Petres Csizmadia Gabriella: A kortárs gyermekköltészet sajátosságai és típusai (2. rész)

 

A kortárs gyermekköltészetben háromféle verstípus dominanciája figyelhető meg: hangzó vers, nyelvjátékvers, gyermekmonológ (svéd típusú vers). Tanulmányom további részeiben az egyes verstípusokat ismertetem.

A hangzó vers

A hangzó vers (Lovász, 2008) az esztétikai diskurzus alapját képező, a nyelv hangzására, a kompozíció ritmikai-akusztikus jellegére alapozó gyermeklírai hagyományt folytatja. Ez a gyermekverstípus nem a gyermeki világlátásból vagy a világban helyét kereső gyermek problémáiból indul ki, lírai énje nem ölt gyermeki maszkot, hanem a versnyelv zeneiségéből, a dal, az ütem, a rímek sodrásából, bravúros hangjátékokból építkezik. A kortárs akusztikus líra képviselői a Weöres Sándor-féle gyermeklíra szabályesztétika-elvét követik, melynek központi elemét a vers ritmusa, ritmizáltsága képezi, így az alkotások a nyelv nyerslétűségéből és a hangzatosság összhatásából táplálkoznak. Az akusztikus vers egyik sajátossága, hogy – az ütemhangsúlyos és szimultán verselési mód mellett – szívesen alkalmazza a korábbi gyermekvers-tradícióban ritkaságszámba menő időmértékes verselést is. A hangzásvers a nyelv működését, a grammatikai szabályokat is alárendeli a ritmus eszközeinek: a Kiszámoló című versben megfigyelhető a szavak felszabdalása, a jelentés prozódiának történő alárendelése.

Király Levente: Kiszámoló

Egyszer a, kétszer a

csöndben,

egy csuda, két csuda

csörren,

három a, négy oda-

mászik,

fákon a szél boga-

rászik;

ötször a, hatszor a

házak,

reszket az utca,

ha fáznak;

hétszer a, nyolcszor a

télbe

bújik a hó puha

lépte;

s míg a kilenc dala

várja,

nyíljon a fák arany

ága:

tízszer a, tízszer a

mámor

zeng a tavasz mada-

rától!

Jellegzetes az ismétlésalakzatok dominanciája is: a hangismétlő alakzatok közül az eufónia (kellemes hangzású szavak ismétlése), az alliteráció, asszonánc, konszonáns kedvelése figyelhető meg (pl. Szilágyi Ákos: Cet ecetben); a szavak szintjén jelentkező ismétlésalakzatok közül az anafora (egy vagy több szó ismétlődése a verssor/versszak elején) és az epanasztrofa (a sor vége és a következő sor eleje megegyezik) dominanciája jelentkezik (pl. Szilági Ákos: Hősünk, kis sün), továbbá jellemző a refrén alkalmazása is.

Szilágyi Ákos:

Hősünk, kis sün (részlet)

kössünk alkut kis sün kis sün!

kis sün bólint: „kössünk kössünk!”

essünk túl hát rajta kis sün!

kis sün bólint: „essünk essünk!

üssük a vasat kis sün üssük!

addig üssük míg meleg üssük!

kis sün bólint: „míg meleg üssük!

üssük üssük el ne siessük!”

üssük nyélbe az alkut kis sün!

üssük de a nyél hozzá – eskünk!”

Az ismétlésalakzatok dominanciájából kifolyólag akár nyelvtörőként is funkcionálhatnak ezek a versek, ami szintén a versnyelv játékosságát, a nyelv variálhatóságát hangsúlyozza. Ezt tapasztaljuk például Szabó T. Anna Nyelvtörő című akusztikus versében:

Szabó T. Anna: Nyelvtörő

Icipici fakatica,

facipőbe’ cicafoci –

ha a cicafoci pici,

vajon milyen icipici

az a fakatica foci?

(…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXIII/5. (januári) számában jelent meg

fotó: pixabay.com

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .