Kalmár Gertrúd: Nemzetközi eTwinning szeminárium Franciaországban

Marseille, Provence fővárosa adott otthont az október első hétvégéjén lezajlott, eTwinning program keretén belül megszervezett nemzetközi pedagógustalálkozónak. A találkozó harminc résztvevőjét az Ateliér Canopé elnevezésű művelődési központban fogadta az intézmény igazgatója, Thierry Nadal.

A nemzetközi csapat tagjai Európa különböző országaiból, Szerbiából, Portugáliából, Ciprusról, Bulgáriából, valamint Szlovákiából érkeztek a szakmai továbbképzésre. A résztvevők felét a francia kollégák alkották. A nemzetközi találkozó célja elektronikus partnerkapcsolat kialakítása volt európai iskolák között az eTwinning program segítségével, valamint a résztvevők szakmai felkészítése. A képzés és workshop természetesen angol nyelven folytak.

Az eTwinning program az Európai Bizottság eLearning progamjának legfőbb alprogramjaként 2005-ben indult el. 2014 óta az Erasmus+, az EU oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramjának a részeként működik.
Az eTwinning tulajdonképpen az európai iskolák közössége. Olyan felületet biztosít a résztvevő európai országokban működő iskolák munkatársai (tanárok, igazgatók, könyvtárosok stb.) számára, ahol kommunikálhatnak és együttműködhetnek egymással, közös projekteket indíthatnak, továbbá megoszthatják egymással ismereteiket, azaz röviden: átélhetik, milyen Európa legérdekesebb oktatási közösségének tagja lenni, és részt vehetnek annak életében.

Az eTwinning program európai iskolák információs és kommunikációs technológiák segítségével folytatott együttműködési tevékenységeit támogatja azáltal, hogy technikai segítséget, eszközöket és szolgáltatásokat nyújt az iskoláknak. Ezzel megkönnyíti az iskolák számára a partnerségek kialakítását és működtetését bármilyen tantárgyi területen.

Az eTwinning portál (www.etwinning.net) a program legfontosabb találkozási pontja és munkafelülete. A 26 nyelven elérhető portálnak ma már közel 230 300 regisztrált felhasználója van, felületén jelenleg több mint 5 500, két vagy több európai iskola részvételével létrehozott projekt fut. A portál eszközöket szolgáltat a programban részt vevő tanárok számára projektpartnerek kereséséhez, projektek létrehozásához, ötleteik megvitatásához és az általuk megismert jó gyakorlatok cseréjéhez. Emellett lehetővé teszi európai iskolák munkatársai számára, hogy az eTwinning portál felületén keresztül elérhető testreszabott eszközök segítségével azonnal hozzálássanak a közös munkához.
Az eTwinning Központi Szolgáltatópontját a European Schoolnet működteti. A European Schoolnet 31 európai ország oktatási minisztériumának nemzetközi partnersége, melynek célja az oktatás fejlesztése az európai iskolák, tanárok és diákok számára. Az eTwinning program működését nemzeti szinten 37 Nemzeti Szolgáltatópont támogatja.

A szlovákiai Nemzeti Szolgáltatópont a Zsolnai Egyetem mellett működik önálló munkahelyként, öt munkatárssal, akik közvetlen kapcsolatban állnak a brüsszeli központtal. Ennek a központnak köszönhetően utazott a két fős szlovákiai csapat Marseillebe, ahol Katarína Hvizdová, a felsővízközi (Svidník) Ul. Karpatská Alapiskola angol szakos pedagógusa, valamint jómagam, Kalmár Gertrúd, a losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda angol szakos pedagógusa vettünk részt az igen változatos, szakmai fejlődésünket támogató programokon. Mindketten új projektkapcsolatot létesítettünk a kiválasztott francia partneriskolával, amit a zsolnai Nemzeti Szolgáltatópont már jóvá is hagyott.

Megjelent  a Katedra folyóirat XXIII/4. (decemberi) számában


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .