Az olvasástanítási rendszer korszerűsítésének megjelenése a tankönyvekben

Az olvasás tanulás: a két szót egymás szinonimájaként kell értenünk. Az olvasás információfelvételt, információfeldolgozást, in­for­má­ció­rendszerezést jelent. Olvasás során nemcsak a szöveggel érkező ver­bá­lis információt dolgozzuk fel, hanem tanuljuk az információ fel­vételének, feldolgozásának módját is. Más szóval az olvasási folyamat közben tanulunk, és tanulás közben tanulni is tanulunk.
A szöveg definíciója az olvasás definíciójához hasonlóan je­len­tő­sen átalakult az elmúlt néhány évtizedben. Szöveg alatt nyomtatott, di­gi­tális, folyamatos, nem folyamatos, kevert, dokumentum és leíró típusú szövegeket, írott nyelvet, táblázatot, grafikont is értünk. A tankönyvek ebben az értelemben vett szövegekből állnak, s egy­sé­gük­ben az egész tankönyvszövegnek tekinthető.
Az olvasástanulásról, olvasási folyamatról kialakult képünk is jelentősen eltér attól, ahogy néhány évtizeddel ezelőtt gondolkodtunk róla. Ez az átalakulás még nem tükröződik a tankönyvekben mint ol­va­sás­ra, tanulásra szánt szövegekben, pedig a hatékony, sikeres ol­va­sás­értéshez nem csak jó olvasóra, de jó szövegre is szükség van.
Magyarországon az elmúlt néhány évtizedben olyan jelentőségű fejlesztések történtek az olvasás fejlesztése és oktatása területén, amelyre alig volt példa eddig. Mindezeknek a szemléleti, tartalmi vál­to­zá­­soknak a társadalmi hasznosulás hatékonysága nézőpontjából az egyik fontos megjelenési területe a tankönyv. A következőkben arról szólunk néhány gondolat erejéig, hogy az olvasástanítási rendszer átalakulása milyen lehetőségeket kínál a tankönyvek, tankönyvírás, tankönyvszerkesztés szempontjából.

Az olvasástanítási rendszer
Felmerül a kérdés: egyáltalán miért beszélünk olvasástanítási rend­szerről?
Az olvasástanulás, olvasástanítás nem is olyan rég még az első osztálytól a negyedikig tartó szakaszt foglalta magában. Ezzel szemben az olvasástanítás ma az egész iskolarendszeren átvonuló fejlesztési fo­lya­matot jelent: több tantárgyhoz, ezek tanulásához tartozó képesség, amely sokkal inkább rendszerként jelenik meg. Az olvasásnak a tár­sa­dal­mi életben betöltött funkciója is radikálisan átalakult, így az olvasás definíciója, s azzal együtt az olvasástanítás módszerei is más meg­kö­ze­lítést kívánnak. Legközelebb akkor járunk a valósághoz, ha az olvasást interaktív, kompenzációs folyamatnak tekintjük, amely aktív befogadót kíván (Block–Gambrell–Pressley 2002).
A hatékony, korszerű olvasástanítási rendszer jellemzői többek között annak tudományos háttérre épülő gyakorlata, az e mögött, a háttérben megjelenő, a tanítási folyamatokat követő és értékelése alapjául szolgáló diagnosztikus mérések, továbbá kísérleti fejlesztő programok megléte. Fontos jellemzők még, hogy folyamata már az óvodás korban elkezdődik, és nem ér véget a negyedik osztállyal, illetve – ahogyan már fentebb említettük –, az olvasás tanítása és fejlesztése az iskolában össztantárgyi feladat, hisz a természettudományi tárgyaknak éppolyan szoros kapcsolata van az olvasással, mint az anyanyelvnek, irodalomnak. A jellemzők közé sorolhatjuk még, hogy az előkészítő szakasz meghosszabbodott, és kialakuló kritérium ké­pes­ségekre építünk. Egy ilyen rendszerben a diákok változatos szö­veg­tí­pusokkal találkoznak, olvasási stratégiákat tanulnak, megjelenik a me­ta­kogníció, a saját tudásra, képességre vonatkozó tudás fogalma. (…)

Dr. Steklács János, PhD., a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karának dékánja

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXIII/1. (szeptemberi) számában olvasható

kép: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .