Elindult a Felsőoktatási Tájékoztató Körút

A Diákhálózat aktivistái idén november 9-13-a között több, mint 30 szlovákiai magyar gimnáziumba, illetve szakközépiskolába látogatnak el, hogy tájékoztassák az egyetemre készülő végzős diákokat.

A röviden FTK névre hallgató kezdeményezés a Diákhálózat évek óta dinamikusan működő projektje, melynek célja a lehető legpontosabb információk átadása az egyetemválasztás előtt állók számára. A Körút szervezői évről-évre igyekeznek minél több kapcsolatot kialakítani a szlovákiai magyar középiskolákkal, így idén már több, mint harminc intézmény vesz részt a programban, úgy a keleti, mint a nyugati országrészben, Nagykapostól egészen a pozsonyi magyar iskolákig.

A Diákhálózat 9 különböző tagszervezetéből érkező egyetemisták az előadások során ismertetik az érettségizőkkel a továbbtanulási lehetőségeket, valamint részletes tájékoztatást adnak saját diákszervezetük működéséről is, amelyek az adott városokban összefogják a magyar ajkú diákokat.

Az előadások során a tanulók kézhez kapják a szintén a Diákhálózat által szerkesztett és kiadott Hova Tovább? című tájékoztató kiadványt, mely szlovákiai, csehországi, illetve néhány budapesti felsőoktatási intézmény rendszeréről, és az ezzel kapcsolatos tudnivalókról tartalmaz hasznos információkat, emellett foglalkozik a diákszervezetek munkásságával, ösztöndíj-, illetve diákmunka-lehetőségekkel. 2015 júniusában a Diákhálózat partnerszerződést kötött a bécsi Magyar Diákok Egyesületével, így ez évtől a bécsi felsőoktatási rendszer iránt érdeklődők is információkhoz juthatnak a kiadványból. A Hova Tovább?-ot a Diákhálózat igyekszik azon szlovákiai magyar középiskolák számára is eljuttatni, amelyek esetleg nem vesznek részt az FTK-n.

A Diákhálózat három országon átívelő szervezet, amely a szlovákiai magyar egyetemistákat fogja közre. Számos sikeres programjuk közé tartozik például a hét végén megrendezésre kerülő Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia, valamint jelentős szerepet vállal ugyancsak a sokak által ismert Gombaszögi Nyári Tábor szervezésében is.
A szervezők egy emberként bíznak a Felsőoktatási Tájékoztató Körút sikerében, és remélik, hogy ismét számos szlovákiai magyar diáknak nyújthatnak segítséget, hogy azok felelősségteljesen tudjanak dönteni továbbtanulásukkal kapcsolatban.

(dh, bzs)


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .