Jutalomkirándulás Gloria Victis módra

S íme – hazaérkeztünk! A Gloria Victis történelmi verseny résztvevői „legyőzték“ Erdélyt – legalábbis egy életre szóló élmény nyertesei lettek.

Mikor március 3-án a kis csapat elhagyta Pestet, még csak egy dologban voltunk biztosak – a sűrű programban. Társaságunk az őszi történelmi verseny Kárpát-medencei fordulójának, ill. az esszéíró versenynek a nyerteseiből állt össze: az első 6 helyezést elért csapat (köztük mi, a pozsonyi Duna utcai gimnázium első helyen végzett csapata: Kováts Orsolya Sára, Molnár András, Haják Norbert és felkészítő tanárunk, Kulcsár Mónika) indult el a négynapos útra. Fél napi utazás után csomóban szálltunk le a buszról – elgémberedett végtagjaink a friss levegőre hajszoltak minket, s mindenki nevében elmondhatom, hogy nem csalódtunk. A kalotaszegi havasok frissessége elég motivációval töltött fel minket utunk folytatásához. Aránylag gyorsan telt az út Erdélyország területén, ugyanis az olyan természeti csodák, mint a Tordai hasadék maradéktalanul lebilincselték a kis újoncok figyelmét (sokunk még nem járt ott, ezért merem magunkat újoncoknak nevezni). Torockói látogatásunk kedvezett a néprajzkedvelőknek – ellátogattunk az ottani néprajzi múzeumba. A kalotaszegi emberek minden kincse szemünk elé tárult a tulipános ládák díszességétől a torockói viselet aprólékosságáig. Nagyenyedi megállónk más szempontból volt érdekes – körbenéztünk a Bethlen Gábor Kollégiumban, melyet Kőrösi Csoma Sándor és Áprily Lajos is látogatott annak idején. A nagyenyediekről egy dolog biztos megmarad mindannyiunkban – a vendégszeretetük. Az ottani iskola kisebb megvendégeléssel lepett meg minket, melynek akkor úgy örültünk, mint a nyári szünetnek – fáradt vándor gyomrunk meleg teát ritkán értékelt ezelőtt ennyire. Természetesen körbenéztünk a helyi templomban is, melyet ajánlok mindenki figyelmébe. Nos, első napunkat Erdélyben siker koronázta, s Gyulafehérváron tértünk nyugovóra.

2

Gyulafehérvári alvásunkat értelemszerűen ottani ébredésünk és városnézés követte. Hunyadi János, Hunyadi László, Bethlen Gábor, Bocskai István és Fráter György mind egy templomban nyugszanak Gyulafehérváron – tudta ezt? Nos, ha ezt valaki közülünk nem is tudta, nem menekült a műveltség elől – meglátogattuk, sőt, megkoszorúztuk sírhelyüket. A fényes múlt után nagyot koppantunk a sivár jelent látva – a radnóti Rákóczi-kastélyt szívszorítóan leromlott állapotában találtuk útban Marosvásárhelyre. A Bibliotheca Telekiana, alias Teleki Könyvtár volt következő állomásunk a már említett városban, ahol kimerítettük egyszerre a művelődést, a városnézést, a templomlátogatást és a szabadidőt is – ez utóbbit legtöbben folyékony energiaforrás – kávé – után kutatva töltöttük. Második sikeres napunk után fáradtan érkeztünk Farkaslakára, ahol utolsó két éjszakánk telt drága székely emberek közt.

5

Reggel fel is kerekedtünk, és meglátogattuk helyben Tamási Áron szülőházát, ahol unokaöccse mutatta be nekünk a neves író életét, munkásságát és a házat. Miután kibámészkodtuk magunkat az ottani székelykapuk közt, s felvilágosítottak minket azoknak eredetéről, funkciójáról és mintáik jelentéséről, buszra szálltunk, s megcéloztuk Csíksomlyót. Útközben megálltunk Orbán Balázs emlékművénél, melyhez a dombon felfelé hosszú sorban hatalmas székelykapuk jelölték az utat. A csíksomlyói katolikus templom magáért beszél – díszítettsége, történelme és hagyománya minden évben embertömegeket vonz a búcsújárás alkalmával.

Bizonyára mindenki hallott már mesét, mely a világ pereméről szól. Nos, mi egy délutánra úgy érezhettük magunkat Gyimesben, mint aki a világ partján jár, ahonnan nincs tovább. Végtelen hegyek, gerincükön pásztorok juhnyájjal, s autókipufogót csak az autóbuszunkon láttunk – lovaskocsik zörgése tette fel a gyimesi táj habos tetejére a cseresznyét. Csemegézhettünk és tanulhattunk az ottani emberek egyszerű, nyugodt életmódjából. A gyimesfelsőloki iskola egyik tanára és az ottani pap bácsi vezetett minket körbe templomukban, iskolájukban, és ők meséltek az ottani életről. Elmondásuk szerint „szívesen körbevezetjük a csapatot, de itt nem az épület, hanem a gyerekek azok, akik érdekesek“. Meglátogattuk az 1000 éves határt, mely anno Magyarország pereme volt, s visszafelé Farkaslakára megálltunk Székelyudvarhelyen is.

6

Másnap pakkokkal és fájó szívvel hagytuk magunk mögött kedves székely vendéglátóinkat, és szinte megszakítás nélkül robogtunk Kolozsvárra, ahol meglátogattuk többek közt Koós Károly, Reményik Sándor és Dsida Jenő sírját is a Házsongárdi temetőben. Városnézés, Mátyás szülőháza, szabadidő – s már véget is ért a nap. Erdélyországi utolsó megállónk Bánffyhunyad volt, ahol a református templom hímzett falidíszeitől roskadozó templomban felejtettük magunkat (legalábbis gondolatainkat) egészen Pestig. Kalotaszeg gazdagsága újfent feltárult előttünk. A kirándulás elején 6 külön csapat voltunk, különböző városokból, sőt országokból: Komárom, Galánta, Eger, Zalaegerszeg, Pozsony (plusz Ipolyság, az esszéíró verseny győzteséről, magányos farkasáról sem szabad megfeledkeznünk), de a kirándulás végére – bátran kijelenthetem – egy nagy, összetartó csapat lett belőlünk.

Nemzetszaporító társaim nevében egyetlen gondolattal szeretném összefoglalni kirándulásunkat: Jöttünk, láttunk, visszamennénk!

[gallery ids="6490,6491,6492"]

Kováts Orsolya Sára


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .