Eredményes verseny Budapesten – V4 Szárazépítő verseny 2016

A dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola kinevezett diákjai 2016. április 18. és 20. között egy fergeteges versenyen a Visegrad Fund V4 Szárazépítő verseny 2016-os fordulóján vehettek részt iskolánk igazgatónője Ing. Homoly Éva és szakoktatója Ing. Dömény Tibor kíséretében, amelyről az első helyezést sikerült hazahozniuk. A versenyt nagyon sok felkészülés előzte meg. A helyszín a budapesti Hungexpo területe volt. Megérkezésük után Ferenczi László első osztályos, valamint Nagy István második osztályos tanulóink elfoglalták a számukra kijelölt területet, ezt követte az ünnepélyes megnyitó, mely egyben a Szakma Sztár Fesztivál 2016, valamint a Skills Hungary megnyitója is volt. Négy országból érkeztek résztvevők, Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából és természetesen Magyarországról. A megnyitó után kezdetét vette a munka. Tanulóink feladata egy függőleges egyenes síkú és egy íves fal összekapcsolása volt. Első lépésben az alapokat kellett kirajzolni, majd következett az acélszerkezet összeállítása. Következő lépésben a már elkészült acélszerkezetet borították be. A munka 16 óráig tartott, ezek után az eddigi munka kiértékelése következett. Az esti program egy rövid városnézés volt.

[gallery ids="7010,7011,7012"]

Második napon a munka lázasan folytatódott, mivel diákjainknak 13 óráig el kellett készülniük a megadott feladattal. A munkák befejezése után kezdetét vette a kiértékelés. Iskolánk tanulói az első helyet foglalhatták el kitartó és minőséges munkájuk segítségével. Az ünnepélyes díjkiosztó során tanulóink oklevelet, valamint ajándékcsomagot kaptak jutalmul. Délután szabadfoglalkozás következett, majd a verseny megkoronázásául egy exkluzív étteremben vacsorázhattak. Az utolsó napon egy rövid városnézés után iskolánk képviselői elégedetten hazaindultak. A verseny nagy motiváció volt tanulóink számára, valamint nagyon sok tapasztalattal és élménnyel tértek haza.

Mgr. Sandal Klaudia


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.