Környezetvédelmi hét az alsó tagozaton

Pályázó: Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola Rozsnyó
Becze Andrea, Kovács Jana, Domik Éva

2015. április 20–24-e között a Föld napja alkalmából környezetvédelmi hét került megrendezésre az alsó tagozaton. Ebbe iskolánk valamennyi alsó tagozatos osztálya és napközis csoportja közösen kapcsolódott be, ami összesen 123 tanulót jelent. A környezetvédelmi hét keretén belül érdekes foglalkozásokon vehettek részt a diákok, amelyek a következők voltak:

DSC07657 DSC07617

1. nap: Környezetszépítés és hulladékgyűjtés az iskolánk épülete körül. A gyerekek nagy igyekezettel és szorgalommal tették szebbé az iskola környékét, így járultak hozzá, hogy tisztább, rendezettebb környezetben tanulhassanak. Több mint 20 zsák hulladékot szedtek össze.

2. nap: Képzőművészeti alkotás különféle technikákkal. Téma: „A fa” – ezzel a tevékenységgel az alsó tagozatos pedagógusok igyekeztek felhívni a gyerekek figyelmét a fák védelmére és jelentőségére a képzőművészet eszközeinek segítségével. Elmélyítették és megerősítették a természet iránti pozitív kapcsolat és magatartás szükségességét. Az elkészített alkotásokból iskolánk folyosóin rendeztek kiállítást. Így hívták fel a többi tanuló figyelmét is a természet megóvásának fontosságára.

DSC07697 DSC07615

3. nap: „Természetvédelem” címmel filmvetítés zajlott iskolánk aulájában, amely a Föld, a természet, körülöttünk lévő környezet, a levegő és a víz védelmét hangsúlyozta, s amelynek fő mottója a következő volt: „A jövő a Te kezedben van!”

4. nap: Csoportos foglalkozás iskolánk sportpályáján a városi erdészet munkatársainak vezetésével, melynek keretén belül a gyerekek megismerkedtek:
– az erdő életével, az ott élő állatokkal, növényekkel és azok védelmével,
– az erdő legnagyobb ellenségével – a tűz pusztító erejével, és kipróbálhatták annak eloltását is,
– az erdészek és vadászok munkájával, az általuk használt eszközökkel,
– megláthatták, hogyan történik a facsemeték ültetése és a gyerekek is elültettek néhányat, így is szépítették iskolánk udvarát,
– a gyerekek kinyilvánították jókívánságaikat az erdő számára, kívánságuk: Tiszta levegőt! Egészséges fákat! Ezt leírták papírra és elhelyezték a fa ágaira.

DSC07672 DSC07682

5. nap: Túra az Indián-tóhoz, amit azért szerveztünk, hogy a tanulás mellett a testedzés is helyet kapjon az environmentális nevelésen belül, hogy az aktív, természetközeli és egészséges életmódot népszerűsítsük a gyerekek körében, és tanulóink saját élmény alapján tudjanak meg minél többet a minket körülölelő természetről, a természetben való helyes viselkedésről, s mindezt a szabadban sajátítsák el.

Megjelent a Katedra folyóirat XXIII/9. (májusi) számában


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.