Draxler oktatásügyi miniszter harminc napot kért, hogy válaszoljon a petícióra

A nyári szünidő ellenére komoly történések zajlanak a hazai oktatásügyben. Ezekről is szó volt a Martosi Szabadegyetem egyik kerekasztal-beszélgetésén, melyen részt vett Pék László, a Pázmány Péter Alapítvány kuratóriumi tagja, Jókai Tibor, az SZMPSZ elnöke, A. Szabó László, az MKP oktatáspolitikáért felelős alelnöke, Mézes Rudolf, az SZMSZSZ elnöke, valamint FIBI SÁNDOR nyugalmazott iskolaigazgató, a Szlovákiai Magyar Iskolaigazgatók Szövetségének volt elnöke, akivel szombat reggeli műsorában VASIK JÁNOS, a Pátria Rádió munkatársa beszélgetett.

Vasik János: Sikerült-e valami újat, biztatót mondani a szabadegyetem résztvevőinek, hiszen ennek a két hónapnak felkészülésnek kellene lennie a szeptemberi történésekre?

Fibi Sándor: Ennek a fórumnak, tehát a MartFesztnek – amit nyugodt szívvel szabadegyetemnek is neveznék – , nem az a célja, hogy itt valami újat mondjunk a közönségnek, hanem az, hogy bizonyos társadalmi részterületeket kicsit mikroszkóp alá vegyünk, elbeszélgessünk a jelenlegi helyzetéről és pontosan azokról a feladatokról, amik előttünk állnak, hogy a mostani helyzeten javítani lehessen. Mert az különösen érvényes az egész szlovákiai oktatásügy helyzetére, hogy eléggé katasztrofális helyzetben leledzik, és ezen belül a magyar nemzetiségi oktatás ügye pedig végképp nincs rózsás helyzetben. Ugyanis tudomásul kell venni valamit és ezt hangsúlyoztuk a szabadegyetemen is, hogy ha egy ország politikai vezetése nem hajlandó egy részterületnek megadni azt a szükséges anyagi támogatást, dotációt az állami költségvetésből, ami az üzemeltetéséhez elengedhetetlenül szükséges, akkor olyan helyzetek állnak elő, mint a szlovákiai oktatásügyben. Ez azt jelenti, hogy ha az állami költségvetésnek legalább 6%-a az oktatásügyre jutna, akkor nem kellene azon gondolkodni, és nem kellene Damoklész kardjaként a fejük fölött lebegtetni az önkormányzatoknak azt a lehetőséget, hogy az iskolát be kell zárni. És ha a szlovákiai magyar oktatásügyben meglévő 263 magyar iskolából kb. 170-et ez a rém fenyeget, akkor el tudjuk képzelni, hogy hogyan néz ki a szlovákiai magyar oktatásügy. Éppen ezt hangsúlyoztuk, hogy először nekünk, magyaroknak kellene tudatosítanunk azt, hogy kik vagyunk mi ebben az országban, milyen elvárásaink vannak, hogy mit kérünk és mit követelünk a politikai vezetéstől. És lehetőleg nem úgy működni, hogy a könnyebb, a problémamentesebb utat választani, a látszólag könnyebb utat – hogy egyszerűen a képviselő-testület megszünteti az iskolát. Erre kell felhívni a figyelmet, hogy ha tudatosítjuk, hogy mi magyarok vagyunk, akkor tudatosítanunk kell azt is, hogy a gyermekeinket a boldogulásuk érdekében magyar anyanyelvű iskolába kell adni, és ki kell állni minden fórumon azért, hogy magyar iskolába járhasson. Természetesen minden egyes érintettől, legyen az pedagógusszövetség, politikai párt, Csemadok vagy helyi önkormányzat, igenis elvárható az, hogy egységes, egyenes irányba közösen, következetesen lépjünk fel. És ezt az egy évet, amit most a törvényhozás, mint egy lehetőséget még felkínált, kihasználjuk arra, hogy kidolgozzunk egy olyan koncepciót, amely hozzájárul ahhoz, hogy a magyar iskoláink a megszűnésük veszélyét elkerülve tovább virágozhassanak.

Ez az egyéves „egérút” vagy rövid „surranópálya” érdekes lehet abban az esetben, ha az önkormányzat hajlandó felvállalni a deficitek finanszírozását. Tudják-e az oktatáspolitikával foglalkozók, milyen folyamatok indultak el, vannak-e visszajelzések önkormányzatok, iskolák részéről, hogy mi lesz szeptemberben? Van-e olyan iskolánk a sajtóban említett bényin kívül, amelyik nem nyit ki?

Egyelőre nem tudunk ilyen iskoláról. Egy gondolat erejéig visszatérnék ahhoz a petícióhoz, amelyet a civil társadalom elindított és csodálatos eredményt produkált. Ezt az alkalmát használnám ki arra, hogy megköszönjem minden aktivista önzetlen segítségét, tudatos hozzáállását ahhoz, hogy ebben a petícióban emberek ezreit, sőt huszonhatezernél több embert megnyert a közös célunknak. Ez a huszonhatezer ember is tudja azt, hogy nem véletlenül indult el ez a petíció, hanem pontosan azért, hogy tudatosítsuk azt, hogy nekünk ehhez az iskolához jogunk van. A polgármesterek, az önkormányzati képviselők is – és most kritikusan mondom –, nem egy magyar iskola igazgatója is tudja azt, hogy hol a helye. Mert sajnos előfordult valóban az: hogy ha egy magyar iskola igazgatója azt bizonygatja, hogy tekintsünk el az anyanyelvi órák számától, akkor ott nagyon nagy bajok vannak. Én azt hiszem, a civil szféra lesz talán az, amelyiknek sikerül elérnie, hogy a politikai pártok a nemzetiségi oktatásügyet ne valamilyen kampány propaganda céljára használja fel, vagy ha igen, akkor mind a két párt ugyanabban a mértékben, ugyanúgy nyerje meg a választókat, hogy az oktatás mellett kiállva ők is példát mutassanak arra, hogyan kell ezt az ügyet kezelni.

Juraj Draxler oktatásügyi miniszter ezt a huszonhatezer aláírást gyakorlatilag nem vette figyelembe, hiszen ez hangzott el azon a találkozón, amin Ön is részt vett. Lesz-e folytatása, sikerült-e már valamit kitalálni?

Azt hiszem, már van is folytatása, hiszen erről az ügyről most már tud Strasbourg, az Európa Tanács, Draxler miniszter úr már megkapott egy ilyen jellegű leiratot az Európa Tanácstól. Már a petíciós bizottságot értesítette arról, hogy kihasználja a rendelkezésére álló lehetőséget, és kért még harminc napot arra, hogy a petícióra hivatalos választ fogalmazzon meg. Ugyanis valóban úgy néz ki, hogy egyelőre nem tud mivel védekezni – nem lehet megmagyarázni józan ésszel azt, hogy létezhet az, hogy egy nemzetiség gyereke az anyanyelv tanítására öt órát kap, a másik nemzetiség gyereke pedig az anyanyelv tanítására kilenc órát kap. Hogyan lehet azt megmagyarázni, hogy egy nemzetiségnek a gyerekei meg vannak fosztva attól a lehetőségtől, hogy saját nemzetük történelmét az iskolában tanulhassák. Feltételezhetően most próbál még valamilyen álindokokat keresni hozzá, s mi nagyon várjuk azt, hogy a következő harminc nap leteltével vajon mit fog válaszolni.

A beszélgetés a Pátria Rádióban elhangzott interjú szerkesztett változata.

fotó: martfeszt


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .