Felhívás: Nyitva van az aranykapu…

A 60 éves komáromi Jókai Mór Alapiskola GAUDIUM vegyes karának tagjai az iskola gyermekkarának egykori tagjait – dalostársaikat továbbra is szeretettel várják soraikba!

„Az éneklés szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is.”
(Kodály Zoltán)

60 éves lett az egykori II. lakótelepi, később Béke Utcai, 10. éve már a Jókai Mór Alapiskola. A jövő tanévben már 55 éves lesz az iskola – Pálinkás Zsuzsanna által alapított – gyermekkórusa és 45. évét tölti be a Kaszás Jánosné Morvay Margit által alapított Kicsinyek Kórusa. Jómagam, mint a jubiláló iskola majd 40 éven át pedagógusa (a sors kegyeltjeként) a két nagyszerű pedagógussal–kórusalapítóval évtizedeken át együtt dolgozhattam; nagyon sokat tanultam tőlük. Tudom: a „teremtő nemes akaratot”, az emberszeretetet, a magyarságtudatot, a közösségért való önzetlen tenni akarást mindkettőjük otthonról hozta magával. Mi sem volt számukra természetesebb, mi több: erkölcsi kötelességüknek érezték, hogy alapító tagjaivá váljanak a – múlt évben fennállásának 50. évfordulóját ünneplő – CsMTKÉ –nek, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa elődjének. A „tanítók kórusában” olyan szellemi nagyságoktól, kiváló szakemberektől tanulhattak, mint Szíjjártó Jenő, Ág Tibor, Janda Iván, Viczay Pál vagy Vass Lajos, a CsMTKÉ első magyarországi vendégkarnagya. Az, hogy kezük alatt mind a „nagyok”, mind pedig a „kicsinyek” kórusa szinte a kezdetektől a szlovákiai gyermekkórusok élmezőnyében helyezkedett el, nem a véletlen dolga volt, hanem a felsorolt kiváló szakemberektől „örökölt” megszállottság, szakértelem és kemény munka eredménye. Az is nagyban az ő érdemük, hogy a Jókai Mór Alapiskolának (más iskolákkal ellentétben) a jelenben három működő kórusa is van: a „nagyok”- (a saját nevelésű) Juhász Mónika, a „kicsinyek” (a szintén saját nevelésű) Pfeiferlik Annamária vezetésével és a 13. éve működő ( a gyermekkórusok egykori tagjai által alapított) GAUDIUM vegyes kar és hangszeres kamaraegyüttes jómagam vezetésével.

A Komáromi Városi Művelődési Központ és a Jókai Mór Alapiskola Gaudium vegyes kara és hangszeres kamaraegyüttese az elmúlt, 2014/15-ös évadban is rendszeresen próbált, hogy nívós műsorokkal tudjon kiállni a saját rendezvényein, illetve sikeresen eleget tudjon tenni a felkéréseknek, helyt tudjon állni a cserefellépéseken. Az elmúlt évadban a kórus és hangszeres kamaraegyüttese a következő rendezvényeken volt hallható-látható: 2014. szeptember 17-én Bátorkeszin a Karátson Imre énekkar által szervezett Baráti Kórustalálkozón; október 1-én a Zene Világnapja alkalmából a helyi VMK által szervezett rendezvényen, a Klapka téren; december 12-én a Gaudium hagyományos Adventi Hangversenyén a Tiszti Pavilonban; 2015. február 21-én a komáromi Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület és a Gaudium Polgári Társulás közös rendezvényén – a Jókai 190 című emlékműsorban, a Kultúpalotában; április 17-én a VMK és a Gaudium Polgári Társulás közös rendezvényén, a VOX HUMANA kórusfesztiválon, a VMK színháztermében; 24–én a 3 Preiner című kiállítás nyitóműsorában, a Limes galériában; 30–án a Lehár Ferenc Polgári Társulás koszorúzási ünnepségén, a zeneszerző szobránál; május 10-én a solymári Corvinus vegyes kar Tavaszi Kórushangversenyén, Solymáron; 16-án a Pápai Éneklő Szülők Kara – a kórus fennállásának 15. évfordulója alkalmából tartott – ünnepi hangversenyén, Pápán; Június 20-án a Gaudium Polgári Társulás, a Komáromi Városi Művelődési Központ és a Lehár Polgári Társulás karöltve rendezett Kontrasztok avagy Boldog 60. szülinapot Jókai Mór Alapiskola című, nagy visszhangot kiváltó szórakoztató műsorban a VMK színháztermében.

Örömmel tölti el az együttest és lelkesítő számára, hogy (általában teltházas) rendezvényei ékes bizonyítéka annak, hogy egyre többen vannak, akiknek a nemesebb élőzenére is igényük van, akik a média kínálatánál nemesebb szórakoztatásra vágynak.

Kedves II. lakótelepi, Béke utcai, „Jókais” volt gyermekkórus tag! Mi, a Gaudium vegyes kar – Chovan (Szabados) Erzsébet, Csontos (Ambláczky) Katalin, Krajcsi Judit, Krizsán (Szabados) Irén, Magyar (Szkukálek) Tímea, Mellék (Haris) Szilvia, Pfeiferlik (Kobza) Erzsébet, Rigó (Paluska) Katalin, Szabadszállási (Horváth) Hajnalka, Szabó Anna, Szi (Bohunyi) Judit; Anda Dávid, Bathó János, Barthalos István, Bálint Albert, Grassl Ferdinánd, Nagy Ferenc, Nagy János, Nagy Péter, Pipper László, Szebellai Dániel; a hangszeresek: Czifra Zsolt, Fekete Éva, Kalmár Zsuzsanna, Korpás Réka, Kulin Eduard, Misák Bence, Siposs Jenő – minden énekelni, muzsikálni vágyót szeretettel várunk sorainkba. A próbákat kedden és csütörtökön 17.30- tól 19.30-ig a Jókai Mór Alapiskolában tartjuk. Ha hetente egyszer rendszeresen jelen tudsz lenni valamelyik próbán, ne tétovázz tovább!

Gyere közénk, hozhatod énekelni, muzsikálni vágyó jóbarátaidat is, éljük meg közösen az énekkarozás semmivel sem pótolható izgalmait és örömeit; tanítómesterünk Kodály Zoltán „üzenetének” igazát, miszerint: „Az ének megszépíti az életet, az éneklők másokét is”.

Ezúton is tisztelettel és szeretettel megköszönöm az együttes minden egyes tagjának a belém helyezett bizalmát, a velem való együtt munkálkodását. A „polgári társulás” vezetőségének; Pipper László elnöknek, Kis Anita alelnöknek, Kolozsi Ildikó pénztárosnak; Rigó Katalinnak és Grassl Ferdinándnak a közösségért végzett munkáját; Pfeiferlik Tamásnak (m.v.) a kórus szólistájának önzetlen segítségét.
A következő évadot a 2015. szeptember 4-i kóruspróbával kezdjük!

Stirber Lajos
A GAUDIUM karnagya

kép: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .