Albert Sándor: A pedagógussztrájk margójára

A napokban olvastam Csáky Pál: Bizonytalan idők című könyvét.
A könyv egyik írásában Európa jövőjéért aggódik a szerző. Az „ Egy könnycsepp az öreg Európáért“ írást azzal fejezi be, hogy a “legnehezebb azt megmenteni, aki nem akarja magát átmenteni a jövőnek”.
Közben azon tűnődöm, hogy a Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése által szervezett, immár egy hete tartó tüntetéseken a pedagógusok elégedetlenségüknek adnak hangot a közoktatás jelenlegi helyzetével kapcsolatban.
A szombati Új Szóban viszont azt olvasom, hogy „A Kassa környéki régióban egyetlen magyar iskola sem sztrájkol”.
Az újságíró kérdésére, a miért –re olyan válaszok érkeznek, hogy „rengeteg dolgunk volt a héten, inkább a tanításra koncentráltunk”, vagy „a sztrájkolásnál fontosabbnak tartottuk az iskolai feladatokat”, „nem volt jó az időzítés” stb.
Ugyanebben az újságban olvasom azt is, hogy nem ritka, hogy az igazgatók munkájuk elvesztésével fenyegetik a sztrájkban résztvevő tanárokat. Vagy azt állították, hogy a sztrájkkal az iskolának ártanak, nem kapják meg az ígért támogatásokat…
A Pedagógusszövetség azt is fájlalja, hogy „a magyar politikusok, társadalmi és civil szervezetek gyakorlatilag magukra hagyták a pedagógusokat, nem álltak ki a sztrájk mellett “.
Ebből csak arra tudok következtetni, hogy a felvidéki magyar iskolák háza táján minden rendben van. Kisiskoláinkat nem fenyegeti a bezárás veszélye, a miniszter által módosított óraterv nekünk megfelel, tehát 9 = 5 –el, a magyar pedagógusok anyagi és társadalmi megbecsülése rendben van stb., stb.
Persze az is lehet, – és ennek a megkérdezett pedagógusok egy része hangot is ad – hogy a követelésekkel ugyan egyetértünk, de a forró gesztenyét kaparja ki valaki más a tűzből. De ki?! Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy „mentse meg iskoláikat valaki más”.
A miniszter a 9 ≠ 5 néven elhíresült rendeletében 2015. szeptemberétől a magyar iskolákban 9-ről 5-re csökkentette az anyanyelv oktatásának heti óraszámát az alsó tagozaton.
Akkor megfogalmaztuk, hogy ezzel az óratervvel nem lenne szabad elkezdeni a tanévet, mert ez a rendelet egyértelműen diszkriminálja a magyar iskolák tanulóit.
Elfogadom, hogy ez radikális megoldás lett volna, de ma is azt gondolom, hogy erre a nyílt provokációra radikálisan kellett volna reagálni.
Ez akkor nem történt meg, de elhangzott egy ígéret, hogy jogi úton megtámadjuk az említett rendelkezést.
A Pátria-rádió szombati adásából viszont megtudtam, hogy a beadvány még mindig nem készült el. Igaz, a tanévből még „csak” egy fél év telt el. És az iskolák az ún. „szabad“ órák rovására már „kezelték“ a problémát.
De mi lesz az iskola pedagógiai programjával, ha a szabad órákat másra használják fel?
És mi lesz az iskola saját arculatával? Vagy már ez sem fontos?
Valószínűleg el kellene gondolkodni azon is, hogy ebben az értékvesztett világban mit jelent számunkra a magyarság? Mit jelent számunkra a magyar iskola?
Valóban meg akarjuk menteni iskoláinkat? Ha igen, akkor tenni kellene értük. Mert ahogyan Csáky Pál írja „a legnehezebb azt megmenteni, aki nem akarja magát átmenteni a jövőnek“.

fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .