Petres Csizmadia Gabriella: A kortárs gyermekköltészet sajátosságai és típusai (1. rész)

A 20-21. század fordulóján a gyermekközpontú társadalmi beállítottságnak köszönhetően felértékelődtek és egyre nagyobb figyelmet kaptak a gyermekirodalmi alkotások. A gyermekirodalom presztízsének növekedéséről tanúskodik, hogy egyrészt a kortárs gyermekkönyvek jelentős képzőművészeti és grafikai fejlődésen mentek keresztül, másrészt a felnőtt és gyermekirodalmi alkotók közti határ egyre inkább elmosódik, hiszen olyan alkotókat köszönthetünk a gyermekkönyvírók sorában, akik a felnőtt irodalomban is jelentőset alkotnak – pl. Oravecz Imre (Máshogy mindenki más), Tóth Krisztina (Állatságok), Kukorelly Endre (Samunadrág), Kovács András Ferenc (Hajnali csillag peremén) stb.
A kortárs gyermekirodalmi alkotások a posztmodern irodalom szövegterében keletkeznek, ami a versnyelv működésében, a tradícióhoz való viszonyulásban, a lírai én hangjának és gondolkodásmódjának közvetítésében is megfigyelhető. A kortárs gyermekversek egy részét kettős kódoltság (vagyis a felnőtt és a gyermek olvasó egyszerre történő megszólítása) jellemzi (gondoljunk csak pl. Lackfi János: A buta felnőtt című kötetére, ahol a Szabó Lőrinc-féle Lóci-versek hagyományát látjuk folytatni), azonban jellemzőbb tendenciaként mutatkozik a gyermekbefogadó közvetlen megszólítása. A kortárs gyermeklírában dominánsan jelenik meg a maszkosság, a gyermeki beszédmód és nyelv utánzása, a lírai én gyermekszerepbe illeszkedése.
A 20. század végi – 21. század eleji gyermekversek elvetik a felnőtt-gyermek hierarchiáját, a romantikus falusi gyermekidill helyett modern, technicizált világképet teremtenek, a gyönyörködtetésre és „szépen szólásra” való nevelés helyett a szórakoztatás funkcióját helyezik előtérbe, és a naiv, bájos gyermekkép helyett öntörvényű, határozott véleménnyel rendelkező gyermekeket szólaltatnak meg. (Gombos, 2007, 43-45) „A posztmodern kor gyerekirodalma szinte minden „tilalmat” elvet, s szabad utat enged a „bárminek”. Elveti a „gyerekeknek csak szépet és jót” felnőtt-hazugságát, felszámolja a gyermekköltészet korábbi prüdériáját, feltöri a nyelvi (például „csúnya“ szavak, szleng) és a tematikus tabukat (például életproblémák, halál stb.)” (Gombos, 2007, 44). Ebből fakadóan gyakran előfordul, hogy míg a gyermekek szívesen fogadják a kortárs gyermeklírai alkotásokat, a tabutörő és berögzült olvasói szokásokat figyelmen kívül hagyó gyermekversek nem teljesítik a felnőttek – nevelésre, nyelvi szépségre való nevelésre irányuló – elvárásait. A posztmodern gyermeklíra a következő sajátosságokkal írható körül (Gombos, 2007, 43-45; Petres Csizmadia, 2015, 66-75):

  • a Tematikai és nyelvi tabu szétfeszítése: A posztmodern gyermekversek nem riadnak vissza a tabutémák – halál, szexualitás, erőszak, családi konfliktusok – gyermeknyelven és gyermeki perspektívából történő feldolgozásától. Ez a tendencia a tökéletes és gondtalan gyermekkor mítoszát kívánja lerombolni, és feltárja, hogy a gyermeket milyen problémák és „titkok” foglalkoztatják. A 20. századi gyermekversek a gondtalanságot, játékosságot, fesztelenséget közvetítik – ezzel szemben a posztmodern gyermeklíra szókimondása a gyermek negatív élményeire, érzéseire is kiterjed. A nyelvi tabu az irodalmi nyelv kizárólagosságával szemben a különböző nyelvi regiszterek egymás melletti működtetésére hívja fel a figyelmet. A posztmodern gyermeklíra a gyermeknyelv mellett szlenget használ, hétköznapi beszédmódot alkalmaz, és a gyermeki szókimondást követve felszabadul az udvariassági tabuk („csúnya szavak”, emésztéssel kapcsolatos kifejezések stb.) alól.
  • b Gyermeki nézőpont alkalmazása és maszkos identitás képzése: A kortárs gyermekversek modalitásának jelentős részét a gyermeki perspektíva közvetítése határozza meg, melynek során a lírai én gyermeki maszkot ölt, ami a felnőtt-gyermek oppozícióját, az alá-fölérendeltségi viszonyokból fakadó elidegenítő hatást kívánja eltüntetni. A gyermeki nézőpont használata békaperspektíva alkalmazását és a gyermekre való fókuszálást is magába foglalja.
  • c Gyermeknyelv imitálása: Az irodalmi nyelvhasználat helyett a mai gyermeklírában a gyermek hétköznapi beszédmódjának imitálása dominál, ami az anyanyelvtanulás egyes fázisainak szövegbe emelésével a nyelvi humor forrásává válik. A gyermeknyelv-használat imitációja a roncsolt grammatikai eszközök és a nyelvrontás alkalmazásával történik.

– A roncsolt grammatikai eszközök közé tartozik a metatézis (Neuberger, 2014, 44) jelensége, ami egy-egy hang vagy időtartam felcserélését foglalja magába; a renyhe artikulációból fakadó szóhatár-eltolódás (pl. „Mert rosszat minek igyon a Zember!” – Jász, 2013, 88), az életkori pöszeség sajátosságai, a szórendtévesztésből fakadó félreértés, illetve az analóg mintára történő toldalékolás-tévesztés (pl. „Répát nem eszek, karalábét igen, dinnyét igen, / eper tejszínnelt eszem habbal.” – Kukorelly, 2013, 9).

– A nyelvrontás lényege, hogy a gyermeknyelven, többnyire egyes szám első személyben megszólaló lírai én a számára ismeretlen jelentésű és hangzású szavat lecseréli egy hasonló hangsorból álló, ám számára ismert jelentéssel bíró szóval. Ezek a szócserék többféle módszerrel keletkeznek: az összetett szót elemeire bontva megfosztják eredeti jelentésétől (pl. „hányt az inger” – Kiss, 2013, 23), egy értelmes szóból önmagában értelmetlen, de elemeiben értelmes tagszavakra cserélődhetnek (pl. fűszernövény helyett ’fülszőrnövény’ – Jász, 2013, 57), valamint két értelmes szóból szóösszevonással, szótagátvitellel új szót képezhetnek (pl. a fűszer és szerda összevonásából születik meg a ’fűszerda’ kifejezés). A gyermekirodalmi művekben alkalmazott nyelvrontás vagy szótorzítás technikája gyakran metaforikus jelentésképzeteket indít el, így a többsíkú jelentés megformálásának domináns eszközévé válik.

  • d A paródia megjelenése: A paródia egyrészt a gyermeki szókimondás eszközével dolgozik, és akár társadalomkritikaként is funkcionál, másrészt egy-egy műformára vagy műfajra és azok szerkezeti elemeire (mesei szerepkör és funkció) irányul, amely a megszokott struktúra felsértésével kizökkentő hatást kíván elérni – Markó Béla Sárkányebéd (Markó, 2013, 42-43) című gyermekverse például a sárkány szerepkörét parodizálja ki, amikor a hétfejű, gonosz ellenfél sztereotípiájából a hét szájon át való étkezés problematikájával küzdő, önmaga csapdájába eső szerencsétlen (és egyáltalán nem félelmetes) figurát fabrikál.
  • e Pastiche alkalmazása: Többnyire a 20. század folyamán született gyermekversek utánzásáról, egy-egy konkrét mű világának vagy a költő stílusának megidézéséről, imitálásáról van szó. Az utánzás nem az előszöveg kigúnyolására irányul, nem kívánja azt nevetségessé tenni, inkább játékos kommunikációba kezd azzal, újra- vagy továbbgondolja azt, és a gyermeki psziché variáció iránti igényét hozza mozgásba. Az utánzás alapvetően a költő és az előszöveg iránti tiszteleten alapul. A Lackfi János – Vörös István szerzőpáros alkotta Apám kakasa. Változatok klasszikus magyar gyerekversekre (Lackfi–Vörös, 2009) című kötet többségében pastiche-t tartalmaz.
  • f Irónia használata: Az irónia legmarkánsabban azokban a művekben érvényesül, amelyek a felnőttek alakoskodását – hamis értékrendjét, tudálékosságát – kívánják leleplezni (pl. Miért szeretek otthon ebédelni – Jeney, 2013, 114). A monologikus verstípusokban gyakori az önirónia alkalmazása is, amikor a lírai én önmagát figurázza ki.

(folytatjuk)

Felhasznált irodalom:
Gombos Katalin: A gyermeklíra reneszánsza. In: Iskolakultúra, 2007/5, 42-58.
Jász Attila: „Apuka, a rossz pálinka és Vakond úr”. In: Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Finom irodalom gyerekeknek és felnőtteknek. Cerkabella, Szentendre, 2013, 88.
Jeney Zoltán: „Miért szeretek otthon ebédelni”. In: Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Finom irodalom gyerekeknek és felnőtteknek. Cerkabella, Szentendre, 2013, 114-115.
Kiss Ottó: „A tortagyilkos éjszakája”. In: Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Finom irodalom gyerekeknek és felnőtteknek. Cerkabella, Szentendre, 2013, 23.
Kukorelly Endre: „répátne”. In: Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Finom irodalom gyerekeknek és felnőtteknek. Cerkabella, Szentendre, 2013, 9.
Lackfi János – Vörös István: Apám kakasa. Noran, Budapest, 2009.
Markó Béla: „Sárkányebéd”. In: Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz. Finom irodalom gyerekeknek és felnőtteknek. Cerkabella, Szentendre, 2013, 42-43.
Neuberger Tilda: A spontán beszéd sajátosságai gyermekkorban. Eötvös Kiadó, Budapest, 2014, 44.
Petres Csizmadia Gabriella: A kortárs gyermekirodalmi antológiák posztmodern sajátosságai. In: Irodalmi Szemle, 2015/5, 66-75.

Megjelent  a Katedra folyóirat XXIII/4. (decemberi) számában

fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.