Tájidegen fajokat vizsgálunk

Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium az Erasmus+ program keretén belül együttműködik további hét ország iskoláival Természetdetektívek címmel egy projektben. A fiatalok a természetet olyan módon tanulmányozzák, hogy az eredményeiket hasznosítani tudja a helyi és tágasabb értelemben vett közösségünk is. Arra tanítjuk diákjainkat, hogy felelősek környezetükért, és tudatosítsák, mennyire fontos az ökoszisztéma változásait figyelni. Ráadásul ezt valamennyi résztvevő iskola tanterve tartalmazza is.

1 3

Projektünk egyik célja rávezetni a diákokat, hogy elgondolkodjanak a természeti jelenségeken, életünkre gyakorolt hatásukon, és így számukra a természet nonverbális információk halmazává váljon. Néhány aktivitás konkrét, kiválasztott növény- és állatfajok megfigyelésén alapul. Ezek olyan tájidegen fajok, amelyek mára elterjedtek nálunk, ill. tudományos megfigyelés céljából kerültek ide. A két évig tartó projekt során megfigyelhetjük a helyi környezetre gyakorolt hatásukat, megjelöljük előfordulási helyüket, és informáljuk a lakosságot az így szerzett ismeretekről. A partnerek eredményeinek felhasználásával pedig arra keressük a megoldást, hogyan „legyünk jóban” a természettel.
A projekt számos tantárgyat érint: biológia, földrajz, matematika, és nem utolsósorban fejleszti az idegen nyelv tudást. Ugyanakkor ösztönzi a diákot az IKT használatára. Egyúttal olyan városaink biodiverzitásáról is tudomást szerzünk, amelyek Európa különböző szegleteiben találhatóak. Saját környezetvédelmi megoldásainkat összehasonlíthatjuk a partnerek pozitív példáival.

526

Ösztönözni szeretnénk diákjainkat, hogy érdeklődjenek a tudományos találmányok iránt, tanuljanak idegen nyelveket, nemzetközi baráti kapcsolatokat ápoljanak, motiválni szeretnénk őket, hogy megismerjenek más európai országokat. Nagyon fontos ellátni fiataljainkat olyan képességekkel és ismeretekkel, amelyek a jövőben nélkülözhetetlenek lesznek a külföldi továbbtanulás és pályaválasztás szempontjából számukra. Szükséges, hogy lássák, hogyan élnek más országok fiataljai. Reméljük, hogy közös erővel sikerül megoldást találnunk arra, hogy értékeljék természeti kincseinket, valamint hogy növeljük a környezettudatos életmód és kulturális különbözőségek tudatosítását nemcsak a diákok, de a tanárok körében is.

Benkő Tímea
Pázmány Péter Gimnázium
Érsekújvár

Fotók: a megfigyelt fajok, amelyekkel részletesebben is fognak foglalkozni Érsekújvárban:
portugál meztelencsiga vagy spanyol csupaszcsiga – arion lusitanicus, harlekinkatica – harmonia axyridis, fehér akác – robinia pseudoacacia, csicsóka – helianthus tuberosus, parlagfű – ambrosia artemisifolia, kisvirágú nebáncsvirág – impatiens parviflora


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .