Látogatás a Szlovák Parlamentben

Gimnáziumunk tanulói 2015. december 9-én Hoboth Ilona és Molnár Judit tanárnők vezetésével ellátogattak Pozsonyba, egészen pontosan a Parlamentbe.
Délelőtt indultunk el. Pozsonyba érkezésünk után volt egy kis szabadidőnk a törvényhozó hatalom épületében való idegenvezetésig. Addig megnéztük a Várudvart, a gyönyörű kilátást és fényképezkedtünk.
Egy órakor fogadtak minket a Parlamentben. Szigorúak a biztonsági ellenőrzések, ami nem csoda, hisz az ország fontos emberei dolgoznak az épületben. Mivel sokan voltunk, ez a vizsgálat nem kis ideig tartott. Mikor mindenkit beengedtek, elvezettek minket egy kisebb konferenciaterembe, ahol Csicsai Gábor és Érsek Árpád, a MOST – HÍD képviselői fogadtak bennünket. Beszéltek a parlament működéséről, vagyis arról, hogyan és kik adják be a törvényjavaslatokat, hogy szavazzák meg a képviselők ezeket, hogyan kerülnek el a köztársasági elnökig. Elmondták, hogy a parlament 150 tagú, s ebből a többséget a SMER párt képviseli 83 taggal. Nem sokkal később csatlakozott Bugár Béla pártelnök is, aki beszélt pártja törvényjavaslatairól, majd kérdéseket lehetett feltenni a képviselőknek. Sokan az egyetemek helyzetéről, és az ezek elvégzése utáni kevés munkalehetőség okáról kérdeztek. Összevetve, nekem tetszett ez a beszélgetés.
Ezután elvezettek minket a nagyterembe, ahol a törvények megszavazása történik. Érkezésünkkor is dolgoztak a képviselők, de annak a politikusnak a hozzászólását, aki épp beszélt, idő hiányában nem tudtuk végighallgatni. A teremből az ajtó egy nagy folyosóra vezet, ahol Albín Brunovský fára festett képei találhatóak, amelyek becsült értéke másfél millió euró. A szavazások után az újságírók általában e festmények mellett interjúvolják meg a képviselőket.
Végül megtekintettük a Szlovák Köztársaság szimbólumait: a zászlót, a címert, a pecsétet, a himnuszt és más, az állam számára fontos dokumentumokat.
Nem töltöttünk sok órát a fővárosban, de ez a kevés idő is élményekben gazdag volt. A legközelebbi polgári órára biztosan okosabban érkezünk majd.

Vadkerti Barbara 2. A

Vámbéry Ármin Gimnázium


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .