Az osztályfőnök szerepe a tanulás tanításában

Részletek Az élet játék 2 kiadvány Tanulásmódszertan fejezetéből

Gondolatébresztés
„Az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye.” (Örkény István)
„Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni abban, hogy rátaláljon önmagán belül.” (Galileo Galilei)

A téma célja
A tanítás egyik legfontosabb célja, hogy a tanulást örömteli folyamattá varázsolja, hogy a diák ne csak kötelességnek tekintse az oktatásban való részvételt, hanem soha nem szűnő kíváncsiságának köszönhetően, felfedezze magában az egész életen át tartó tanulás igényét. Ennek megalapozása a diákok belső motivációjának megerősítésével válik lehetségessé. Ha mindezt úgy tesszük, hogy közben a diákok saját képességeiknek megfelelő differenciált feladatot kapnak, jóval nagyobb az esélye a belső motiváció kialakításának, mint a hagyományos oktatási keretek között. Elengedhetetlen tehát, hogy a diákokat a lehető legalaposabban próbáljuk megismerni, miben jók, miben szorulnak segítségre, milyen teljesítményt várhatunk el tőlük. Sok esetben a nehézség abból adódik, hogy a diák más tanítási formát igényelne, mint amit a feszített tanterv megenged.
Ahhoz, hogy a diákokat a leghatékonyabban tudjuk segíteni a tanulásban, megfigyelhetjük, melyik az a tanulási stílus, amelyik őket jellemzi. Kolb szerint alapvetően négy fő tanulási stílust különböztethetünk meg. 1. Alkalmazkodó. Ők azok a diákok, akik konkrét tapasztalat útján, aktív kísérletezéssel, tervek kivitelezésével tanulnak a leggyorsabban. 2. Széttartó. Nagy képzelőerővel rendelkeznek, érzelemgazdagságuknak köszönhetően egyszerre több nézőpontot tudnak figyelembe venni, tudatos megfigyelés által tanulnak. 3. Összetartó. Kiválóan tudnak problémákat megoldani, a nehéz helyzetekben való döntéshozatal vagy az elvont fogalomalkotás sem okoz számukra nehézséget. 4. Beolvasztó. Ők azok, akik a legeredményesebbek az elméleti modellek létrehozásában, a koncepciók alkotásában, az alapos tervezésben és kutatómunkában. Elméleti síkon tanulnak a leggyorsabban.
A diákok tanulási stílusát az elvégzett feladattípusok alapján tudjuk azonosítani. Ezt felhasználva adhatunk személyre szabott feladatokat minden egyes diáknak, hogy a tanulásban való sikerességük megélésének köszönhetően élvezetessé váljon számukra a tanulás folyamata.

Gyakorlatok
Hoztam is, vinnék is
Időkorlát: 20 perc
Létszám: az egész osztály
Eszközigény: kettéosztott nagy fehér lap (A3) „Mit hoztam?“, „Mit vinnék?“ felirattal (vagy tábla), filc, kis színes ragasztható lapocskák
A gyakorlat célja: A diákok belső motivációjának erősítése, illetve megalapozása. Ennek alapjául szolgál a saját érdeklődési körük, ambícióik, motivációik bemutatása az osztályközösség előtt, ahogy az általános, rövid és hosszú távú egyéni célok megfogalmazása is.
Leírás: A tanulók mindegyike kap legalább két színes ragasztható lapot. Ezek egyikére kérjük őket, írják rá, milyen fontos tudást, képességet hoztak magukkal az adott szaktantárgyra vonatkozóan ebben a tanévben. A másik kicsi színes lapra pedig kerüljön rá, hogy mit szeretnének elérni, elvinni a tanév végén az adott tárgyból.
Az egyéni munkát követően mindenki egyenként felolvassa, amit felírt, majd felragasztják a kihelyezett nagy fehér lap megfelelő oldalára. Fontos, hogy a diákok és a pedagógus ismerjék egymás igényeit, motivációit.
A folyamat végén (egy év, négy év múlva) mindenképpen vissza kell csatolni, meg kell nézni, hogy valóban sikerült-e a kitűzött célt megvalósítani.
A gyakorlat variációi: Ha a feladatot osztályfőnöki óra keretében használjuk, érdemes általában egy tanítási évre vonatkoztatva, illetve a 9. évfolyamosok esetében a középfokú oktatással kapcsolatban elvégezni.
Ha szeretnénk a diákokat bátorítani vagy ötleteket adni, akkor becsatlakozhatunk a diákokhoz és felhelyezhetjük a saját színes ragasztható lapocskánkat igényeinkkel és céljainkkal.
Veszélyek és tapasztalatok: Nagy létszámú osztálynál, hogy ne váljon unalmassá a gyakorlat, illetve hogy fenn tudjuk tartani a figyelmet, jó, ha diákonként csak két lapot osztunk ki, ezzel gyorsítva a játékot. Hívjuk fel a diákok figyelmét, hogy figyeljenek egymásra a felolvasás során. A folyamat végén legyünk következetesek a célok ellenőrzésében. (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXIII/5. (januári) számában olvasható

fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .