasorba állni magunkért, a tegnap tiszteletéért és a jövőért. Azt mondták nekem a minap nagy bölcsen, hogy lejárt a hősi halottak kora. Hát akkor légy élő hős a képzelt vár fokán! És mindenekelőtt légy példa, ha kell, szítsd a tüzet és perzselj, és igen, lázadj a hatalom önkénye ellen! Polgárjogoddal élsz, ha aláírod a petíciót annak jeléül, hogy van véleményed és bátorságod azt mondani, tiltakozom! Ezt is rád testálták, szlovákiai Magyar tanító!

Jó nyaralást, ügyünk érdekében pedig örök készenlétet kívánok, Kolléga!

H. Noszek Magdaléna
A Közép-európai Nyelvek és Kultúrák Intézetének adjunktusa, a Katedra szerkesztőbizottságának tagja, Nagymácsédon él

kép: pixabay.com

(Az írás megjelent a Katedra folyóirat XXII/10. számában)


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .