A Föld napja határok nélkül…

A Katedra folyóirat által meghirdetett “A legkreatívabb iskolai rendezvény” című versenyre érkezett következő pályázat.

Pályázó: Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Bély
Tótok Ilona, pedagógus

A Bélyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában immár 5. alkalommal került megrendezésre a Föld napja határok nélkül nevű esemény, melynek célja, hogy a környezetvédelem időről-időre az érdeklődés középpontjába kerüljön. A rendezvény az alsó tagozatos tanulók részvételével valósult meg. Az ötletadó és a feladatok összeállítója Tótok Ilona pedagógus volt. Az összejövetelre meghívást kaptak a baráti iskolák is Magyarországról. Négytagú csapatok képviselték az osztályokat, illetve a vendégek esetében az iskolájukat. A rendezvény 2015. április 24-én valósult meg. Minden csapat kapott nevet is – Vízesés (fehér), Napsugár (sárga), Ébredés (zöld) stb. – a színes felsőben nagyon látványosak voltak a gyerekek.

1A Bélyi Alapiskola Égbolt csapata

Iskolánk igazgatója, PaedDr. Kalinák Szabolcs  megnyitójában kiemelte a gyerekek felelősségét a jövőre nézve „A kincs TE vagy és a FÖLD, melyen élsz. Vigyázz rá!”
Következett a Föld napja himnuszává vált Nevet a Föld című dal közös eléneklése (Napvirág zenekar).

2A Nevet a Föld című dal éneklése

A világ eljutott arra a pontra, hogy a Föld napját nemcsak ünnepelni kell, hanem tenni, sokat tenni azért, hogy szűkebb és tágabb környezetünket megóvjuk. Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? – így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata.
Az erre az alkalomra készült prezentációban vázoltuk, hogy mindannyian felelősek vagyunk Földünkért, ami csodálatos hely és veszélyben van. A  Föld megmentésért indult mozgalom már 45 éves, elindítója Denis Hayes, a megújuló energiaforrások kiemelkedő híve.

3