Hajduné László Zita: A humor pszichológiája mint a nevelés egy lehetséges eszköze

Már régóta foglalkoztatott az a gondolat, hogy szeretnénk írni a humorról, mert úgy véljük, hogy a pedagógus tevékenysége során ez a nevelés egy lehetséges eszköze a nehézségekkel való megküzdésnek.
A humorra vonatkozó tanulmányok az 1930-as évekre nyúlnak vissza. Gordon W. Allport (1980) pszichológus kijelentette, hogy a humor a mentális egészség elengedhetetlen feltétele. Sigmund Freud (1928) elméletében a humorról azt fejtette ki, hogy a fölösleges energiák levezetésének egyik formájára. Tanulmányaiban S. Freud elkülönítette a viccet, az élcet és a humort, vagyis a vicc más ember felé irányul, a humor pedig saját maga felé. Véleménye szerint, az „én” fenntartja az örömelvet – az örömszerzésnek és a fájdalom elkerülésének igényét a humor által. Meggyőződése, hogy a humor mint védekezési mechanizmus jelenik meg.
A humor és a nevetés életünk fontos része, a testnevelés és sport műveltség területén a versenyszituációból adódóan nehéz versenyhelyzeteken segítheti át a sportolót. Ám a humornak az élet minden területén stresszoldó hatása van, annak minden élettani és pszichés előnyével együtt. A pozitív érzelmi állapotra váltás az agy érzelmi-jutalmazó központjának, a limbikus rendszernek az aktivációja révén történik meg, hasonlóan, mint más élvezetet nyújtó tevékenységeknél. Az iskolai tanulmányok, a versenyeredmények és a társadalmi benyomások élményei a tanulók lelki hatásaira pozitív érzelmek révén jelentkeznek, ellazult, kellemes, a világ dolgaira nyitott tudatállapotba hozhatják a szervezetet.
A nevetést nemcsak a humor válthatja ki, de minden esetben a társas környezet felé irányuló, jól felismerhető jelzésként működik. Az interakcióban levő személyek részéről a nevető egyén azt kommunikálja, hogy megértette az adott helyzetben lévő ellentmondást, a szituációt nem tartja fenyegetőnek, és a nevetést kiváltó dologgal, személlyel, eseménnyel szemben pozitív érzései vannak. A nevetés kommunikációs hatékonyságát növeli, annak hathatós természete.
A humor összetett kognitív folyamat, amihez fontos, hogy jó érzés kapcsolódjon. A testnevelés és sport területén olyan mozgásos cselekvés, testbeszéd, ami örömöt vált ki, valamint ennek a produkálása és érzése humorral érhető el. Összefügg az érzelemkutatással, vagyis kulturálisan meg van határozva az, hogy ki, mikor, hol, min nevethet. Alapvetően a játékhoz, a játékos tevékenységformához köthető, hiszen a humorizálással játékosságot fejezünk ki, ráadásul egy bizonyos fokú relaxált állapotot is előidézhetünk. Négy összetevőből áll: a társas kontextusból – amikor valaki produkálja a humort, a másik fél pedig megérti; kognitív-perceptuális folyamatokból, jókedvből és örömből, valamint érzelemkifejezésből.
A fejlődéslélektan szempontjából már kisgyerekkorban is gyakorivá válik a társakkal való nevetés. Ötévesen megjelenik a szándékmegértés, a verbális ingereken és az „ugratásokon” is nevetnek, óvodáskorban pedig szinte azokat a típusú nevetéseket produkálják, mint a felnőttek: kommunikáló nevetés, elcsukló nevetés, ritmikus nevetés, sikító/visító nevetés. Paul McGhee amerikai pszichológus négyszakaszos modelljét is érdemes megemlíteni ennél a megközelítésnél. Jean Piaget svájci pszichológus fejlődéslélektani elméletét veszi alapul, de a legelső, szenzomotoros szakaszt kihagyja, és a fejlődést másfél éves kortól indítja, ez az inkongruens cselekedetek tárgyakkal. Itt azon nevet a gyerek, ha nem megfelelően használja ő vagy valaki előtte a tárgyakat. Hároméves kortól, a második szakaszban az vált ki nevetést a gyerekből, ha inkongruensen címkézi a tárgyakat, eseményeket. A harmadik szakaszban, a 3. életév végétől fogalmi inkongruitás jelenik meg, vagyis a tárgyak egy vagy több tulajdonságát mutatják be, ami okot adhat a humorra. Az utolsó, negyedik szakasz a többszörös jelentések szakasza, ami hét éves kor körül jelenik meg, itt már a kétértelmű és a többértelmű szavakat felismerik, valamint megértik a logikai konzisztenciákat. A humor által kiváltott együtt nevetés a személyiségfejlődés bármely életkori szakaszában csoportformáló erővel bír. Akivel együtt nevetünk, azzal közösséget érzünk, feltételezzük, hogy a miénkkel megegyező állásponttal, véleménnyel, a miénkkel összevethető intellektuális képességekkel rendelkezik, több tekintetben is hasonlít hozzánk. Ezáltal bizalmunk megnő irányában, az együttműködés könnyebbé és élvezetesebbé válik a hozzánk hasonló meghatározott emberek társaságában.
A humorizálás az interaktív társas világunkban fontos, stresszcsökkentő eszközként szerepelhet. A lényege a pontos időzítés, az információk kellő időben és mennyiségben történő átadása, illetve a hallgatóság érzelmi állapotának, informáltságának és preferenciáinak pontos felbecsülése.
A humor tehát pszichológiai megközelítésben nem más, mint nehézségeken, a problémákon való felülemelkedésnek egyik fontos formája azáltal, hogy a vicc tárgya maga a tanuló lehet.
A humor pszichológiai kutatásain belül számos irányzat található. Az egyik ilyen irányvonal a humor hátterének vizsgálata és a társas kapcsolatokban betöltött szerepének elemzése. A másik irányvonal a humor, a viccek működési elvének, a humor megértésének képességét, és ennek idegrendszeri hátterét és élettani hatásait kutatja. A sportpszichológusok egyre több szakterületről fedezik fel a humorban rejlő lehetőségeket – a humor egészségpszichológiai és terápiás hatását, kulturális és történeti meghatározottságát tanulmányozzák –, így olyan személyiségjegyek kerülhetnek felszínre, melynek révén az emberi természet számos aspektusa jobban érthetővé válhat.

Felhasznált irodalom:
Allport G. W.: A személyiség alakulása. Budapest, Gondolat Kiadó, 1980.
Baráth, L et al.: Testnevelés órán előforduló konfliktusok kezelési képességének összehasonlítása nyitrai és szegedi hallgatók körében. Képzés és Gyakorlat I. Kaposvár, 2008, 29-37.
Freud, S.: “Humor.” International Journal of Psychoanalysis. 1928/9, 1-6.

Hajduné László Zita

egyetemi adjunktus, testnevelő, Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Sporttudományi és Testnevelési Intézet

kép: pixabay.com

Az írás megjelent a Katedra folyóirat XXIII/1. (szeptemberi) számában 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .